2024. március 29., péntek
Európai Filmek 22. Nemzetközi Fesztiválja

Filmvetítések Palicson és Szabadkán

A palicsi filmfesztivál 18-ától 24-éig tart, a megnyitóra szombaton 21 órától kerül sor

Kísérőrendezvényekkel indított a palicsi filmfesztivál. Szabadka főterén esténként filmklasszikusokat vetítettek, míg a Szabadegyetem Eurocinema mozijában az idei Lifka-díjas rendezők, Želimir Žilnik és Roy Andersson alkotásait tekinthették meg az érdeklődők. A filmfesztivál hivatalos megnyitójára ma, szombaton 21 órától kerül sor a palicsi szabadtéri színpadon, majd pedig két filmet nézhet meg a közönség, 21.30-tól a The Here After lengyel–svéd produkciót, 23.30-tól pedig a 45 Years brit alkotást. Ezzel kezdetét is veszi a palicsi filmfesztivál versenyprogramja.

Az elkövetkező egy hétben az érdeklődők hét programrészben kísérhetik figyelemmel a filmeket. A versenyprogramrész a palicsi szabadtéri színpadon zajlik majd, ahol mindennap két filmet vetítenek, 21 és 23 órától. A belépőjegy ára 300 dinár mindkét filmre. Rossz idő esetén a filmeket az Eurocinemában mutatják be, és itt kerül sor a versenyprogram alkotásainak reprízére is, 12 és 14 órától. A belépőjegyek ára ekkor 100 dinár lesz filmenként.

Szabadka és Palics között idén is közlekedik majd ingyenes buszjárat, amely a tervek szerint 20.15-kor indul a szabadkai vasútállomás elől és a második vetítés után, megközelítőleg éjfél után egy órakor indul vissza a Kisvendéglő parkolójából.

A szintén versenyjelleggel zajló Párhuzamok és ütközések programrészre az elkövetkező egy hétben a Jadran színpadon kerül sor 17 és 19 órától. A belépőjegy ára egy filmre 100 dinár. Vasárnap 17 órától ebben a programrészben a Hajdú Szabolcs rendezésében készült Délibáb című filmet tekinthetik meg az érdeklődők, ugyanezt az alkotást pedig az új magyar filmek programrészben is levetítik másnap.

A versenyprogramokon kívül más programrészekben is vetítenek filmeket, ezekre pedig ingyenes lesz a belépés. Az Eurocinemában 17 órától új szlovák-, 19 órától pedig új magyar filmeket nézhet a közönség, vasárnap az Ujj Mészáros Károly rendezésében készült Liza, a rókatündért. A Lifka Sándor Art Moziban ökológiai témájú filmeket mutatnak be 17 órától. Vasárnap az Obrenovac 1003 szerbiai- és a Mintha nem otthon lennénk magyarországi filmeket vetítik. Palicson az Abbázia moziban lesz kísérhető az Európa fiatal szellemisége programrész. A vetítések 21.30-tól zajlanak, míg utána zenés programok mellett szórakozhatnak az érdeklődők, vasárnap spanyol underground party lesz.

A filmfesztivál idején világpremierre, 3D-s, valamint speciális vetítésekre is sor kerül, de a filmnézés mellett más tartalmakat is tartogat a rendezvény. Műhelymunkák, tanácskozások, kiállítások és koncertek is várják a közönséget. Vasárnap 17 órától a szlovák filmgyártás témájára nyílik tárlat a Szabadegyetemen, Palicson az Abbázia moziban pedig 19 órától Ilija Šoškić Pasolini emlékének szentelt kiállítása látható. A Zenepavilonban 19.30-tól filmzenéket játszik a String Quartet, az éjjeli órákban pedig a Vitorlásklubban is élő zenével várják az érdeklődőket, vasárnap 23 órától a Perpetuum Mobile koncertjével.