2024. március 28., csütörtök

Véget ért az idei Székely Tour

Nyolcszáz kilométernyi bringázás után vasárnap megérkezett Székelykevére az idei Székely Tour karavánja. Tizenegy székelykevei, kevevári, verseci, nagybecskereki, ráckevei és craiovai amatőr bringázó (akárcsak tavaly) a székelyföldi Madéfalváról indult. A túra vezetője Dani Irén volt.
A nyolcnapos kerékpártúra útvonala ezúttal elkerülte a nagyobb városokat, amit bőven kárpótolt az érintetlen természet. De azért így is akadt látnivaló. Például jártunk a Világörökség részeként számon tartott Szászfehéregyházán is, ahol a gótikus szász erődtemplom mellett megtekintettük az eredeti állapotukban megőrzött – ma jórészt lakatlan – épületeket, köztük Károly herceg házát is.
A karaván Madéfalva, Szászfehéregyháza, Felek és Dobra érintése után áthaladt a 135 km hosszú 2200 méter csúcsmagasságú transalpinán („magas út”), amely Románia déli részét (Olténia) köti össze Erdéllyel. A túra további része a Duna romániai oldalán haladt a fehértemplomi határátkelőig.
Az időjárás változékony volt, jutott mindenből egy kevés. De ezt már a kerékpározók megszokták. Komolyabb bukás vagy egyéb baleset nem történt.