2024. április 20., szombat

Nyitott rezervátum

(Lakatos János felvétele)

(Lakatos János felvétele)

Szerdán kezdetét vette a Dombos Fest irodalmi melléklete, a Dombosi történetek – remix. A nyitónapra meghirdetett sztárvendég, Marno János magánokok miatt nem tudott jelen lenni, de a Híd Kör Egyesület KulturPass című rendezvénysorozatának soron következő állomása méltó módon pótolta ezt. Az ÚJ Forrás bemutatkozó estjén jelen volt Jász Attila főszerkesztő, valamint Szénási Zoltán, Tokaji Tamás és Papp Máté, akikkel Sági Varga Kinga beszélgetett. A Tatabányán megjelenő folyóirat az 1969-ben megjelent Forrás című antológiából nőtte ki magát, és egy rövidebb huzavona után 1971-ben vette fel az Új Forrás nevet. A lap történetét Monostori Imre korábbi főszerkesztő írta meg, s ebben kitér arra, hogy Nagy Gáspár néhány verse miatt visszavonták a lap minden példányát. A beszélgetés során szóba került az is, hogy megjelenését a megye támogatta, és céljaik közt szerepelt, hogy regionális lapként működve, nagy írókat is bemutassanak az olvasóközönségnek. A lapot az utóbbi időben átszövi az indiánság, amelynek elsődleges okozója a főszerkesztő, aki a Csendes Toll írói álnevet is használja, és ehhez az indiánsághoz valamilyen szinten a többiek is kötődnek, Papp Máté is, aki indián nevét a e-mail címében is használja. A lap a nyitott rezervátum projektumán keresztül igyekszik minél inkább nyitni a közönség felé. Lapbemutatóikon a rovataik különleges fúziója figyelhető meg, nagyszerűen kihasználják ugyanis lehetőségeiket, és igyekeznek minden művészeti ágat szerepeltetni, mint mondták, a populáris kultúrából is beemelik azt, ami vállalható. Bemutatóikon a zenének is nagy szerepe van, jelen bemutatón is hallhattunk egy darabot a Domi-dalokból. Korábbi bemutatójukon vendége volt többek között Lovasi András és Esterházy Péter is. Mint megtudtuk, a lap élénk figyelemmel kíséri a határon túli magyar irodalmakat is, korábban csupán Felvidékre összpontosítottak, de mára ez megváltozott, és folyamatosan közölnek határon túli magyar szerzőket is. A folyóirat szerkesztősége kiadót is működtet, eddig több mint negyven kötet fűződik a nevükhöz, és ha minden a terveik szerint halad, a közeljövőben Tolnai Ottó kötete is náluk fog megjelenni.