2024. április 19., péntek

,,A nyugdíj előtt álló idős kollégáknak osszák ki a végkielégítéseket”

Nem lehet tudni hány dolgozó munkaerő-felesleg az oktatásügyben

A szerbiai oktatásügyben elsősorban azoknak a tanárok kínálnak majd fel végkielégítést, akik nem teljes óraszámmal dolgoznak, valamint a pedagógusállományon kívüli személyzet egy részének is, jelentette ki hétvégén Srđan Verbić szerbiai oktatási miniszter a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) műsorában.

A miniszter kifejtette, hogy a szerbiai oktatásügyben olyanok a fizetések, hogy mindenki elfogadná a végkielégítést, amennyiben felkínálnák neki, de nem az a cél, hogy túl sokan elfogadják.

– Azt szeretnénk, hogy azoknak, akik dolgoznak, minél több órájuk legyen, és valóban meg tudjanak élni ebből a fizetésből – mondta Verbić.

A miniszter szerint az iskolaigazgatóknak és az oktatásügyi szakszervezeteknek augusztus folyamán, de legkésőbb szeptemberig közölniük kell azoknak a tanároknak a számát, akik nem teljes óraszámmal dolgoznak, illetve javaslatot kell tenniük a normájuk feltöltésére.

A Belgrádi Gimnáziumok Fóruma tegnap megvádolta az oktatási tárca vezetőjét, hogy a médiaszerepléseiben igyekszik az elbocsátásokkal kapcsolatos felelősséget a szakszervezetek irányába tolni. Verbić azt állítja, hogy ezer oktatásügyi dolgozó elbocsátása a szakszervezetekkel közös megbeszélések eredménye, márpedig a szakszervezetek és a miniszter között soha nem folytak ilyen jellegű tárgyalások, tiltakozott közleményében a belgrádi gimnáziumok fóruma. A közlemény kitér arra, hogy Verbić a mostani akciójával az elmúlt években törvénytelenül felvett alkalmazottak munkaszerződéseit akarja legalizálni. A miniszter nem tartja be a kollektív szerződés előírásait, amelyek szabályozzák a tanítási órák arányos elosztását, olvasható a közleményben.
Jasna Janković, az Oktatásügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniójának sajtószóvivője tegnap közölte a nyilvánossággal, hogy egyszerűn nem lehet tudni, hány dolgozó munkaerő-felesleg az oktatásügyben. Nincs egységes adatbázis. Tavaly szeptemberben a kormány azt állította, hogy 30 ezer oktatásügyi dolgozó dolgozik úgy, hogy nincs meg a kötelező óraszáma, később pedig kénytelen volt beismerni, hogy 25 ezer emberről van szó, magyarázta Janković. A szakszervezeti vezető reményét fejezte ki, hogy a bejelentésekkel ellentétben nem fognak néhány száz eurós végkielégítés mellett pályakezdő tanárokat elbocsátani. Az józan ész azt diktálja, hogy ha szükségesek az elbocsátások, akkor a nyugdíj előtt álló idős kollégáknak osszák ki a végkielégítéseket, húzta alá Janković.