2024. március 29., péntek

Pozitív üzenetet várnak Belgrádban Merkeltől

Holnap kezdi meg kétnapos hivatalos látogatását a német kancellár

Angela Merkel német kancellár július 8-án kétnapos hivatalos látogatásra érkezik Belgrádba, ahol többek között Aleksandar Vučić szerb kormányfővel is tárgyalni fog, jelentette tegnap a kormányfő sajtóirodája. A szerb kormányfő és a német kancellár holnap ül tárgyalóasztalhoz, majd ezt követően közös sajtókonferenciát tartanak. Berlini információk szerint a szerb kormányfő és a német kancellár holnap munkavacsorán is részt vesz, majd Merkel másnap a szerbiai civil szektor képviselőivel és Tomislav Nikolić szerb államfővel is találkozik. Belgrád reménye szerint Merkel látogatása Szerbia uniós integrációjának támogatása jegyében zajlik majd, és Németország nem támaszt újabb feltételeket Belgrád elé.

Angela Merkel német kancellár videoüzenetben is megerősítette a kétnapos látogatás tényét, és megjegyezte, hogy a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez és az első fejezetek megnyitásáért cserébe azt követelték Szerbiától, hogy a brüsszeli párbeszéd során előrelépés történjen.

– Azt követeltük, hogy Szerbia és Koszovó tárgyaljon egymással. Az ami sok évig elképzelhetetlen volt, vagyis, hogy a belgrádiak és a pristinaiak egy szobában ülve beszélgessenek egymással, ma kivitelezhető. Van még tennivaló bőven, de nagyon jók a visszajelzések is. Mi pedig nyomást gyakorlunk, hogy ez a folyamat felgyorsuljon – mondta a német kancellár, aki szerint lehet kompromisszum, de csak Belgrád és Pristina között. – Mindkét oldallal tárgyalunk, és bátorítjuk őket. Mindkét oldalnak ugyanazt mondjuk, csak akkor történhet lőrelépés az EU-s integrációban, ha előrelépés történik a kettejük kapcsolatában is.

A szerb kormányfő szerint a német kancellár súlyos szavakat használ majd Koszovóval kapcsolatban, a szerbiai gazdaság és a reformok pedig dicsérő szavakat kapnak majd. Jadranka Joksimović európai integrációval megbízott tárca nélküli miniszter a látogatással kapcsolatban kifejtette, hogy nem vár újabb feltételeket, hanem dicséreteket, és még az idén megnyitásra kerülnek az csatlakozási tárgyalások első fejezeteit. Heinz Wilhelm, Németország leköszönő nagykövete sem hiszi, hogy Merkel kancellár új feltételekkel érkezne Belgrádba, egyértelmű ugyanis, hogy a tárgyalási fejezetek megnyitásához először is végre kellene hajtani a brüsszeli megállapodást. A német kancellár látogatásának előszítéseként megérkezett Belgrádba Axel Dittmann, Németország új szerbiai nagykövete is, aki szerint az Európai Unió nem teljes Szerbia nélkül, és Németországban nagyra értékelik Aleksandar Vučić szerb kormányfő brüsszeli párbeszédben tett erőfeszítéseit, valamint azon készségét, hogy Szerbia részt vesz abban a regionális együttműködésben, amely hozzájárul a Nyugat-Balkán stabilitásához.

Angela Merkel német kancellár Belgrád után Tiranába és a Szarajevóba is ellátogat, méghozzá azzal az üzenettel, hogy minden nyugat-balkáni országnak elérhető az EU perspektívája.

A német kancellár látogatásával foglalkoztak a Szerbiai Képviselőházban is. A hatalmi koalíció szerint a kancellár látogatása egyértelműen jó üzenetet tartalmaz majd, és a látogatás után előrelépés történik Szerbia EU-s integrációjában. Zoran Babić, a Szerb Haladó Párt frakcióvezetője szerint Angela Merkel látogatását Szerbia és Németország közötti gazdasági és politikai együttműködés, valamint Aleksandar Vučić reformpolitikájának megerősítése jegyében telik majd. Véleménye szerint Merkel látogatása után az EU hamarosan meg is nyitja majd a csatlakozási tárgyalások első fejezeteit Szerbiával.

Đorđe Milićević, a Szerbiai Szocialista Párt képviselője kiemelten fontosnak nevezte a holnapi és csütörtöki látogatást, szavai szerint a látogatással támogatják Szerbia európai útját.

– Bízunk abban, hogy a látogatás meggyorsítja a csatlakozási tárgyalások első fejezeteinek megnyitását. Az, hogy Angela Merkel kancellár meglátogatja Szerbiát, számunkra mindenképpen azt jelenti, hogy Németország támogatja Belgrád reformjait – mondta Milićević.

Az ellenzéki pártok szerint az EU csatlakozással kapcsolatban az EU tagországai, így Németország is, a kezdetektől fogva hangsúlyozták, mit várnak el Szerbiától, a legnagyobb baj az, hogy Szerbia a brüsszeli megállapodással olyasvalamire kötelezte el magát, amelyet esze ágában sincs végrehajtani.

– Az egymilliónyi, EU felé küldött nyilatkozat és sajtótájékoztató sem változtatja meg a tényt, hogy a szerb kormány nem alkalmazza a brüsszeli megállapodást, és ez az egyetlen ok, amely miatt az EU még nem kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat velünk, és amiért nem történik már semmi sem három éve, vagyis azóta, hogy Szerbia megkapta a tagjelölti státuszt – érvelt Aleksandra Jerkov, a Demokrata Párt parlamenti képviselője.

A DP képviselője furcsának találja, hogy a szerb kormányfőnek nincsen sok sikere a nemzetközi politikában, miközben úgy tetszeleg, mint a legtöbb baráttal rendelkező személy Szerbia politikai történelmében.