Halasy Gyula 1891-ben született Kisvárdán. A lőfegyverrel már korán, hatéves korában megismerkedett. Ekkor elcsente apja puskáját, és óriási pusztítást végzett a környék veréb- és galambpopulációjában. Tettéért természetesen megkapta az atyai pofont, ez azonban vadászszenvedélyét a legkisebb mértékben sem vetette vissza. Ügyességét, kitartását látván, lassan-lassan a szülői tilalmak is abbamaradtak, és a gimnazista Halasy már nagyvadra vadászott. Nemcsak a vadászat volt az, ami fiatal korában érdekelte. A kor szokásainak megfelelően több sportágban is kipróbálta magát: vívásban, tornában, lovaglásban és műkorcsolyázásban is tehetségesnek bizonyult.
Ugyanakkor a tanulmányok terén is kitűnt, Bécsben jogi doktorátust és kereskedelmi diplomát szerzett, majd Berlinben a gazdasági főiskolát is sikerrel fejezte be. Az első világháború során frontkatonaként harcolt. Egy közelében felrobbant gránát hatására nyolc hónapra megnémult. A háború borzalmai azonban szerencsére nem hagytak benne maradandó nyomot, a puskával a későbbiekben is ugyanolyan magabiztosan és ügyesen bánt, mint korábban.
1921-ben ismerkedett meg az agyaggalamb-lövészettel. Az agyaggalamb egy 11 cm átmérőjű és 1 cm vastag aszfaltkorong, amelyet egy gép hajít ki váltakozó irányba. A versenyzőnek ezeket a korongokat kell 50 méterről eltalálnia. Amikor Halasy megtudta, hogy az 1924-es párizsi olimpián már magyar sportolók is elindulhatnak, időt, pénzt és energiát nem spórolva edzeni kezdett, hogy tagja lehessen a magyar olimpiai csapatnak. Az edzések meghozták a várt eredményt: néhány hónappal az olimpia előtt 96 találattal új magyar százlövéses csúcsot állított fel. A legjobb eredményt azonban mégsem tőle, hanem a többszörös magyar bajnoktól és korábbi csúcstartótól, Lumniczer Sándortól várta a szakvezetőség.
Az olimpián tizenhat ország versenyzői mérték össze tudásukat agyaggalamb-lövészetben. A magyar versenyzőkkel különösebben nem számoltak sem a rendezők, sem a versenytársak. A gyakorláshoz szükséges pályához is csak sok viszontagság árán tudtak hozzájutni. A fő esélyesek között az amerikai Frank Hughest és a kanadai James Montgomeryt tartották számon. A magyar esélyeket az is rontotta, hogy Lumniczer Sándor gyomormérgezést kapott, és kénytelen volt visszalépni a versenyzéstől.
A százlövéses verseny döntőjét két nap alatt rendezték meg. Első nap hetven lövést kellett a résztvevőknek leadniuk, s az elvárásoknak megfelelően Hughes és Montgomery hibátlan lövészettel teljesítették a verseny ezen szakaszát, Halasy az első napot hatvankilenc találattal fejezte be. A következő nap harminc lövését csak a finn Konni Hubert tudta le hibátlanul, és végül a második napon is egy lövést rontó Halasyval holtversenyben 98-98 találattal az első helyen végzett. Hughes és Montgomery három-három alkalommal rontottak, így 97 találattal már nem szólhattak bele az első hely sorsába. Halasy és Hubert között viszont szétlövésre került sor, melynek során mindkét versenyzőnek 10-10 lövést kellett leadnia. Halasy a maga sorozatában egyszer sem hibázott. A mindent eldöntő lövéseket olyan rezzenéstelen arccal adta le, hogy később Krúdy Gyula joggal nevezte el Magyarország legnyugodtabb emberének. Hubert viszont már rögtön az első agyaggalambot eltévesztette. A győztes kiléte már ekkor eldőlt, becsületből azért leadta a maradék kilenc lövését, amelyek rendre célba találtak. Akkoriban a lövészetben az volt a szokás, hogy a győztest szónoklattal üdvözlik, amire a sportoló országának egyik olimpiai vezetője válaszol. Halasyt üdvözölték is, a válasz azonban elmaradt, mivel a Magyar Olimpiai Bizottság akkori elnöke nem volt jelen a lövészet döntőjénél. Gróf Andrássy Géza ebben az időben – noha ott magyar érdekeltség nem volt – egy lovaspóló-találkozót nézett, mivel számára az kedvesebb sport volt.
Halasy az olimpián nem mellékesen 98 találatával, Huberttel egyetemben, új világcsúcsot állított fel. Nyolc évvel később visszatért Párizsba. 1932-ben élőgalamblövészet-világbajnokságot rendeztek, amelyet csapatban megnyert, egyéniben pedig bronzérmet szerzett. 1936-ban a berlini agyaggalamblövészet-világbajnokságon ismét a győztes csapat tagja volt, egyéniben pedig egy ezüstéremmel bővítette éremkollekcióját. Ugyanabban az évben a német fővárosban rendezett Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is legyőzhetetlennek bizonyult. S a sikereknek még nem volt végük, több dobogós helyezés után magyar bajnoki címet is szerzett. 1937-ben a helsinki világbajnokságon agyaggalamb-lövészetben a negyedik helyen végzett.
Hivatalosan 1961-ig, hetvenéves koráig versenyzett. Az 1950-es évektől a magyar sportlövő-válogatott edzője, majd szaktanácsadója volt. Később a sporthivatal szakfelügyelőjének nevezték ki. 1970-ben halt meg Budapesten. Családja a Magyar Olimpiai Bizottságnak adományozta az olimpiai aranyérmét és a hozzá tartozó oklevelet.
