2024. március 29., péntek

A cégek és üzletek alig negyven százaléka ad számlát

Szerbiában tíz cég közül mindössze négy ad ki adómemóriás pénztárgépszámlát, míg a pénztárgépek 45,5 százaléka soha nem küld jelentést az Köztársasági Adóhivatalnak a megvalósított pénzforgalomról – jelentette be a Helyi Gazdasági Fejlődést Serkentő Nemzeti Szövetség (NALED).

A gond abban is kereshető – áll a NALED közleményében –, hogy az adómemóriás pénztárgépeket immár mintegy tíz éve helyezték üzembe, de időközben nem követték a technológia fejlődését, és napjainkra elavulttá váltak. Az állam a kiadott számlák alapján már nem tudja felmérni a valós áruforgalmat – olvasható a közleményben.

További probléma, hogy a nagy számú, adómemóriás pénztárgépszámla kiadása alól mentesített fizikai és jogi személy miatt a lakosság már azt sem tudja, hogy kitől kérhetnek fiskális számlát. A NALED szerint a szolgáltatóipar nagy részében is kötelezővé kellene tenni a megfelelő számlákat kiállító pénztárgépek használatát.