2024. március 29., péntek

Ma adják át a fölújított Sztapári utat

(Fotó: Fekete J. József)

(Fotó: Fekete J. József)

Alig néhány nap alatt fölszedték a Sztapári út (ami voltaképpen utca) útburkolatának koptatórétegét, kijavították a betonalapot, majd újraaszfaltozták. A megújult útburkolatot ma adják át.

A munkálatokkal kapcsolatosan Saša Todorović, Zombor polgármestere elmondta, hogy emlékezete szerint a Sztapári út az elmúlt húsz évben semmit se változott.

– A helyi önkormányzatot gyakran keresik föl beruházók és köztársasági tisztségviselők, akik egyöntetűen állítják, hogy ez az út, ami egyenesen a város szívébe vezet, nincsen összhangban a Zomborból kisugárzó szellemiséggel. A polgárok is számtalanszor észrevételezték az útburkolat rossz állapotát. Zombornak adnia kell magára, ezért a Városépítési Igazgatóság és az önkormányzat versenypályázatot hirdetett, amit a šabaci Jugokop-Podrinje cég nyert el. Bizonyára kevesen tudják, hogy ennek a cégnek a helyi Boja vállalaton keresztül nyitott kirendeltsége már egy ideje építkezési munkákat végez a városunkban – nyilatkozta a polgármester.

Momčilo Backović, a Városépítési Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy a Sztapári út ismét a város egyik reprezentatív utcája lesz, a munkálatok mintegy hárommillió dinárba kerülnek, amihez az útkarbantartás rendes költségvetéséből biztosították a pénzt.