2024. március 29., péntek

Kibontakozási lehetőséget adni

Brezovszki Roland,  feleségével, Tamarával 2013-ban megalapította a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesületet. Mint a horgosi Túrú-tanyán az általuk szervezett néptánctáborban folytatott beszélgetésünk során megtudtuk tőle, szülői igény is mutatkozott erre, meg is hirdették a képzést, úgyhogy 13 gyerekkel kezdték, ma már mintegy 90 tagjuk van, három korosztállyal foglalkoznak: az óvodásokkal, 3,5 évesek is vannak közöttük –, az általános iskolásokkal és a középiskolásokkal. Heti két alkalommal veszik bérbe a Bunjevačko kolo horvát művelődési központ helyiségeit e célra. Az ifjúsági korosztályból olyan fiatalok is járnak próbára vajdaság más településeiről, akik szülőfalujukban tagjai a helyi néptáncegyüttesnek. Nagyon sok érdekes programjuk van, például a Vajdasági Gyermek Szólótánc Verseny, amelyet idén ősszel immár harmadik alkalommal rendeznek meg, a Koreográfia 0-24 nemzetközi koreográfus verseny, a Művészetek otthona – otthon a művészetekben elnevezésű program, amellyel tájolnak is, járják az iskolákat, s amelybe már több ezer diák kapcsolódott be, ugyanis interaktív program, a gyerekek beleszólhatnak, belekérdezhetnek, kipróbálhatják mindazt, amiről szó van az előadáson. A Palicsi Magyar Sokadalom nagy sikerű rendezvényüket is említhetnénk, vagy a Szabadka Táncszínház létrehozását, amelynek ők voltak a kezdeményezői, de a néptánc-előadóművészeti képzés, valamint a már említett, a horgosi Túrú-tanyán most pénteken zárult néptánctábor – amelynek mintegy 200 részvevője volt Vajdaság minden részéből – is azt bizonyítja, hogy elsődleges cél a gyerekeknek, fiataloknak kibontakozási lehetőséget adni, s ugyanilyen fontos örökségünk ápolása, átörökítése is.