2024. április 25., csütörtök
Európai Filmek 22. Nemzetközi Fesztiválja, Palics

Élet a vörösiszap pusztítása után

A palicsi filmfesztivál vendége volt Gulyás János, a Mintha nem otthon lennénk című film rendezője

A környezetvédelmi dokumentumfilmek programrészben mutatták be Gulyás János Mintha nem otthon lennénk című alkotását. A magyarországi vörösiszap-katasztrófa következtében több száz család maradt otthon nélkül. Egy hónappal később, egy alapítvány keretein belül, pécsi, kolontári és devecseri diákok emlékfalat állítottak. Ekkor ismerkedett meg velük Gulyás János, majd pedig elkészítette a 4 nap emlékezés című filmjét. Ugyanekkor hozzájutott a hömpölygő iszapról készült amatőr felvételekhez is. A filmnek így egyfajta második része is lett, a Mintha nem otthon lennénk, amely inkább az újrakezdéssel, a három évvel későbbi állapottal foglalkozik. Gulyás Jánost a filmkészítés körülményeiről és a helyszínen szerzett tapasztalatairól kérdeztük.

– Megközelítőleg négyszáz házat bontottak le. A családoknak háromféle megoldást talált ki az állam: egyesek pénzt kaptak miután felértékelték a tönkrement házaikat, majd a rokonaikhoz költöztek. Mások házat vásároltak, esetleg elkezdtek építkezni. Azok részére pedig, akiknek semmi lehetőségük sem volt az újrakezdéshez, megközelítőleg száz házból álló lakóparkot építettek. Számukra csak ez jelentett megoldást, pláne ha nem is akarták elhagyni Devecsert. Ez a lakópark ugyan Devecserhez tartozik, de kívül is esik tőle. Mondhatni, hogy egy új, mesterséges települést hoztak létre. Erre is próbáltam rávilágítani a filmben, hogyan indul el itt az élet az új helyen.

Sikerül-e a lakóknak megbékélniük e rendkívüli helyzettel?

– Legtöbben úgy fogalmaznak, hogy tönkrement az életük. Különösen azok, akik sokáig építették házukat, otthont teremtettek, ahol a gyerekeik is felnőttek, majd pedig az egész egy csapásra eltűnt, mintha valaki kiradírozta volna. Előjöttek más jellegű problémák is. Egyesek azt kifogásolják, hogy a kárfelmérések nem történtek pontosan. Előtte való nap zajlott a polgármester-választás. Egy teljesen új polgármester jött, a választást pedig csaknem hajnalig tartó mulatozás kísérte. Másnap délben jött a hír a vörösiszapról. Nem is tudták mit kell tenni, nem hallottak még ilyesmiről, de szerintem senki sem a világban. Nagy fejetlenség és kapkodás vette kezdetét, ami persze hibázásokkal jár. Ajánlat született, hogy először videofelvételt készítsenek a házakban. Ehelyett három napig azt hajtogatták, hogy senki nem mehet be. Utána az jött, hogy menjen vissza mindenki takarítani. Szájmaszkokat hordtak és egy hétig próbálták kilapátolni a vörösiszapot. Végül mégis az lett, hogy ne menjen be senki, lebontják az egészet. Mire legközelebb bejuthattak a lakók, kirámolták a lakásokat. Egy jómódú roma család mesélte, hogy amikor visszatértek, azt látták, hogy teljesen üres a lakásuk, majd pedig csak egy csekély töredékét kapták meg annak az értéknek, ami a házukban volt. Léteznek ellentétes esetek is. Egy asszonyt szinte már kiutált a közösség, mert azt mondta, hogy ezen túl kell tenniük magukat. Visszaemlékezett a régi időkre, amikor mindent nekik kellett kiépíteni, járható utak sem voltak, a lakóteleppel pedig mindent készen kaptak. Azt is lehetett hallani, hogy valaki nagyon szerény körülmények között élt, mégis nagyobb kártérítést kapott a felmérés alkalmával. Nagy vita folyik még arról, hogy nem is kármentés, hanem kárenyhítést történt csak, mivel nem is tudják teljesen felmérni a kárt. Sokan nem vállalták a nyilatkozást, mert még folynak a perek. Emberre válogatja, ki hogyan fogja fel a történteket, de szerintem húsz-harminc év kell még ahhoz, hogy a kedélyek lecsillapodjanak.

Hogyan került sor a forgatásra?

– Másokkal egyetemben önkéntes munkát vállaltam. Az önkénteseket védőruhákkal beengedték, az értékes fák megmentése érdekében, mert arra nem fordítottak figyelmet. Az elzárt területekre azonban senki sem mehetett be, a fényképezőgépeket, mobiltelefonokat is elvették, hogy semmit se lehessen rögzíteni. Egy hónappal a tragédia után jött a hír, hogy nyolc pécsi, valamint két-két devecseri és kolontári diák emlékfalat készít. Egy nagy betonfalat építettek fel, amit négy napig festettek. Szóltak, hogy jó lenne, ha ezt valaki dokumentálná. Ebből született a 4 nap emlékezés. Beleegyeztem, mert szerettem volna a zárt területre is bejutni. A filmben benne is van, hogy egy lány a katasztrófa sújtotta területről meg akarja mutatni a pécsi társainak, mi történt a házukkal, de a rendőrök megállítják őket. Mivel azonban a lány devecseri volt, meg tudta kerülni a rendőrkordont, így néhány területre bejutottak. Ez lett a kiindulópont. Az új film már a lakóparkról szól, három évvel később, az új életet kezdéséről.

 Előfordulhat, hogy készül egy harmadik film is, amivel egy trilógia jöhetne létre?

– Elvileg lehetne harmadik filmet készíteni. A veszélyt ugyan elhárították, a perek azonban még tartanak. A végkimenetel tehát várat magára, a kártérítés, a kárpótlás még nincs teljesen megoldva.