Csík Ferenc Kaposváron született 1913. december 12-én. Egyéves korában édesapja, Lengvári Ferenc az első világháborúban életét veszítette a szerb fronton. A kis Ferencet anyai nagybátyja, Csík László, a MÁV főorvosa fogadta örökbe. Ekkor változott a neve Lengváriról Csíkra.
1924-ben a család Keszthelyre költözött, édesanyja itt nyitott dohányboltot. Ferenc már gyerekkorában kitűnt úszótehetségével. Testvéreivel, Ákossal és Györggyel gyakran úsztak a Balatonban, első sportsikereiről a Keszthelyi Hírlap számolt be.
Tizenhét évesen már a Keszthelyi Törekvés színeiben versenyzett, igaz, mindössze egyetlen évig, hiszen az érettségi után Pestre költözött, ahol a Pázmány Péter Tudományegyetem orvostanhallgatója lett. A fővárosban új klubot keresett, először az UTE-be jelentkezett, de ott nem ismerték fel tehetségét, s mint egyetemistát a BEAC-ba (Budapesti Egyetemi Atlétikai Klub) irányították. Itt egy évig Bárány István foglalkozott vele, majd 1932-től Vértesy József vette át a fiatal úszó edzéseinek vezetését. Vértesy faragott az addig főként mellúszásban kitűnő Csíkból gyorsúszót. Az úszásnemváltás gyorsan meghozta első eredményeit. Rögtön az első évben főiskolai bajnokságot nyert, 1933-ban pedig 100 méteren magyar országos bajnok lett. Az első külföldi bemutatkozás is sikeres volt, hiszen a torinói főiskolai világbajnokságon a 4×200 méteres váltó tagjaként aranyérmet szerzett, 100 méteren pedig ezüstérmes lett.
1934-ben a magdeburgi Európa-bajnokságon a döntőben egy tized másodperccel legyőzte a németek büszkeségét, Helmut Fischert. Ugyanott a Jung, Zabrák, Lengyel, Csík összetételű 4×200 méteres gyorsváltó szintén Európa legjobbjának bizonyult.
Győzelmei népszerűvé tették a kontinensen. Több országban különféle versenyeken vett részt. Nemcsak sikerei keltettek elismerést, hanem sportemberi nagysága is. Nem sokkal az Európa-bajnokságot követően egy párizsi grand prix versenyen 100 méteren legyőzte a francia Jean Tarist, majd kijelentette, hajlandó ellenfelének 200 méteren revánslehetőséget biztosítani, hisz Tarisnak inkább az a táv felelt meg. De a francia a hosszabb távon is alulmaradt.
1935-ben Budapesten rendezték meg a főiskolai világbajnokságot. Csík itt is nagyszerűen szerepelt, hiszen három aranyérmet szerzett 100 méter gyorson, a 4×200 méter gyors-, illetve a 3×100 méter vegyes váltó tagjaként. A magyarországi mezőnyben nem akadt ellenfele, ebben az évben 5 magyar bajnoki aranyat is begyűjtött, ráadásul augusztus 20-án, az FTC Venczel József-emlékversenyén 100 méteren Európa-csúcsot állított fel. A közelgő olimpiára való felkészülés jegyében a magyar úszószövetség Budapestre hozta az amerikai Peter Ficket és a német Helmut Fichert. Váltakozó kimenetelű küzdelmeket folytattak. Mindez azonban hozzásegítette Csík Ferencet ahhoz, hogy kiismerje ellenfeleit.
A következő évben, néhány hónappal az olimpia előtt Csík Berlinben megismerkedett az olimpiai Schwimmstadion vizével. Ekkor ott tartózkodtak a kor legjobb úszói között számon tartott japánok is, akikkel közösen edzett. Belátta, hogy az ázsiaiak edzésmunkája erősebb az övénél, ezért amikor hazatért, nagyobb intenzitású edzésbe kezdett, amelynek során keze – nem kis riadalmat keltve – megsérült, szerencsére azonban még időben, az olimpia kezdete előtt meggyógyult.
A berlini olimpián a 100 méteres gyorsúszószámban 51 versenyző indult. Az esélyesek között szerepelt a három japán versenyző: Shigeo Arai, Masanori Yusa, Masakuru Taguchi, valamint Fick, Fischer és Csík.
Az első középdöntőben Csík Taguchi mögött a második helyen végzett, a harmadik és a negyedik helyen Fick és Fischer jutott be a döntőbe. A második középdöntőből hárman kvalifikálták magukat a végső összecsapásra: Yusa, Arai és az amerikai Lindegern. A döntőben a pályabeosztás nem kedvezett Csíknak, a külső hetes pályát adták neki, így nem tudta szemmel tartani legnagyobb ellenfeleit, a japán úszókat. Az első ötven méteren egyértelműen Yusa haladt az élen, a táv második felében azonban Csík felzárkózott, és 75 méternél már egy karcsapásnyi előnyre tett szert. A három japán kétségbeesetten hajrázott, végül azonban 57,6 másodperces eredménnyel Csík megnyerte a versenyt, Yusa lett a második három tizedmásodperces hátránnyal, Arai pedig a harmadik kereken 58 másodperces idővel. A sikereknek ezzel még nem volt végük, a Gróf, Lengyel, Abay-Nemes, Csík összetételű 4×200 méteres gyorsúszóváltó Japán és az USA mögött bronzérmet szerzett. Csík korábbiakban már említett sportszerűségéhez hozzátartozik, hogy az olimpia után alig két héttel Budapesten visszavágási lehetőséget adott a japán úszóknak, de Yusáék ekkor is kénytelenek voltak fejet hajtani előtte.
Az 1937-es év új Csík-sikerektől volt hangos: négy országos bajnoki cím mellett a párizsi főiskolai világbajnokságon is 4 aranyérmet szerzett (200 méter mellen, 100 méter gyorson, valamint a 4×200 méter gyors- és a 3×100 méter vegyes váltó tagjaként). Ez az év civil pályafutása szempontjából is jelentős volt, hiszen befejezte egyetemi tanulmányait, november 27-én doktorrá avatták. A Pázmány Péter Tudományegyetem belklinikáján és a MÁV betegbiztosítónál kezdett el dolgozni.
Versenyszerűen 1938-ban úszott utoljára: 100 méter gyorson országos bajnoki címet szerzett, majd júliusban megnyerte a párizsi grand prix-t is. Emlékezetes győzelem volt, s maga Lebrun köztársasági elnök adta át neki a győztesnek járó serleget. Bár meghívások sorát kapta különféle versenyekre, azokat elutasította, számára ekkor már egyértelműen orvosi hivatása állt az első helyen.
Utolsó országos bajnoki címét 1939-ben a Vágházi, Dienes, Lengyel, Csík összetételű 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként szerezte.
Az úszásnak és a sportnak nem tudott teljesen hátat fordítani. 1939-ben rövid ideig az úszóválogatott szakvezetője volt, majd 1944-ig a Bárány István által alapított Képes Sport szerkesztője lett. Mindemellett 1943-ban a Testnevelési Főiskolán anatómiát tanított, valamint az Orvosi Közlemények kiadói feladatát is ellátta. 1944 októberében katonai behívót kapott. Tartalékos orvos őrmesterként szolgált több városban, 1945. március 29-én Sopronban bombatámadás következtében veszítette életét.
