2024. március 29., péntek

Lemondott az Állami Szerencsejáték igazgatója

A belgrádi rendőrség tíz személyt hallgatott ki a héten történt lottósorsolás ügyében

Az államügyész rendelkezésének megfelelően a rendőrség tegnap hat személyt hallgatott ki a legutóbbi lottósorsolással kapcsolatban, ugyanis felmerült annak gyanúja, hogy a sorsolás során csalás történt. A rendőrség polligráf-vizsgálatot is végzett, illetve a számokkal ellátott lottógolyókat is megvizsgálták, jelentette be tegnap Nebojša Stefanović belügyminiszter.

– A kihallgatottak között vannak a játék szabályszerűségét követő bizottság tagjai, a műsorvezetőnő és a kisorsolt nyertesszámok grafikai megjelenítésével, valamint a keverődob kezelésével megbízott műszaki személyzet. Öt személy esetében már elvégeztük a polligráf-vizsgálatot, amelynek eredményéről értesítettük az illetékes ügyészséget – emelte ki a belügyminiszter. Elmondta ugyanakkor, hogy tegnap további öt személyt kapcsoltak hazugságvizsgálóra, illetve a számokkal ellátott golyók szakértői vizsgálatára is sort kerítettek.

– Lefoglaltuk a számítógépes felszerelést, illetve azokat a memóriadiszkeket, amelyek a Szerbiában befizetett szelvények adatait tartalmazzák, és amennyiben szükség lesz rá, nemzetközi jogi segítséget kérünk, hogy megkaphassuk a más államokban befizetett szelvényekről is az adatokat. A rendőrség úgy döntött, hogy a sorsolással kapcsolatban kivizsgál minden körülményt és hogy történt-e valamilyen visszaélés. A vizsgálat után az eredményekről értesíteni fogjuk a polgárokat – hangsúlyozta ki Stefanović.

A lottósorolással kapcsolatos gyanút az keltette fel, hogy a keddi lottósorsoláson az ötödik nyertes szám először a képernyő bal alsó sarkában jelent meg, majd csak ez után sorsolták ki ezt a korábban megjelent számot a számdobból. A Szerbiai Állami Szerencsejáték honlapján a sorsolást követően megjelent egy közlemény, amelyben a műszaki személyzet tévedésre hívták fel a figyelmet.

– A Szerbiai Állami Szerencsejáték biztosítja a játékosokat és a közvéleményt, hogy a téves számbevitel, vagyis az operátor hibáján kívül, ami sajnos megtörténhet az élő sorsolás folyamán, nem történt semmilyen más szabálytalanság, amely kérdésessé tehetné a lottósorsolást. A kisorsolt számokat igazolták a bizottság tagjai, akik között helyet foglal az Állami Szerencsejáték két és a pénzügyminisztérium egy képviselője. Ugyanilyen záradékot adott ki a központi kincstár bizottsága is sorsolás után – áll a közvállalat közleményében.

Aleksandar Vulović, a Szerbia Állami Szerencsejáték igazgatója is az újságírók megkeresésére szerdán azt állította, hogy minden a szabályok szerint történt, és a hiba a grafikai megjelenítéskor következett be, ám ennek ellenére tegnap morális okokra hivatkozva átadta lemondását.

A Szerbia Állami Szerencsejáték közvállalattal kapcsolatban az elmúlt néhány évben botrányoktól volt hangos a média. Mindenek előtt azok közé a közvállalatok közé sorolták, amelyek jelentős hiánnyal gazdálkodtak.

– Három év alatt az Állami Szerencsejátékban 1,5 millió eurós adósságot halmoztak fel. Az ilyen jelenség egyedülálló a világon, az egész földkerekségen. A kocka saját irányítás alatt áll és mégis hiánnyal gazdálkodik, hogy lehetséges ez? – tette fel a kérdést Aleksandar Vučić kormányfő egy évvel ezelőtt.

Azóta, mint arra szerdai sajtótájékoztatóján a kormányfő rámutatott, a közvállalatban a helyzet „egy árnyalattal jobb a katasztrofálisnál, de az attól még katasztrofális”. Mint rámutatott, a közvállalat éves bevétele egymillió euró, amiből egy dinárt sem fizetnek az államkasszába. Saját magát okolta azért, hogy látva az Állami Szerencsejáték adósságát, az Air Szerbia esetéhez hasonlóan nem vezették be az 51 százalékos állami és 49 százalékos magántulajdont. Mint mondta, tévedett, amikor egy éven át hallgatott azokra, akik másokra igyekeztek ráfogni, hogy loptak, közben pedig saját magukat lopták meg. Kiemelte, ennek véget kell vetni, és a szerencsejáték szektorában is korszerűsítésre van szükség.