A napokban az egyik vajdasági gimnázium tanára azzal büszkélkedett, hogy a náluk érettségizett magyar diákok közül hányan nyertek felvételt igen magas pontszámokkal az Újvidéki Egyetem különböző karain. Ezek a fiatalok, és a többiek is, hisszük azt, egyetemi tanulmányaik során is ragyogóan megállják a helyüket. Idén ősztől lakói lehetnek majd a korszerű, kiváló feltételeket kínáló Európa Kollégiumnak, amely sokkal több lesz, mint egy egyszerű diákszálló. Bízunk abban, hogy az Újvidéken tanuló vajdasági magyar egyetemisták a tanulás mellett azért élnek a tartományi székváros, a kollégium nyújtotta kulturális lehetőségekkel is, hiszen mindez hozzájárul a leendő vajdasági magyar értelmiségiek szellemi gazdagodásához, ízlésvilágának, értékrendjének formálódásához, mindahhoz, ami a vajdasági magyar identitást jelenti. Az értelmiségi utánpótlás szempontjából is fontos ez, hisszük azt, a vajdasági magyar közösség sokat nyer majd ezekkel az itthon tanuló fiatalokkal.
Most útjára induló sorozatunkban kiemelkedő vajdasági magyar értelmiségiek idézik fel, hogyan is volt az, amikor ők voltak egyetemisták Újvidéken, illetve Fehér Kálmán esetében Belgrádban, mennyire meghatározóak a későbbi életút tekintetében az egyetemi évek, az akaraterő, a szellemi nyitottság, a sokoldalú érdeklődés.
Ideális környezet tanulásra, művelődésre
Bordás Győzővel arról beszélgettünk, mit jelent a pezsgő szellemi közeg egy Újvidéken tanuló fiatalnak
– Mi, verbászi diákok elsősorban Újvidék felé orientálódtunk, jobb volt az összeköttetés, mint Szabadkával, mert vonattal és autóbusszal is lehetett közlekedni. Az Újvidéki Egyetemnek híre volt, nagyon sok kar volt már abban az időben is, amely nemzetközi elismertségnek örvendett, említhetném például a Mezőgazdasági Kart, de mondhatnám az Orvostudományi Kart is. Irodalmi érdeklődésű lévén természetes volt, hogy miután Újvidéken elvégeztem a gimnáziumot, a Magyar Tanszékre iratkozom – hallottuk Bordás Győző Márai Sándor-díjas írótól – Annak idején, a hatvanas évek második felében még nem is volt kultusza a magyarországi tanulásnak. Természetes volt, hogy itthon tanulunk, és ehhez nagyban hozzájárult az is például, hogy könnyen jutottunk tartományi ösztöndíjhoz. Emlékszem, öten voltunk verbásziak, s négyen tartományi ösztöndíjjal tanulhattunk, amely nagy segítség volt. Pezsgő kulturális élet volt Újvidéken, az Ifjúsági Tribün virágkorát élte, az M-stúdióban kamaraelőadásokat tartottak, rengeteg zenei rendezvény volt, megfordultunk a Forum klubban, valamint filmvetítésekre is jártunk, tehát jól éreztük magunkat. Elég korán tudósítója lettem a Magyar Szónak, munkatársa a Képes Ifjúság elődjének, az Ifjúságnak, és mi, fiatal tollforgatók, minden szerdán találkoztunk, hogy megbeszéljük a dolgokat. Ha az Európa Kollégium megnyílik, feltételezem, olyan szellemiséget tud majd kialakítani, amely vonzóvá teszi a mai fiatalok számára is majd az Újvidéken tanulást, itt lakást. Lehetőség lesz rá, mert én láttam belülről is a létesítményt, ideális környezetet nyújthat majd a tanulásra és a művelődésre. Mi, vajdasági diákok kollégiumba nem nagyon tudtunk bejutni, és ezt sokszor szóvá is tettük, hogy a délebbről érkezők, akik olyan bizonylatot hoztak, hogy a szüleiknek nincs egyetlen dinár jövedelme sem, simán bejutottak, mi pedig nem. Albérletben laktunk, két évig például fűtetlen szobában, de kibírtuk. Most az Európa Kollégiumban kiváló körülmények várják majd a fiatalokat – osztotta meg velünk a véleményét Bordás Győző. A beszélgetés során szóba került, hogy középiskolásként, egyetemistaként is formálódik az ember, és a vajdasági magyar szellemiség is, az, hogy megbecsüljük az értékeinket.
– Említettem, hogy az egyetemi karok nemzetközileg is milyen elismertek voltak, nemcsak írókat neveltek ki, hanem képzőművészeket, zeneművészeket, mérnököket, orvosokat és más jeles szakembereket, ezeket meg kell becsülni, és ezt az örökséget kell továbbvinniük a mai fiataloknak.
A kitartó munka „legyőzi” a nyelvet
A csókai Fehér Kálmán mondja el, mivel járt szerb nyelven tanulni az egyetemen
Fél évszázaddal ezelőtt még nem volt szokás az anyaországba menni egyetemre (és lehetőség sem rá), aki pedig itthon folytatott felsőfokú tanulmányokat, az kénytelen volt valamelyik szláv nyelven megtenni ezt: Belgrádban, Zágrábban, Mosztárban vagy másutt.
A csókai Fehér Kálmán Belgrádban jogászdiplomát szerzett, és később volt folyóirat-szerkesztő, igazgató, nagykövet, magyar lektorátust vezetett az újvidéki jogi karon… Az alábbiakban azt mondja el, hogy milyen gondokkal járt idegen nyelven – még ha az hivatalos államnyelv is – befejezni az egyetemet:
– Bánátban kicsit jobban tudtunk szerbül, mint a zentai magyar gyerekek, így a gimnáziumban a legjobbak között voltam, de ez nem jelentett komoly nyelvtudást. Mivel szerb gyerekekkel együtt kosárlabdáztam, ott is összegyűjtöttem egyfajta szókincset. Igaz, inkább a szerbek beszéltek magyarul, és hiába mondtuk nekik, hogy fordítsanak a nyelven, azt válaszolták, hogy mi úgysem tudunk szerbül.
Így kerültem Belgrádba az egyetemre. Kezdetben az előadásoknak a felét sem értettem, júniusban mégis az összes vizsgát letettem. Sokat kellett magolnom, pontosan tudtam, hogy melyik lapon hol található egy-egy szövegrész. Megtörtént, hogy vizsgán az első mondat nem jutott eszembe, és nem tudtam elkezdeni a feleletet. Mondtam a tanárnak, hogy melyik oldalon merre található, és pirossal alá van húzva a válasz. Elnevette magát, és végül hetesre-nyolcasra letettem a vizsgát.
A tanáraim közül többen is Bécsben, Párizsban, Pesten tanultak, ők megértették, mert megtapasztalták, hogy mit jelent idegen nyelven tanulni és vizsgázni. Előfordult, hogy valahol elakadtam vizsga közben, és erre azt mondta a tanár, hogy akkor mondjam magyarul, igen ám, de én szerbül tanultam meg, mégiscsak úgy tudtam jobban. Megtörtént az is, hogy egy-egy szó okozott gondot, mert nem jutott eszembe. A későbbi években természetesen már könnyebben tanultam, mégsem mondhatom, hogy az egyetem végéig fölszabadultan használtam a szerb nyelvet, ez csak később, az életben történt meg.
Legjobb tanulási módszernek a barátkozást tartom, csak hát Belgrádban is a magunkfajták társaságát kerestük, magyarokkal laktam. Vásároltuk a Politikát, sokat olvastunk, versenyezve fejtettük a keresztrejtvényt, hogy gyarapítsuk a szókincsünket. Meggyőződésem, hogy idegen vagy anyanyelven is kitartó munka kell az egyetem elvégzéséhez, ez a legfontosabb.
Érdekes, hogy a németet kilenc évig tanultam, mégis inkább az angolt szerettem meg jobban, és tanultam is meg. Mivel már korán elég sokat fordítottam angolból például a Symposionnak, nagy passzív nyelvtudást szereztem, csak éppen a beszéddel volt gondom. Igazán csak a nagykövetségen mondhattam el, hogy most már tudok angolul, mert ott jóformán csak ezen a nyelven beszélgettünk.
Mi gazdagabbak vagyunk
Magyar Attila az Újvidéki Színház színésze az egyetemista éveiről
A kilencvenes évek háborúi előtt Csantavérről érkeztem Újvidékre, ahol befejeztem a Színművészeti Akadémiát. Az egyetemi tanulmányokat megelőzően a kötelező katonai szolgálatot is a városban töltöttem le. Az egyetemista éveim nagyon szépen teltek. Magyarveréssel annak idején nem találkoztam és most sem, én ezt másképp látom. Amikor azt mondják ránk, hogy szegény magyar kisebbség, akkor én azt mondom, hogy mi gazdagabbak vagyunk. Itt, Vajdaságban nagyon sok fajta emberrel élünk együtt és én ettől gazdagabbnak érzem magam. Békességben tudok lenni más emberekkel. Szerintem az elmúlt 20 év alatt a város képe nagyot változott. Mindig azt mondom, hogy az itt élő emberek építik ki a hangulatot. A pozitív energiákat mindig szerettem és ápoltam. Továbbra is azt gondolom, hogy ez a pozitív energia működik a városban. Kollégiumi tapasztalataim nincsenek, viszont azt tudom mondani, hogy ha sok fiatal egyetemista egy rakáson van, az nagyon jó dolog. Ilyenkor a fiatalok közelebb vannak egymáshoz, meg tudják osztani egymás között a véleményüket és a tudásukat, amely dialektikus fejlődéshez vezethet – hallottuk Magyar Attilától.
