2024. március 29., péntek

Befogadó központ nyílik Preševóban

A Demokrata Párt szerint az államvezetőségnek migránsügyi stratégiát kellene kidolgoznia

Szerdán Preševóban háromszáz migráns elszállásolására alkalmas befogadó központ nyílik meg. A létesítményt az ENSZ szerbiai menekültügyi biztosa és Aleksandar Vulin munkaügyi és szociális védelmi miniszter nyitják meg. Vulin június végén már megtekintette az akkor még előkészítés alatt álló létesítményt, és közölte, hogy Szerbia mindent megtesz a migránsokért, minden lehetséges módon segíteni kívánja őket.

A befogadó központnak egy valamikori dohányfeldolgozó üzem irodahelyiségeiben adtak helyet. A létesítményben a migránsok gyorsított eljárásban minden olyan dokumentumot megkaphatnak majd, amelyre szerbiai tartózkodásuk ideje alatt szükségük van. A központban orvosi ellátásban is részesülhetnek majd, és élelmet is biztosítanak számukra.

A java részt Macedónia irányából Szerbiába érkező migránsok eddig elsősorban a preševói rendőrállomás, a vasútállomás és a parkok környékén gyülekeztek, illetve sok esetben ott is éjszakáztak.

A témához kapcsolódóan a Demokrata Párt közleményben fejtette ki, hogy Szerbiának migránsügyi stratégiát kellene kidolgoznia. Brankica Grupković, a DP árnyékkormányának európai integrációs minisztere úgy véli, hogy Szerbia politikai szempontból egyelőre nem irányítja megfelelően az országban lezajló migrációs folyamatokat. Feltehetőleg egyre több migráns érkezik majd az országba, ezért egyszerűen megkerülhetetlen egy stratégia kidolgozása, valamint a lehetséges kockázatok elemzése, hangsúlyozta Grupković.

– Tiszteletben kell tartani a meglevő törvényeket, elsősorban a 2012-ben elfogadott, a migrációk irányításáról szóló törvényt, valamint a menedékről szóló törvényt és a büntető törvénykönyvet. Az emberkereskedőket szigorúan felelősségre kell vonni, hiszen feltételezéseink szerint a migránsok között olyanok is vannak, akik emberkereskedelem áldozatául estek. Több nemzetközi ajánlásban is rámutatnak, hogy mit kellene Szerbiában jobbá tenni a migránsok tekintetében, ezeket a dokumentumokat jó lenne figyelembe venni – magyarázta Grupković.