2024. március 28., csütörtök

Az SZTE álláspontja a hétvégi bűncselekménnyel kapcsolatban

Az SZTE álláspontja az Egyetemünk hallgatója ellen a hétvégén ismeretlen tettesek által elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban: Az SZTE elítéli az erőszakot és a rasszizmust, és együttérzését fejezi ki a bántalmazott egyetemi polgárával. Egészségügyben dolgozó kollégáink mindent megtesznek mihamarabbi gyógyulása érdekében, a hallgatót holnap előreláthatólag hazaengedik a klinikáról. Az SZTE arra kéri a város lakosságát és egyben saját polgárait, hogy ha bármilyen információval rendelkeznek az üggyel kapcsolatban, segítsék a hatóságok munkáját.

Korábban:

Egy szegedi egyetemista lányt vertek meg ismeretlenek szombaton késő este a Partfürdőn rendezett Wake Up Color Festival környékén a Belvárosi híd közelében.

Szemtanúk szerint egy fekete ruhás kopasz fiatal belekötött egy félvér magyar férfibe, mert azt hitte, hogy bevándorló. Miközben azt üvöltözte, hogy takarodj az országból, nekiindult, hogy megverje. A félvér fiú barátnője próbált közbelépni, elmagyarázta nekik, hogy barátja itt született, azóta itt él, és magyar állampolgár. Ez nem érdekelte a kötekedőket, ezért a nő kapta a pofonok nagyját, ezután a támadók a riasztott mentők és rendőrség megérkezése előtt elfutottak.

A megvert lány bátyja a Facebookon azt írta: „Tegnap este color után volt egy kis incidensünk pár emberrel a partfürdő bejárata és a híd környékén. Nagyon erős és tökös emberkék szépen hazavágták a húgomat, mert nem tetszett nekik a félvér barátja. Olyannyira, hogy eltört az arccsontja, a szemén alig lát ki és épphogy megmaradt a foga. Az eset este fél 12 körül történt az említett helyszínen. Ha valaki látta a történteket és tudja kik voltak, vagy emlékszik, hogyan néztek ki esetleg, kérem szépen írjon".

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az esettel kapcsolatban arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ügyben közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást. (delmagyar.hu)