2024. április 19., péntek

Átlátszó a Palicsi-tó vize

A kettes és hármas szektorban már nyolcvan centiméter a víz átláthatósága
(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

Egy évvel ezelőtt fogadta el a városi képviselő-testület a Palicsi-tó és környékének állapotjavítására szolgáló alaptervet és nevezte ki azt a munkacsoportot, amely a terv megvalósítását koordinálja, felügyeli. Huzsvár József, Márton Ferenc, Michelle Rohmann és Žika Reh szakemberek az elmúlt egy évben azon fáradoztak, hogy a papírra vetett célok minél előbb megvalósulhassanak. Az elmúlt egy év munkájáról sajtótájékoztatón számoltak be.

Huzsvár József kiemelte, az, hogy egy évvel ezelőtt ezt a tervet egyhangúlag támogatta a városi képviselő-testület, azt mutatja, hogy nagy figyelmet szenteltek az előkészítésnek. Az elmúlt egy év eredményei pedig bizonyítják, hogy a terv jó alapot biztosít a Palicsi-tó állapotának javításához, a célok megvalósításához.

Žika Reh kiemelte, az elmúlt egy év munkájának talán még nem annyira láthatók az eredményei, mégis nagyon sokat tettek, hogy összeegyeztessék a városi határozatokat, a tervdokumentációkat, amelyeknek köszönhetően amint vannak anyagi lehetőségek, megindulhat a megvalósítás. Így most is zajlik a közvita a hármas és a négyes szektor partszakasza részletes rendezési tervéről, ami kifejezetten fontos a védőövezetek létrehozása miatt.

– A megelőzés, a feltételek megteremtése a fontos, mert a szanálás minden területen sokkal több pénzt emészt fel – hangsúlyozta Reh.

Michelle Rohmann, a Park Palics Kft. szakmunkatársa négy éve foglalkozik a Palicsi-tó állapotával. Az ő javaslatára ment küldöttség három évvel ezelőtt a Bodeni-tóhoz tapasztalatot gyűjteni, ezt követően jutottak arra a következtetésre, hogy a tó öntisztulási folyamatát kell elősegíteni, megteremteni a szükséges feltételeket, mert az iszaptalanítás csupán ideiglenes megoldás, és lehet, hogy eredménytelen lesz. Az első eredményei ennek a döntésnek máris látszanak a tó kettes és hármas szektorában is.

– 2013 júliusában a Palicsi-tó vize a hármas szektorban zöld, algás, rossz minőségű volt, az átláthatósága 25 centiméter volt. Ma ugyanezen a területen a víz átláthatósága eléri a 70 centimétert, a sekélyebb helyeken teljesen átlátszó a víz. Az, hogy ennyire gyorsan mutatkoznak eredményei a lépéseinknek, minket is meglepett. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy megépült a víztisztító, tehát folyamatosan tiszta vízzel látja el a Palicsi-tavat, hiszen a tónak ez a fő vízforrása. E javulásnak köszönhetően visszatértek a tóra a madarak, amelyek ritkították az ezüstkárászokat, amely halak nagyon elszaporodtak a tóban, hiszen ez a faj a legrosszabb körülmények között is megél. A halritkulásnak köszönhetően nőtt a zooplanktonok száma, amelyek pedig algákkal táplálkoznak. Tehát visszatért a normális biodiverzitás, a tó szép lassan megtisztítja önmagát. Mindez bizonyíték arra, hogy amit teszünk, az működőképes, helyes. A kérdés az, hogy mikor tudjuk ezt a hatást elérni a négyes szektorban is, ami a turisták által a leglátogatottabb. Itt ugyanis még nem tapasztalhatók ezek az eredmények – magyarázta Rohmann.

Márton Ferenc, a Palics-Ludas Kommunális Közvállalat igazgatója kiemelte, a kettes szektorban zajlik jelenleg a legnagyobb munka, ahol próbálják a védőövezetet létrehozni, erre az anyagi lehetőségek miatt ősszel kerülhet sor.

– Nagy segítségünkre van az az amfíbia is, amelyet a tavasszal vásároltunk, ezzel tudjuk a vegetációt fenntartani, augusztus elseje után folytatódik majd a nád vágása. Nagy feladat még a biomanipuláció elvégzése, vagyis a négyes szektorban az ezüstkárászok lehalászása, erre hazai vállalkozót nem találtunk, ezért Rohmann úr segítségével külföldi szakembert keresünk a munka elvégzéséhez – mondta az igazgató.

Žika Reh hozzátette, nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a Palicsi-tó vize a Ludasi-tóba ömlik, mindkettő kiemelt, nemzetközi jelentőségű természetvédelmi terület.

Michelle Rohmann még elmondta, a német KfW fejlesztési Bank 5,7 millió euróval támogatja a Palicsi-tó állapotjavítására szolgáló lépések megvalósítását. Mindez több mint egy éve tartó tárgyalások eredménye. A vissza nem térítendő támogatásról a múlt héten memorandumot írtak alá, a szerződés aláírására ősszel kerülhet sor, 2016 közepén pedig megindulhat a megvalósítás: a palicsi szennyvíz visszavezetése a városi szennyvíztisztítóra egy szivattyútelep által, Palics település és környéke szennyvízelvezető hálózatának kiépítése, a városi szennyvíztisztító telep üzemeltetésének további javítása, a part menti védőzónák létesítése a Palicsi-tó és a Ludasi-tó körül, a tavak élővilágának helyreállítása, ismeretterjesztő akciók szervezése.

A szakemberek hozzátették, a munkacsoport hasznosnak bizonyul a tervek megvalósításában, a lépésekre pedig kiválóan és gyorsan reagál a Palicsi-tó.