2024. április 20., szombat

Egy jó alvás után jobban emlékezünk dolgokra

Az alvás nemcsak óvja az emlékezetet a feledékenység ellen, hanem segít az emlékek könnyebb felidézésében - állítja egy friss tanulmány, amelyet mások mellett az Exeteri Egyetem tudósai jegyeznek.

A hétfőn publikált kutatás szerint alvás után könnyebben felidézünk dolgokat, amelyekre az ébrenlét alatt nem tudunk visszaemlékezni.

Az Exeteri Egyetem és a spanyol Basque Centre kognitív, agyi és nyelvi kutatóközpontja (BCBL) önkéntesek bevonásával végezte kutatását. A résztvevőknek új és kitalált szavakra kellett visszaemlékeznie, amelyeket egy éjszakai alvás vagy azonos idejű ébrenlét előtt mondtak nekik.

A szavakat a hallottak után nyomban, majd az alvási vagy ébrenléti szakasz után kellett ismét visszamondaniuk. Az eredmények szerint a résztvevők alvás után jobban emlékeztek a szavakra, mint azonos idejű ébrenlét után.

Az alvás csaknem megduplázta a korábban nem ismert szavak felidézésének esélyét, ami azt jelzi, hogy egyeseknél élesítheti az emlékezetet az éjszakai alvás.

Ez aláhúzza azt a megfigyelést, hogy mialatt alszunk, feldolgozzuk a fontosnak tartott információt - mondta a kutatásban részvevő Nicolas Dumay. Hozzáfűzte: további vizsgálatokkal meg lehetne állapítani, pontosan milyen szerepe is van ennek az alvás közbeni próbának, és vajon ezáltal az emlékek szélesebb kontextusban is elérhetővé válnak-e, amivel még hasznosabbá válnak.