2024. április 20., szombat

Véget ért a XIII. Vajdasági Szabadegyetem

Az idén is színvonalas rendezvény várta a fiatalokat a kishegyesi Kátai-tanyán – Együttműködési szerződést írt alá a VIFÓ és a VaMaDiSz

Szombaton este került sor a szabadegyetem hivatalos záróünnepségére. Ezt megelőzően, három napon át több mint száz fiatal Vajdaságból és az egész Kárpát-medencéből rangos előadókat hallgatott, kerekasztal-beszélgetéseken vett rész – és természetesen bulizott. Az idén a két legnagyobb vajdasági magyar ifjúsági szervezet, a Vajdasági Ifjúsági Fórum és a Vajdasági Magyar Diákszövetség közösen szervezeték meg a szabadegyetemet. Csikós Tibor, a VIFÓ elnöke és a szabadegyetem főszervezője úgy értékelte, hogy tartani tudták a megszokott magas színvonalat.

Csikós Tibor és Sóti Attila aláírják az együttműködési szerződést (Fotó: Lakatos János)

Csikós Tibor és Sóti Attila aláírják az együttműködési szerződést (Fotó: Lakatos János)

– Nagyon büszke vagyok rá, hogy idén is tartani tudtuk 12 év szabadegyetem színvonalát. Az elején nagyon féltem, hogy nem fog úgy működni, ahogy kellene, mert Varga Diósi Viola, aki eddig ott volt, segített és az egészet megalapozta, az idén nem tudott részt venni benne. Most viszont úgy látom, és a résztvevőktől meg az előadóktól is olyan visszajelzések érkeztek, hogy nagyon jó volt az idei szabadegyetem – mondta el Csikós.

Amint már említettük, az idei szabadegyetemet a VIFÓ és a VaMaDiSz közösen szervezték meg, és együttműködésük ezzel nem fog véget érni. Ennek megerősítéseként a záróünnepségen együttműködési szerződést írt alá a két szervezet elnöke.

– Mindkét szervezet az ifjúsággal foglalkozik, ennek ellenére a programjaink különbözőek. Úgy látom, hogy az együttműködés, jó kommunikáció mellett, nagyon nagy hasznára lehet a két szervezetnek és a vajdasági közösségnek is. Egyik fő célunk, hogy minél többen itt maradjanak Vajdaságban – mondta el Csikós.

Mind a VIFÓ, mind a VaMaDiSz 18 éves, ugyanaz a célcsoportja, ennek ellenére programjaik mégsem ütköznek egymással, véli Sóti Attila, a VaMaDiSz elnöke.

– A VIFÓ elsősorban szabadidős programok terén ad a célcsoportnak, a VaMaDiSz pedig inkább oktatásprofilú tevékenységet végez. Ez a kettő igazából egy teljes, komplex programcsomagot jelent a fiatalok számára. Azért írtuk alá az együttműködési szerződést, hogy ez hosszú távon is működjön, és meghatározzuk közös céljainkat. Emellett szeretnénk megszüntetni a Szabadka-Újvidék vonatkozásában létező kétpólusú rendszert, amely már az ifjúság területén is megvan – hangoztatta Sóti.