2024. április 19., péntek
CROSSFIT

Bővítenék a szervezőgárdát

(fotó: Herédi Krisztián)

(fotó: Herédi Krisztián)

A zentai Fit for Life CrossFit-klub a hétvégén az eddigi legsikeresebb és legtömegesebb CrossFit-versenyét szervezte meg, amelyen a versenyzők felkészültségüket és állóképességüket tesztelhették Pro és Open kategóriában. A tavalyi sportrendezvényen 70-en indultak, a 2015-ös, több helyszínes versenyen már ez a szám megduplázódott.

– Ahhoz, hogy ez a rendezvény mintegy 300 embert mozgatott meg, nagyban hozzájárult, hogy az előző időszakban nagyon sok versenyen megfordultunk, ismeretségeket kötöttünk. Örömmel vettük tudomásul, hogy Szerbiából és Magyarországról is érkeztek versenyzők, és a zentaiak érdeklődését is felkeltettük, így ők is, még ha csak nézőként, de megtekintették a stadionban, az uszodában és a népkerti játszótéren megrendezett versenyszámokat – mondta Aleksandar Zelić, a helyi CrossFit-klub vezetője, aki hozzátette, bízik abban, hogy a jövőben a város vezetősége is felismeri majd egy ilyen tömeges sportrendezvény jelentőségét, és csatlakozik majd ahhoz a 20 támogatóhoz, amelyek hozzájárultak a verseny sikerességéhez. Zelić köszönetet mondott két segítőjének, Igor Sabónak és Antal Zoltánnak, és elmondta, hogy a jelenlegi szervezőgárdát bővíteni kell, s akkor a következő verseny még tömegesebb és még színvonalasabb lehet.

Open kategória, férfiak: 1. Slobodan Petrović, 2. Lazar Nikolić, 3. Marko Ignjatović. Nők: 1. Aleksandra Gagić, 2. Nagy Réka, 3. Renata Beoković.

Ifik, fiúk: 1. Luka Vunjak, 2. Nagypál Márk, 3. Ivan Radak. Lányok: 1. Jovana Ignjatović, 2. Andrijana Cojić, 3. Marija Đurđević.

Pro kategória, férfiak: 1. Bodnár Ádám, 2. Plesó Tamás, 3. Dejan Mihajlović. Nők: 1. Hegedűs Dóra, 2. Zboray Ágnes, 3. Rákos Zsuzsa.