2024. március 29., péntek

Lendületet vett a kerítésépítés

Kelebiánál, Röszkénél és Ásotthalomnál is készül a határzár

Egyszerre több helyszínen is dolgozik a magyar–szerb határon ideiglenes határzárt felállító honvédség. Az MTI közlése szerint Tiszaszigetnél és Röszkénél is megkezdődtek az előkészületi munkálatok.

Ferenczi Ferenc (Fidesz–KDNP), Tiszasziget polgármestere elmondta: a kerítés vonalának kitűzése megtörtént, a földmunkák már zajlanak. A fákkal és bokrokkal benőtt, mintegy 20 kilométeres nyomvonalat óriási aprítógép tisztította meg. Az építés várhatóan már a héten megkezdődhet, de pontos dátumról még nem tudnak – tette hozzá. Ásotthalom-Királyhalom, amelynek a közelében nemrég a menekültek között gyilkosság történt, szintén elkezdődött az ideiglenes biztonsági határzár kivitelezése. Az MTI tudósítója azt láthatta a helyszínen, hogy a katonák acélkarókat vernek le az előző héten a honvédség által előkészített, az aljnövényzettől megtisztított és munkagépekkel elegyengetett terepen. A határzár mintaszakaszánál alkalmazott technológiák alapján a karók a NATO-drótból épített háromszintes gúlák tartására szolgálnak majd.

Bács-Kiskun megyében, amelyet eddig kevésbé érintett a menekültáradat, szintén megkezdődtek az előkészületi munkálatok. Az MTI tudósítója Kelebia térségéből arról számolt be, hogy az országhatárt jelző oszlopsor magyar oldalán erőgépek tolólapokkal egyengetik a talajt és készítik elő az ideiglenes határzár építését. Az országhatárt jelző oszlopsortól 1-2 méterre már frissen ki van tűzve egy másik oszlopsor, amely feltehetően a leendő kerítés nyomvonala lesz.

A Kelebia melletti határsávban már látható, hogy az erőgépek mindkét irányban elegyengették a homokos területet.

Az MTI nem megerősített információi szerint az ideiglenes határzár oszlopait még ezen a héten betonlapba fektetik, és azt követően megkezdődik a 4 méter magas kerítés építése.