2024. április 19., péntek

Felújítják a csantavéri színházépületet

A jövő héten megkezdődnek és egy hónapon belül be is fejeződnek a munkálatok

A jövő héten megkezdődik a csantavéri színházépület felújítása és egy hónapon belül be is fejeződnek a munkálatok. A kivitelezőkkel tegnap a helyi közösség épületében írta alá a szerződést Blau Péter, Szabadka Város Építési Igazgatósága Közvállalat igazgatója.

Dejan Slijepčević, az újvidéki GAT Kft. igazgatója kiemelte, az Európa Kollégium építése kapcsán már kiváló együttműködése volt a magyar közösséggel, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is dicsérő szavakkal illette a vállalatot és annak vezetőjét, kiemelve, hogy egy komoly emberről van szó, aki kiváló szakemberekkel dolgozik.

A csantavéri színházépületet már a Durindó és a Gyöngyösbokréta megszervezését megelőzően fel szerették volna újítani, azonban a közbeszerzési eljárás csaknem fél évig tartott, így erre nem kerülhetett sor.

– A falunak évtizedekre visszamenőleg egy megkerülhetetlen fontos épülete volt, mert egy olyan tartalom bontakozott ki, ami kötelezettséget jelent a számunkra, hogy újra olyan küllembe, körülményekkel ékesítsük fel, amelyik ezzel a falu javát tudja szolgálni. A jövő héten elkezdődnek a kivitelezési munkálatok. A helyi közösségi választások kapcsán szeretném kiemelni, hogy a mi listánkon elkötelezett emberek vannak, olyanok, akik hozzájárulnak a falu sikeréhez, arra szeretném kérni a szavazókat, hogy éljenek július 19-én jogukkal és szavazzak a VMSZ listájára, mert olyan embereket hoznak majd döntéshozatali helyzetbe, akik eddig is bizonyították, hogy a falu érdekében tevékenykednek – mondta a VMSZ elnöke.

Blau Péter igazgató az építkezés részleteiről elmondta, a munkálatok összértéke 20,4 millió dinár áfa nélkül, a kivitelezési határidő 29 munkanap, a jövő héten sor kerülhet az előmunkálatokra, majd a kivitelező munkába való bevezetésére. Felújítják a tetőszerkezetet, a nyílászárókat cserélik, az előteret, a mellékhelyiségeket, vizesblokkot, felújítják a színpadot és a teljes nézőteret, a homlokzatot és az épület környékét is rendezik.

Bunford Tivadar, a VMSZ szabadkai szervezetének elnöke kiemelte, a felújított épület több évtizeden keresztül szolgálhatja majd a helyieket, úgy a nyugdíjasokat, mint a fiatalokat.

– A helyi közösségi választásokat június elején kellett volna megtartani, a városi képviselő-testület elnöke azonban valamilyen takarékossági okokra hivatkozva nem írta ki. A VMSZ felhívta a figyelmet erre a törvénytelenségre, majd elfogadták az érveinket. Csantavéren, ebben a nagy magyar közösségben 12 éve nincs hatalmon a VMSZ. Tavaly tisztújításra került sor a VMSZ soraiban, egy új, nagyon lelkes csapat teszi most a dolgát. Nagyon jó listát állítottak most össze, olyan emberek szerepelnek rajta, akik elkötelezettek a falu iránt. Az itthon maradást szeretnék biztosítani a fiatalok számára – mondta Bunford.