2024. március 29., péntek

Nem lesz adminisztratív akadálya az iható víznek Péterrévén

Óbecse képviselő-testülete tegnapi ülésén elfogadta azt a határozatot, amelyben a szerb kormánytól azt kérik: az az állami köztulajdonban lévő péterrévei földparcella, amelyen még 2007-ben kifúrtak két fehér vizes kutat, egy kormányhatározattal építési telekként községi tulajdonba kerülhessen – ha erre végre sor kerül, az utolsó adminisztratív akadálya is elhárult annak, hogy a munkálatok folytatódjanak és ezeket a kutakat végre üzembe is helyezzék a szakemberek.

A vízgazdaság fejlesztésére közel 47 millió dinár támogatást kapott az idén Óbecse önkormányzata a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságtól, ezt a pénzt Péterréve vízellátási gondjainak az enyhítésére fordítják a Vodokanal Közvállalat szakemberei. A szerződés szerint a beruházásnak az év végéig kell megvalósulnia. Budislav Medurić (Demokrata Párt) elmondta: pártja támogatja a beruházást, ugyanakkor aggodalommal veszi tudomásul, hogy az önkormányzat nem adta át az igazgatóságnak határidőre a közbeszerzésre vonatkozó dokumentációt, így annak jóváhagyása sem érkezhetett meg időben, ezért veszélyben forog a munkálatok december 31-i határidőre történő szerződésszerű teljesítése. Vuk Radojević polgármester ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy az előző városvezetés ideje alatt állami földön történt a kútfúrás, és ezidáig senki nem rendezte ezt a mulasztást, ezért került sor csak most a bonyolult telekjogi kérdések megoldására.

A köztulajdonhoz kapcsolódó eljárásokkal ezentúl külön bizottság fog foglalkozni, a Svetlana Vuletić, Szilágyi Miklós, Ljiljana Andrić, Roman Jaroslav, Miomir Jelenić, Momčilović Orsolya összetételű testület tagjai Szilágyit kivéve a községi közigazgatásai hivatal alkalmazottai. Ők minden – feltehetőleg munkaidőben megtartott – ülésért négyezer dináros juttatásban részesülnek, egy-egy értekezlet tehát összesen 24 ezer dinárjába kerül majd az adófizetőknek.