2024. április 24., szerda
Szülőföldön tanulás – vajdasági magyar identitás – értelmiségi utánpótlás – Európa Kollégium

Csak bátran, magabiztosan!

Csikós Pajor Gizellával egyetemista éveiről beszélgettünk, s elárulja azt is, a Belgrádban továbbtanuló volt diáklánya miért irigyli az újvidéki karokra iratkozott egykori osztálytársait

A közelmúltban az egyik vajdasági gimnázium tanára azzal büszkélkedett, hogy a náluk érettségizett magyar diákok közül hányan nyertek felvételt igen magas pontszámokkal az Újvidéki Egyetem különböző karain. Ezek a fiatalok, és a többiek is, hisszük azt, egyetemi tanulmányaik során is ragyogóan megállják a helyüket. Idén ősztől lakói lehetnek majd a korszerű, kiváló feltételeket kínáló Európa Kollégiumnak, amely sokkal több lesz, mint egy egyszerű diákszálló. Sorozatunkban kiemelkedő vajdasági magyar értelmiségiek idézik fel, hogyan is volt az, amikor ők voltak egyetemisták Újvidéken, mennyire meghatározóak a későbbi életút tekintetében az egyetemi évek, az akaraterő, a szellemi nyitottság, a sokoldalú érdeklődés.

Csikós Pajor Gizella magiszter, a szabadkai Műszaki Szakfőiskola előadója, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanára 1978-ban iratkozott be az Újvidéki Egyetem Természettudományi-Matematikai Karára.

 Nyilvánvaló volt, hogy a szabadkai gimnáziumi érettségivel a tarsolyában a matematikát és Újvidéket választja?

– Egyértelmű volt, hogy a matematikát választom. Elsődleges elképzeléseim Belgrádba vezettek volna, de úgy alakult, hogy a velem érettségizett barátaim közül többen a különböző újvidéki karokon való továbbtanulást választották, egy barátnőm épp a matematikát, és ezért én is úgy gondoltam, hogy a középiskolás barátokkal, társasággal egyetemben én is Újvidékre iratkozom.

Nagyon féltem a szerb nyelvtől, mert gyakorlatilag annyit tudtam szerbül, amennyit a középiskolában a heti két környezetnyelv órán megtanultam.

Magukból a matematikai tárgyakból az előadások kísérése, a kollokválás, vizsgázás szinte az első perctől kezdve nem jelentett problémát, hiszen a műszaki, természettudományi szakokon, és különösen matematikából szinte mindent képlettel és egy kevés összekötő szöveggel fejezünk ki, és ez semmilyen szinten nem okozott nehézséget. Azt a kevés nyelvi gondot, amely a tanárokkal, asszisztensekkel kialakulhatott volna, olyan könnyedén átvészeltem, hogy gyakorlatilag észre sem vettem. Gondolom, a tanáraim az első szó után tisztában voltak vele, hogy nekem a szerb nyelv nem anyanyelvem, de soha egyetlen célzást, megjegyzést sem tettek, hogy grammatikai hibákat vétek, nem beszélem tökéletesen a nyelvet.

 A mostani gólyáknak milyen tanácsot tud adni tapasztalatai alapján?

– Fontos a diák hozzáállása, hogy a szerb nyelven való vizsgázáskor ne építsen maga és a tanár közé gátat a nyelvi nehézségek miatt. Tisztában kell lenni azzal, hogy biztosan nem fogja magát tökéletesen kifejezni, de ne azon aggódjon, hogy mit szól majd a tanár, ha grammatikailag hibásan fejezi ki magát, hanem koncentráljon arra, amit el akar mondani. Ezt a gátat kell minden nyelvi nehézséggel küzdő gólyának leküzdenie. Merjen beszélni, első alkalommal 3 hiba lesz a feleletében, másodszor csak 2, harmadik-negyedik alkalommal már csak 1. Szinte észrevétlenül fog a tisztább beszédre áttérni, és főképp a szakmai tárgyakból gyarapodik majd a szókincse. Az első nehézségtől nem szabad megfutamodni. Nekem soha semmiféle rossz tapasztalatom nem volt a kezdeti nyelvi botladozásaim miatt.

Életjeles szavalóként Szabadkáról, egy gazdag kulturális életű városból egy másik pezsgő kulturális életet élő városba került.

– Rendszeresen megnéztük az Újvidéki Színház előadásait. A lányom, aki a múlt héten diplomázott, és az elmúlt 6 évet Újvidéken töltötte és nagyon szívesen volt itt egyetemista, szintén eljárt színházba, illetve, a szerb egyetemista társnőivel néha egy-egy kávézóban is megfordult.

 A legtöbben, akik Újvidéken jártunk egyetemre, albérlők voltunk, most pedig a jelenlegi egyetemisták az Európa Kollégiumban lakhatnak.

– Ők őszre egy vadonatúj épületbe fognak beköltözni, és azt gondolom, nagyon sok éven keresztül nagyon jó érzés lesz ebben a létesítményben élni, tanulni, barátkozni. Ez utóbbi is fontos. Az én bolyais volt diákjaim, akik jelenleg Újvidéken egyetemisták, nagyon összetartóak, és az a volt osztálytársnőjük, aki most Belgrádban jár egyetemre, ezt irigyli tőlük, hogy annyian egy helyen vannak és gyakran találkoznak egymással.