2024. március 29., péntek

„Semmilyen rendellenesség nem történt a sorsoláson”

A Szerbiai Állami Szerencsejátékok szerint technikai hiba történt – Vučić: Rövid út vezet a börtönig

A belgrádi Felső Ügyészség szerdán elrendelte a keddi lottósorsolás körülményeinek kivizsgálását, ugyanis az egyik nyertes szám azelőtt megjelent a képernyőn, hogy azt kihúzták volna. A szóban forgó lottósorsolás hatalmas botrányt okozott, és a közvélemény körében megerősítette a gyanút, hogy az egész játék valójában csak egy nagy átverés.

Az ominózus élő adásban leadott sorsoláson az első három szám kihúzása rendben történt, majd a negyedik szám kihúzásakor a képernyő bal oldalán lévő oszlopban, ahol a nyertes számot, a négytalálatos szelvények számát és a megnyert összeget mutatta (az adatok szerint 1278 négyes találat volt, amely egyenként 600 dinárt ért), nem az abban a pillanatban kihúzott 27-es számot, hanem a 21-es számot mutatta. Egy másodperc múlva hirtelen megjelent a 27-es szám is, de a képernyőn maradt a 21-es szám is, és kiírták a még ki sem húzott öttalálatos szelvények számát is, amely 28 volt, ám azok értékét már nem írták ki. A műsorvezető ekkor szemlátomást zavarba jött, nem tudta, hogy melyik adat a pontos és melyik adat melyik szelvényhez tartozik. Néhány másodperc múlva történt meg az öttalálatos szám kihúzása, amely mintegy előre elrendelve, természetesen a 21-es volt.

A felmerült „technikai probléma” miatt azonban nem ismételték meg a számok sorsolását, a sorsolási bizottság jóváhagyta az eredményt, így az 59. forduló nyerőszámai megmaradtak a gyanús körülmények között kihúzott: 4, 6, 12, 13, 21, 27, 33. Hetes találat nem volt, így a következő sorsolás várható főnyereménye 1 050 000 euró lesz.

A lottósorsolásról készült műsor felvétele futótűzként terjedt el a közösségi médiában, valamint a sajtó is azonnal cikkezni kezdet az esetről, annyit kommentálva, hogy a videó megtekintése után mindenki döntse el, mit gondol az esetről.

A Szerbiai Állami Szerencsejátékok közleménye szerint a kedd esti sorsolásnál emberi tényező okozta technikai hiba történt, vagyis a számok kiírásáért felelős grafikai munkatárs hibázott.

– A Szerbiai Állami Szerencsejátékok arról biztosítja a játékosait és a nyilvánosságot, hogy a téves számkiíráson kívül semmilyen más rendellenesség sem történt, amely kétségbe vonhatta volna a sorsolás hitelességét, és ezt a sorsolást felügyelő bizottság is megerősítette, amelyet a vállalat két képviselője és a pénzügyminisztérium egy képviselője alkot – áll a közleményben, amely szerint a sorsolás során bármikor történhet emberi hiba.

A vállalat a történtekkel kapcsolatban kifejezte sajnálatát és ígéretet tett, hogy a körülmények tisztázása érdekében az eddigi vizsgálatok mellett még egy vizsgálatot elvégez.

Aleksandar Vulović, a vállalat igazgatója később rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, amelyben megismételte, hogy semmilyen rendellenesség nem történt a sorsoláson, a hiba a képernyőn látható kiírásokban történt.

– A sorsolást és annak kimenetelét lehetetlen befolyásolni – hangsúlyozta az igazgató.

A történtekkel kapcsolatban megszólalt Aleksandar Vučić szerb kormányfő is, aki szerint igen rövid út vezet a börtönig. Szavai szerint, amennyiben bebizonyosodik, hogy valaki visszaélt a kedd esti lottósorsolással, az semmiképp sem kerülheti el a felelősségre vonást. Véleménye szerint a Szerbiai Állami Szerencsejátékok vállalat helyzete „egy árnyalatnyival jobb a katasztrofálistól, de attól az még katasztrofális”. Szavai szerint a vállalat bevétele évente 1 millió euró körül alakul, azonban ebből eddig egy dinárt sem adtak az államnak. – Rövid út vezet a börtönig – vetette fel ezzel kapcsolatban a kormányfő. Hozzátette, hogy rettenetesen mérges magára, hogy az Állami Szerencsejátékok esetében nem vezettet be az AIR Serbiához hasonló rendszert, vagyis, hogy az állam 51 százalékban, egy külföldi partner pedig 49 százalékban legyen tulajdonos. Mint megjegyezte, azzal kapcsolatban is tévedett, hogy egy éven keresztül hallgatott olyan emberekre, akik folyton arról beszéltek, hogy mások hogyan akarnak lopni, miközben saját maguk is loptak.

– Ennek a történetnek most vége. Külföldi partnert vonunk be a vállalatba és megkezdjük a modernizációt. Többet senki sem fog kételkedni az államban, a nyeremények sokkal nagyobbak lesznek és az egész vállalat komolyabban fog működni – mondta Vučić.

Zagorka Dolovac köztársasági ügyész az üggyel kapcsolatban bejelentette, hogy részletes és mindenre kiterjedő vizsgálatot indítanak el, a felelősök ellen pedig eljárást indul majd, függetlenül attól, hogy ki milyen pozíciót tölt be. Szavai szerint, mivel a sorsolás a széles közvélemény kedélyét felborzolta, az ügyészség idejekorán beszámol a nyomozás eredményeiről.

Az eset videón: