2024. március 29., péntek

Alacsonyabb eredményt vár a Rolls-Royce

A Rolls-Royce Holdings Plc csökkentette az idénre vonatkozó eredményvárakozását, és a készpénzállományának kímélése érdekében leállította részvény-visszavásárlási programját is – jelentette a Bloomberg hírügynökség. Mindez mindössze napokkal azután következett be, hogy az új vezérigazgató, Warren East elfoglalta pozícióját. A vállalat előrejelzése szerint az adózás előtti eredmény 1,3 és 1,47 milliárd angol font között lehet 2015-ben, szemben a korábban prognosztizált 1,4 milliárd és 1,55 milliárd font közötti értékkel.

A lépést elsősorban repülőgéphajtómű-üzletág – amely bevétele alapján a legnagyobb a cégcsoporton belül – nehézségei indokolták. Az Airbus új fejlesztésű, A330neo gépe ugyanis a Rolls-Royce új, a korábbinál is hatékonyabb, Trent 7000 nevű hajtóműveivel készül, ám a repülőgépgyártó a csökkenő kereslet miatt havi tízről hatra volt kénytelen csökkenteni a legyártott A300neo gépek számát. Emellett jelentősen csökken a kereslet a kisgépekbe szánt hajtóművek iránt is a feltörekvő piacokon, illetve a gyengélkedő régiós másodpiac is negatívan hat az eredményre. Mindezen hatások nyomán a hajtóműüzletágnál 300 milliós eredménycsökkenésre számít a Rolls-Royce.