2024. március 29., péntek

Anna-napok 2015: Több, mint búcsú

Kishegyes életében nagy jelentősége van a templombúcsúnak, amit a helyi katolikus templom névadója, Szent Anna napján ünnepelnek. A korábban egynapos történés többnapos rendezvénysorozattá nőtte ki magát, amelyen mindenki talál az ízlésének megfelelő programot. Az események koordinálását a kishegyesi helyi közösség vállalta, de a munkából a falu civil szervezetei is kivették a részüket. A számos esemény mellett a búcsúnak egy jelentős momentuma, hogy ilyenkor hazajönnek a távol élők.

– A kishegyesi embereknek a karácsony és a templombúcsú volt a két legnagyobb vallási ünnepe, és ez így van ma is. Ilyenkor összejön a család, hazalátogatnak az idegenben dolgozók. Ez idén is így volt, vasárnap délután a falu főutcáján végigsétálva számos „régi” arcot láttam, olyanokat is, akik már 30-40 éve nem élnek Kishegyesen – mondta el Szűgyi István, a helyi közösség tanácsának elnöke, majd kiemelte, hogy idén a civil szervezetek nagy szerepet vállaltak a rendezvénysorozat megszervezésében.

– Idén kilenc kishegyesi civil szervezet vett részt a munkában, mint saját műsoraik szervezője és lebonyolítója. A Nők Kishegyesi Fóruma, a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete, a Kishegyesi Nyugdíjas-egyesület és különböző szakosztályai, a Dombos Asztaliteniszklub, az Endukas Lovasklub, a Kishegyesi Hagyományőrző Egyesület, Kishegyes Község Ifjúsági Irodája, az Eco Enjoy Polgárok Egyesülete és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület munkáját dicséri, hogy idén ilyen gazdag programkínálata volt az Anna-napok rendezvénysorozatnak – mondta el a tanácselnök, aki szerint az idei Anna-napok programsorozata jól sikerült, és a rendezvények látogatottak voltak. Szűgyi arról is szólt, hogy a helyi közösség azokat a civil szervezeteket, amelyek igényelték, anyagilag is támogatta a programok megvalósításában. A tanácselnök végezetül elmondta, hogy a kishegyesiek nincsenek annyira elfásulva, hogy egy jó cél érdekében ne tudnának összefogni.

Linka B. Gabriella, a Petőfi Sándor ME elnöke arról számolt be lapunknak, hogy több mindent is tartalmazhatott volna az Anna-napok programja, de a bőség zavara megakadályozta volna, hogy gördülékenyen történjenek az események.

– A művelődés kapcsán már július 17-én volt egy közös műsorunk az óbecsei kultúrkörrel, ami az Idegen földre ne siess címet kapta. Ezt augusztus 20-a alkalmából Óbecsén is be fogjuk mutatni. Az Anna-napok keretében zajlott a Dombos Asztaliteniszklub bajnoksága, a női fórum családi napja, dr. Szőke Anna könyvbemutatója, a Tanyaszínház és a Mara színtársulat előadásai, valamint a kishegyesi festők kiállítása. Ezen Kormos Fekete Kinga, Becskei Anikó, Truzsinszki Imre, Kormos Róbert és Mohácsi Zoltán képeit lehetett megtekinteni. Július 25-én, szombaton ismét a művelődési egyesület műsorára került sor, amelyen felléptek a tápéi művelődési egyesület tagjai, a bácsfeketehegyi tamburások, valamint a szeghegyi táncosok és leánykórus. A műsor érdekessége volt, hogy most mutatkozott be először a Rezeda asszonykórusunk. A vasárnapi műsor szentmisével kezdődött, délután pedig lovas és kocsis felvonulás volt, majd a zentai Longinus középkori bemutatója következett. A szabadkai fúvósok búcsúnapi koncertje a színház előtt zajlott, és már hagyományosnak nevezhető – mondta el Linka, majd még hozzáfűzte, hogy idén a Sógor Exclusive a saját programjával hozzátett az Anna-napok sikeréhez. Szervezésükben felléptek a kishegyesi együttesek, valamint Bódi Guszti és Margó.

Ez utóbbi koncerten közel négyszázan voltak.