2024. április 20., szombat

Kesztyűmúzeum nyílt Pécsen

A korábban egyszerre ötezer embernek is munkát biztosító pécsi kesztyűipar történetét feldolgozó múzeum nyílt szerdán a baranyai megyeszékhely központjában.

A Pécsi Kesztyűs Múzeum Marczi Mihály, az egyik legnagyobb jelenleg is működő manufaktúra, a Gant Pécsi Kesztyű Kft. alapítójának kezdeményezésére és közreműködésével jött létre és a tervek szerint ezentúl állandó jelleggel fogadja a látogatókat a Széchenyi tér déli részén berendezett kiállítóteremben. Mint azt Marczi Mihály elmondta, a pécsi kesztyűkészítés története a 19. század második felében kezdődött, Hamerli János nevéhez köthető.

A tímár Nyugat-Európában és Csehországban tanulta ki a szakmát, majd 1861-ben megalapította, két évtized alatt pedig jól jövedelmező gyárrá fejlesztette pécsi tímárságát. Hozzátette: szorgalmas munkával sikerült a pécsi kesztyű nevét ismertté tennie nemcsak a hazai kereskedelemben, hanem külföldön is. A családi vállalkozás a 20. század első felében is folyamatosan fejlődött, majd a tengerentúlra és Ázsiába is exportált. 

Marczi Mihály elmondta: a második világháborút követő államosítás után voltak évek, amikor ötezer embernek is munkát adott a Pécsi Kesztyűgyár, későbbi nevén Hunor Rt. A rendszerváltást követően a pécsi kesztyűipar hanyatlásnak indult, a korábbi alkalmazottak által életre hívott kis vállalkozások gyártják azóta a pécsi kesztyűket. Mint azt Síkfői Tamás, a múzeum létrehozásában részt vállaló Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára az MTI érdeklődésére elmondta, ma kilenc aktív vállalkozás készít kesztyűket a baranyai megyeszékhelyen. 

A manufaktúrák, amelyeket a Pécsi Kesztyű Klaszter fog össze, jelentős mennyiségben exportra termelik a minőségi termékeket, a vásárlók között olyan amerikai sztárok is megtalálhatóak, mint Lady Gaga, Madonna vagy Katy Perry. A szerdán megnyílt múzeumban többek között képeket és szöveget tartalmazó tablókon régi újságcikkek segítségével ismerkedhet meg a látogató a pécsi kesztyűgyártás történetével, folyamatával, varrógépeket és természetesen kesztyűket tekinthet meg a mintegy száz négyzetméteres kiállítóteremben.