2024. március 28., csütörtök
FAO - EU

Újabb segély a tavalyi szerbiai árvízkárosultaknak

Júliusban további 7000 család és hat új önkormányzat részesül támogatásban az árvíz utáni újrakezdéshez az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Európai Unió közös programja második fázisának keretében – áll a FAO Európai és Közép-ázsiai Regionális Irodájának szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében.

A Balkán-félszigeten tavaly májusban az elmúlt 120 év legsúlyosabb esőzései áradásokat és földcsuszamlásokat idéztek elő, ezekben 57 ember életét vesztette és több tízezren kényszerültek otthonaik elhagyására. A mezőgazdaság is komoly károkat szenvedett: az állatok, termények, gépek és az infrastruktúra teljes veszteséglistájának értékét 228 millió euróra becsülik.

Az Európai Unió és a FAO közösen lépett, hogy a családi gazdaságoknak segítséget nyújtson ebben a helyzetben. Az EU teljes, 30 millió eurós támogatásából 8 milliót különítettek el a FAO-n keresztül a kisgazdaságok számára. Az első körben a legnagyobb károkat elszenvedett 24 nyugat- és közép-szerbiai önkormányzat kapott támogatást.

A kedvezményezett családokat a helyi önkormányzatokkal együttműködésben választották ki a több ezer jelentkező közül. A programra bekerült 18 907 háztartáshoz heteken belül eljutott a szükséges állati takarmány, vetőmag, műtrágya, facsemeték, továbbá mezőgazdasági eszközök, például fejőgépek, traktoralkatrészek, szivattyúk, melegházak és kaptárok. A szervezetek, ahol lehetett, szerbiai cégektől vásárolták meg az említetteket.

Az Európai Unió által rendelkezésre bocsátott 30 millió eurós támogatást az EU-s csatlakozást elősegítő IPA-keretből különítették el. A támogatás révén új házak, középületek, utak épülnek és kerülnek felújításra, és 30, az árvíz során a legnagyobb károkat elszenvedett önkormányzat (Bajina Bašta, Čačak, Ćuprija, Gornji Milanovac, Jagodina, Kosjerić, Koceljevo, Kragujevac, Kraljevo, Krupanj, Lazarevac, Loznica, Lučani, Ljig, Ljubovija, Mali Zvornik, Obrenovac, Osečina, Paraćin, Petrovac na Mlavi, Svilajnac, Smederevo, Smederevska Palanka, Šabac, Šid, Trstenik, Ub, Valjevo) gazdasági és mezőgazdasági talpra állását segítik.

A projektum ezen része hamarosan lezárul, a maradék támogatási keretből az EU és a FAO olyan családokat és közép-szerbiai önkormányzatokat von be a programba, amelyek az első körből kimaradtak.

Ezenkívül a nyár folyamán elindul egy másik program is, amely során az ENSZ a FAO révén 13 további önkormányzatnak juttat állati takarmányt, és a szerb mezőgazdaság hasonló külső sokkokkal szembeni ellenálló képességét is fejleszti.

– Jó látni a gazdák talpra állását, amely részben az EU és a FAO támogatásának köszönhető – mondta Aleksandar Mentov, a FAO szerbiai projektmenedzsere. – Ugyanilyen hangsúlyos elem az is, hogy a jövőben a mezőgazdaság meg tudjon küzdeni ilyen természeti katasztrófákkal. A kapacitás-bővítés magában foglalja a kormányzati, önkormányzati intézményeket és magukat a gazdákat célzó, figyelemfelhívó, tervezési és képzési tevékenységeket helyi, országos és regionális szinten – tette hozzá.

A FAO által szervezett májusi workshop is hozzájárult ahhoz, hogy a szerb Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium kidolgozta a nemzeti katasztrófacsökkentési programjának megvalósítását célzó akciótervet. Júniusban helyi mezőgazdasági szakemberek vettek részt állat-egészségügyi vészhelyzetet szimuláló képzésben.

Az árvíz utáni újrakezdést segítő programok a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztériummal, az újjáépítésért és a helyzet kezeléséért felelős kormányzati hivatallal és a helyi önkormányzatokkal szoros együttműködésben kerültek megvalósításra.