2024. március 29., péntek

Tizennégy virágkocsi, kétezer fellépő a debreceni virágkarneválon

Tizennégy virágkocsi vonul fel augusztus 20-án a debreceni virágkarneválon, és minden korábbinál több, kétezer fellépő szórakoztatja majd a közönséget - közölte a város polgármestere szerdán a programokat ismertető sajtótájékoztatón.

Papp László (Fidesz-KDNP) reményét fejezte ki, hogy a karnevál napján idén is megduplázódik Debrecen lélekszáma.
A debreceni virágkarnevál ebben az évben Tiszafüreden kezdődött: július elején az ottani halas napokon láthatta először a közönség Debrecen és Tiszafüred virágkocsiját, amelyek ott lesznek az augusztus 20-ai karneváli menetben is - emlékeztetett a polgármester.

Papp László az idei karnevál újdonságának nevezte a Miss Supranational Hungary 2015 szépségverseny megyei döntőjét, amelyet a karneváli programba beillesztve augusztus 18-án a nagyerdei szabadtéri színpadon rendeznek meg.

Debrecen polgármestere külön kiemelte az első roma sorsjáték, a Somnakaj - Gipsy musical augusztus 19-ei Kossuth téri előadását, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy nyitottsággal, bizalommal forduljunk roma honfitársaink felé, és ismerjük meg a roma kultúrát - hangoztatta.

Ugyancsak különlegessége lesz az idei karneválnak a Nagyerdőben, a Békás-tó partján megrendezésre kerülő, Hajdú-Bihar és Debrecen népművészeti értékeit bemutató kiállítás és vásár - tette hozzá Papp László.

Bódor Edit, a karnevált szervező Főnix Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az idei karneváli hét már augusztus 15-én megkezdődik kiállításokkal, sörfesztivállal, értékszigettel és horgolt virágok karneváljával.

A junior virágkarnevált, a Galiba gyermekfesztivált augusztus 18-án tartják Debrecen belvárosában, ahol már negyedik alkalommal vonulnak majd fel a kézműves kis virágkocsik és a gyermekcsoportok.

Augusztus 20-án hagyományosan a nagyállomástól indul a virágkocsik, valamint a hazai és külföldi művészeti csoportok karneváli felvonulása a Nagyerdőbe.
A stadion északi rendezvényterén délután közelről is megtekinthetik az érdeklődők a virágkocsikat, este a Nagyerdei Stadionban Karneváléj címmel tartják meg a 46. Debreceni Virágkarnevál impozáns gálaműsorát.

A kétezer fellépő közt ott lesz dr. Alban, Boggie, Berecz András, de láthatja a közönség az Új Lovas Színház parádéját is - sorolta Bódor Edit.