2024. március 28., csütörtök

A Liszt Ferenc utca egy szakasza kap új burkolatot

Várhatóan két héten belül befejeződnek az aszfaltozási munkálatok Topolyán

A topolyai helyi közösség a város 220 utcájának karbantartásában is meghatározó szerepet vállal. 2015-ös költségvetési keretükben 3 millió dinárt különítettek el aszfaltozásra. 200 tonna ehhez szükséges alapanyagot vásároltak. Terveik szerint e projektum kivitelezése során Topolyán 250 helyszínen sor is kerülhet kátyúzásra, a Liszt Ferenc utca egy szakaszán pedig új, összefüggő aszfaltburkolat kialakítására. A fenti információkat Szatmári Mihály, a topolyai helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke osztotta meg lapunkkal, aki kiemelte:

– A téli időszakban jelentősen károsodik az útburkolat, különösen azokban az utcákban, amelyekben nincs megfelelően megoldva az esővíz elvezetése. Nagy problémát okoz továbbá a tény, hogy a polgárok sok helyen a városban a füves terület kialakítása végett betemették az árkokat a házuk előtt vezető útszakasz mellett. Ezzel megakadályozták, hogy az árkok, amelyeknek a rendezése a Komgrad Közvállalat hatáskörébe tartozik, továbbá rendeltetésük, hogy elvezessék az esővizet és a hóolvadékot, ellássák funkciójukat. Az útburkolat emiatt is rongálódik. Azt sem hagyhatjuk figyelmem kívül, hogy a város központi részén, pl. a katolikus templom környékén lévő utcák, amelyek még az 1960-as, 70-es években kaptak szilárd burkolatot, már meglehetősen rossz állapotban vannak. Az idei aszfaltozási munkálatok kb. tíz napja a Fő és a Tito marsall utcákban vették kezdetüket. Mostanra az aszfaltozott járdaszakaszok felét javították meg, továbbá a munkálatok kiterjedtek a kerékpárútjainkra is. Az aszfaltozási munkálatokra kiírt közbeszerzési pályázatunkon nyertes szabadkai Vojput Rt. zökkenőmentesen és gyorsan végzi feladatait, a kivitelezés felénél járnak. A vásárolt 200 tonna aszfaltmennyiség felét már elhasználták a kátyúzások során. Jelenleg több helyszínen párhuzamosan is zajlanak javítási munkálatok: még a központban is, de a vasúton túl, továbbá a Linder városrészben, ahol felméréseink szerint talán a legtöbb javítási munkálat elvégzése szükséges. A polgárokat óvatos közlekedésre kérjük, és megértésükben bízunk a közlekedésben tapasztalható esetleges kisebb fennakadások miatt – fogalmazott Szatmári, majd hangsúlyozta: a helyi közösségben folyamatosan várják a polgári bejelentéseket, észrevételeket a 711-170-es telefonszámon arra vonatkozóan is, merre szükségesek útburkolat-felújító munkálatok. Már készül a következő évre vonatkozó útburkolat-felújítási tervezet. A polgári bejelentések nyugtázását a helyi közösség közművesítési felügyelőjének terepi felmérése követi, majd a tényleges javítási munkálatokat azoknak a közbeszerzési pályázaton nyertes kivitelezővel való közös feltérképezése.

2015-ben Topolyán a Csáki Lajos-iskola közvetlen közelében lévő Liszt Ferenc utca kb. 50 méteres szakasza kap új aszfaltburkolatot. Tavaly a Nikola Tesla-iskola parkolójában és környékén aszfaltoztak újra, megoldva ott az esővíz-elvezetés problémáját is.