2024. március 29., péntek

Még mindig nagyon magas az erdőtüzek veszélye Görögországban

Még mindig nagyon magas az erdőtüzek keletkezésének veszélye Görögországban – közölték vasárnap a hatóságok. Athén felperzselt külterületén szombat este megtalálták az első áldozat elszenesedett holttestét. A 47 éves, szabadságon lévő rendőr sétálni ment a fővárostól északkeletre fekvő Kareaszban. Felesége még pénteken jelezte eltűnését a hatóságoknak.

Az athéni rendőrség szombaton őrizetbe vett egy görög és egy bolgár férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy nem szándékosan ugyan, de tüzet okozott egy erdőben a főváros környékén. Méheket akartak kifüstölni, hogy megszerezzék mézüket. A tűz Athén több külvárosát megközelítette és lakóépületeket veszélyeztetett. A lángokat szombatra sikerült megfékezni.

Görögországban péntektől kezdve mintegy 80 helyszínen ütött ki tűz, legfőképpen a Peloponnészosz-félsziget délkeleti részén. Harmincöt épület megsemmisült, és jelentős nagyságú szántóföldet perzseltek fel a lángok.

A görög belügyminisztérium tájékoztatása szerint nagyon magas a tűz keletkezésének veszélye Athén környékén, az ország középső részén, a Kikládok térségében, az Égei-tenger északi részén (Hiósz és Leszbosz szigetén), a Peloponnészosz-félszigeten, Görögország nyugati részén, valamint Zakintosz szigetén.

A nap folyamán tüzek keletkezett még Szkírosz és Zakintosz szigeten, valamint a közép-görögországi Disztomo településen.

Görögországban gyakran pusztítanak erdőtüzek nyáron, az oltást pedig megnehezíti a nagy meleg és az erős szél. A legerősebb pusztítás 2007 nyarára nyúlik vissza: akkor több tucat ember vesztette életét és több ezer hektár erdő égett le.