2024. március 29., péntek

Fesztiválokra fel!

Ha nyár, akkor fesztivál, vallják mindazok, akik számára a nyári fesztiválok meghatározó jelentőséggel bírnak a szabadságuk idejére tervezett programok összeállításakor, hiszen a fesztiválok köztudottan olyan sajátos szórakozási formát kínálnak a fiatalok számára, amilyet sokak szerint sehol máshol nem kaphatnak meg, éppen ezért örvendenek akkora népszerűségnek körükben. De persze nemcsak a fiatalokat vonzzák a fesztiválok, hanem sok esetben – ahogyan a minap egyik ismerősöm fogalmazott, ezáltal kísérelve meg kivédeni azt, hogy valakinek a korára tegyen utalást – a régebb óta fiatalokat is.

A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a magyar lakosság körében néhány évvel ezelőtt elvégzett felmérés eredményei szerint tízből kilencen ismernek fesztiválokat, illetve elismerik a fesztiválkínálat minőségét és vonzerejét is. A felmérés készítői a fesztiválokkal kapcsolatos általános és személyes attitűdöket tizenhét általánosan megfogalmazott, személyes viszonyulást kifejező állítás segítségével vizsgálták egy egytől hétig terjedő skálán. A fesztiválokkal kapcsolatos személyes fenntartásokra vonatkozó állításokat egybefogó faktor esetében az állítások egyetértési rangsorát „A fesztiválok látogatása nyári, szabadtéri program, amikor az ember már ki tud szakadni a négy fal közül, ezért akkor megy fesztiválra” kijelentés vezette. A fesztivállátogatás időpontjára vonatkozó másik kijelentés, amely szerint „Mindig a fesztiválok hétvégi programja a legerősebb, ezért csak akkor érdemes menni”, már valamivel jobban megosztotta a megkérdezettek táborát. Két kijelentés esetén a mérleg negatív, az egyetértési index pedig négy alatti volt, azaz többen nem értettek egyet a két állítással, mint amennyien egyetértettek. A „Fesztiválra csak több napra érdemes menni” kijelentés a válaszadók közel fele (48,9%) szerint nem igaz, míg 31,5%-uk szerint igen. A „Szabadságom alatt nyugalomra vágyom, pihenni szeretnék, nem akkor keresek fel egy települést, amikor ott tömeg van, és hangzavar” esetében az egyetértési index átlaga 4,79 volt a hetes skálán, ami a fesztiválok kedvező megítélését mutatta.

A fesztivállátogatás népszerűsége folyamatos növekedésének hátterében a szakemberek szerint nem csupán a folyamatosan bővülő és ezáltal egyre sokszínűbbé váló fesztiválkínálat áll, hanem az a tendencia is, amelynek értelmében a lakosság egyre szívesebben vesz részt a lakóhelyén vagy az azon kívül megtartott rendezvényeken. A különféle közvélemény-kutatások szerint annak köszönhetően, hogy az ilyen típusú rendezvények helyszíneinek korábbi negatív megítélése, aminek kialakulásában fontos szerepet játszott a tömeg, a nem megfelelő körülmények, vagy éppen a higiéniai feltételek hiányos volta, mára már számottevően megváltozott, így ma már szinte minden célcsoport talál olyan rendezvényeket, amelyek vonzóak számára, legyen szó akár a különféle gasztronómiai vagy hagyományápolással kapcsolatos fesztiválokról, akár a különféle zenei fesztiválokról.

Az utóbbiak közül minden kétséget kizáróan a legnagyobb népszerűségnek a Sziget Fesztivál örvend, amit a már idézett felmérés eredményei is igazoltak. A Sziget Fesztiválnak az izgalmasabbnál izgalmasabb programok mellett az egyik legfontosabb sajátossága a valódi szabadság megélésének lehetősége. A ma már több mint két évtizedes múltra visszatekintő rendezvény szervezői a kezdetekkor saját bevallásuk szerint talán még maguk sem tudták igazán, milyen egy jó fesztivál, azt azonban érezték, hogy csakis olyan lehet, amelyen ez emberek kényszer és kötöttség nélkül, a hétköznapok nyűgeit maguk mögött hagyva, boldogságban, békességben tölthetnek együtt egy egész hetet. Az önfeledtség mellett azonban másmilyen szabadságélményt is akartak nyújtani az akkori fiataloknak, mégpedig a választás szabadságát. Éppen ezért egy olyan közösségi helyet szerettek volna létrehozni, ahol megtalálható minden, ami szem-szájnak ingere, és ez az, ami ma, huszon-egynéhány évvel később is a leginkább jellemzi a fesztivált. Nem véletlen, hogy az idei rendezvényt is úgy hirdetik: egy hely, ahol igazán színes a kulturális forgatag, ahol nagy barátságok kötődnek és nagy szerelmek szövődnek, ahol mindent szabad, de semmit sem muszáj.

A huszadik fesztivál alkalmából a szervezők az eredeti koncepciót továbbgondolva megteremtették Sziget Fesztiválköztársaságot, egy fizikailag is elkülönülő szigeten, egy világváros közepén, saját szabályokkal, sajátos kultúrával, saját címerrel, zászlóval és egyebekkel. A Fesztiválköztársaság működési modellje – ahogyan a szervezők akkor megfogalmazták – az anarchoszindikalista bázisdemokrácián alapszik, azaz egy vezető nélküli demokratikus működési formán, amelyben a társadalom minden tagja, legyen őslakos vagy bevándorló, ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik. Mindezen elképzelés továbbvitele vélhetően jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a rendezvény tavaly minden korábbi látogatói csúcsot megdöntött, ami azt jelenti, hogy átszakította a négyszázezres gátat, és a magyar látogatók körében is jócskán nőtt a népszerűsége, valamint ahhoz is, hogy másodszor is a kontinens legjobb fesztiváljává választották.

Joggal merülhet fel a kérdés, vajon miért ennyire népszerűek a nyári fesztiválok. A személyes választ nyilvánvalóan mindenki maga adja meg erre a kérdésre, hiszen azt az egyéni személyiségjegyek, az érdeklődési kör és egyéb tényezők is jelentős mértékben befolyásolják, akárcsak azt, hogy ki milyen fesztivált választ az igen sokszínű kínálatból. A Turizmus Zrt. megbízásából készült kutatás során a fesztivál kiválasztását befolyásoló tényezők közül a megkérdezettek összesen tizenhét tényezőt osztályoztak ötös fontossági skálán. Az eredmények alapján elmondható, hogy a rendezvény kiválasztásánál kiemelkedően fontos annak jellege, műfaja. Ezt kifejezetten fontos tényezőként a konkrét műsor, a hangulat és a fellépők, illetve produkciók követik. Fontos továbbá a hely kulturáltsága, szépsége, illetve megközelíthetősége, a közös együttlét lehetősége a barátokkal vagy a családdal, a jegyár, a távolság és az ismerősök ajánlásai. A fesztiválok kiválasztását a legkevésbé a reklám és a rendezvény divatossága befolyásolja. A kutatás eredményei arra is rámutattak, hogy az utazással egybekötött fesztivállátogatás szempontjából fontos információk, a környék szállás- és vendéglátóhelyei, valamint a kikapcsolódási lehetőségek szintén nem döntőek, amikor egy-egy fesztivál felkereséséről gondolkodnak a látogatók.

Mindezek tükrében a legfontosabb talán az, hogy félretegyük az előítéleteinket és az esetleges ellenérzéseinket, és barátainkkal vagy családtagjainkkal együtt megpróbáljuk minél inkább élvezni az érdeklődési körünknek és a lehetőségeinknek leginkább megfelelő fesztiválokat, maradandó élmények sorát szerezve ezáltal, olyanokat, amelyekből azután hónapokon, sőt, esetenként akár éveken át is táplálkozhatunk. Fesztiválokra fel!