2024. április 18., csütörtök

Festményszentelés Kelebián

A kelebiai Divisio Apostolorum plébániatemplomban a vasárnapi szentmisén a hívők megcsodálhatták azokat a szenteket ábrázoló képzőművészeti alkotásokat, amelyeket Kerekes Sándor festőművész kezdeményezésére szabadkai és nagyváradi képzőművészek készítettek e templom számára.

Paskó Csaba plébános a szentmise utáni kiállításmegnyitón bemutatta azokat a művészeket, akik jelen voltak az eseményen, és elmondta: az 1937-ben átadott templomban 1944-ben készültek legutóbb az egyház szentjeit ábrázoló képek. Most újabb tizenkét képpel gyarapodik ez a galéria, és a most született alkotások között nemcsak középkori, hanem 20.századbeli szenteket – például Pio atyát és Don Boscót is – is láthatunk. Ezek a képek a következő hétvégéig, a templombúcsúig a falak mellett elhelyezett festőállványokon közelről megtekinthetők, ezt követően pedig felkerülnek a templom mennyezete alatti fakeretes sorozatba. Kerekes Sándor festőművész arról szólt, az alkotók között festőművészek, művészeti akadémiai tanárok, de amatőrök is vannak. Volt, aki klasszikus festményt készített, volt, aki grafikát, de a legmodernebb technikai eszközökkel készült alkotást is találunk a képek között. Karácsonyig újabb tizenöt alkotást szeretnének készíteni a templom számára, hisz újabb szabadkai alkotók jelezték, hogy ők is csatlakoznának a kezdeményezéshez. A megnyitó végén Paskó atya megszentelte a templomba került képeket.