A polgár utazik III.

Mák Ferenc

2015. július 17., 18:19

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

A pancsovai kellemes napok után az Úti rajzok írója, Türr Antal 1909 forró nyarán tett utazása során visszatért Újvidékre, s onnan vonattal folytatta útját a Szerémségbe. Sziklás hegyek, zöldellő völgyek, madárdalos ligetek és százados tölgyek kísérték az útját a vándornak, miközben a szerelvény Karlócán, Beskán, Inđiján átrobogva egészen Rumáig vitte őt. Rumát a század első évtizedében jómódú szerbek, németek és horvátok lakták, utcái szélesek, nyílegyenesek, lombos fákkal voltak beültetve. Ami azonban a várost messze földön híressé tette, az a környéken lévő Pejacsevich gróf mintagazdaságként számon tartott, nagy kiterjedésű birtoka volt, központjában a grófi kastéllyal, számos urasági épülettel, melyek mind virágos és díszes parkokkal voltak körülvéve. A hársfaalléktól illatozott a táj, azon túl pedig zsíros mezőkön legelt a juhnyáj, távolabb a gulya és a ménes szétszóródva sütkérezett a napon. „Nem kár ezt megtekinteni, édes magyarom!” – jegyezte meg nem leplezett elragadtatással a vándor. Persze, ahol jó bor terem, ott isznak is az emberek. És Ruma pincéi hordókban őrizték a szerémi hegyek aranyszínű nedűjét: a „gyémántgyöngyöktől ragyogó”, tüzet sziporkázó bort. „A bácskai közmondás szerint, akit Baján ki nem pletykáznak, Szabadkán meg nem vernek, és Zomborban le nem isznak, az ember a talpán” – emelte magasra a poharát Türr Antal számtanácsos úr.

Csodálatosak a szlavóniai reggelek, vallotta be a következő hajnalon a mámorát leplezni igyekvő utas. „Gyönyörű és felejthetetlen látványt nyújt a napkelte. A nagy tűzgolyó először vérvörös, mintha csak egy vértengerből bukkanna hirtelen elő, aztán lassan rózsaszínűre változik, végre izzó fehéren ragyog a tiszta kék égen, lila színűre festve a hegyek csúcsait, zöld smaragddal vonván be az erdők koronáit. Útjában aranysugarakat szór a szertefekvő falvak karcsú tornyaira, szelíden fölcsókolja a bokrok levelein hintázó gyémánt gyöngyöket, szerelmesen tekint bele a mezők liliomainak szűk kelyhébe, és jókedvében hegyen-völgyön táncot jár.” Szinte a biedermeier világát idézi a tegnapi borok emléke nyomán kelt látomás.

Közben Brankovits despota várának romjai – az anyja emléke után elnevezett Majka Angelina omladozó bástyái – alatt búcsúra gyűlnek Kupinovo falu és a környék lakosai. A színes forgatag, a hangos zene, a szilaj kóló, és a duhaj fiatalok lármája ugyan nehezen egyeztethető össze a vallásos áhítattal, de ez errefelé így szokás. Ezen a vidéken a megbánás és a lélek magába szállása együtt jár a nyárson sült báránnyal, és a hegyoldalak erős borával. Az alkonyi félhomályban zizegő sás és hajladozó nádtenger világát át meg átjárja a vár romjaihoz megtérő bűnbánat misztériuma. S a vándor is beleszédült már a látvány bódulatába, elérkezettnek vélte az időt a hazatérésre.

A zombori hivatalnok jó néhány városban és faluban megfordult már ahhoz, hogy fölismerje az eltérést a bácskai és a szerémségi élet közt. „Bácska egy tejjel-mézzel folyó Kánaán, aranykalászt hullámzó téreivel és gazdag legelőivel, melyeket az Úr Isten jó kedvében hasított ki a számára, Szerémség pedig legnagyobbrészt vadon erdők és sziklás hegyek közé ékelt szegénység.” A városok népe ugyan itt is jómódban él, a falvak lakói azonban annál szegényebbek. De azért felettébb türelmesek, dolgosak és főleg megelégedettek. A bácskaiakhoz hasonlóan Szerémségben is földműveléssel foglalkoztak a legtöbben, a vidék jellegéből eredően azonban sokkal nagyobb mértékben volt jelen a gyümölcs-, leginkább a szilva termesztése. A szilvások helyenként egész erdőket alkottak.

Visszatekintve az út során szerzett élményekre, Türr Antal a szerémségi Úti rajzokban így foglalta össze a látottakat: „A vendégszeretet és őszinte barátság egyik szép jellemvonását képezi a népnek. Ő maga kevéssel beéri, de szívesen megosztja ezt a keveset is, amije van, ha tudja, hogy jót tesz vele felebarátjának. A családoknál mindenütt patriarkális szokás uralkodik. A családfő legnagyobb úr a háznál, és rendesen az asztalfőn ül, vele szemben pedig az asztal másik végén, az utolsó helyen az asszony. Éppen megfordítva, mint mifelénk. Közbül aztán következnek kor szerint a többi családtagok. Ha azonban kedves vendég vetődik a házhoz, a családfő – minden szabadkozás ellenére is – annak adja át az elsőséget, s ő maga mellette foglal helyet.” Bosznia egykori obsitos katonája kellő empátiával fogadta lelkébe a szerémi egyszerű nép közvetlenségét és vendégszeretetét.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége