2024. március 29., péntek

Családi erőszak – zéró tolerancia

Megállapodást írt alá Zentán másfél tucat szervezet

Tegnap a zentai városháza Andruskó-termében 17, a község területén működő intézmény és szervezet képviselője írta alá azt a megállapodást, amelynek értelmében közösen lépnek föl a családon belül elkövetett erőszakkal szemben. Az együttműködési egyezményt a zentai önkormányzat vezetői mellett kézjegyükkel látták el a községben tevékenykedő általános és középiskolák elöljárói, a községi alapfokú és szabálysértési bíróság, illetve az ügyészség, a községi Szociális Védelmi Központ, az egészségház és a regionális kórház, a Hófehérke óvoda, a rendőrállomás, a Vöröskereszt helyi szervezete, a Podrška – Támogatás és a Femina Nőket Támogató Központ polgári egyesület képviselői.

A megállapodás aláírása

A megállapodás aláírása

Kecskés Dezső, a szociális központ igazgatója lapunknak elmondta, hogy a megállapodás elsődleges célja az, hogy a község területén a családon belüli erőszakkal foglalkozó szervezetek, szervek és intézmények összehangolják az e téren kifejtett tevékenységüket. A központ igazgatója emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a község területén már 2009-ben megszületett egy ilyen megállapodás, de annak a határideje lejárt, és szükségesnek mutatkozott egy új dokumentum meghozatala. A szociális központ igazgatója megemlítette azt is, hogy időközben Szerbia, eleget téve nemzetközi kötelezettségeinek, egy általános protokollt fogadott el a családon belüli erőszak megfékezésére, ezenkívül külön ágazati protokollok is el lettek fogadva a rendőrség, a gyámhatóság, az egészségügyi és az oktatási és nevelési intézmények munkájára vonatkozóan. Kecskés kiemelte, hogy az egyezményt aláíró szervezeteknek külön-külön is hatáskörükben áll fellépni a családon belüli erőszakkal szemben, a megállapodás birtokában egymással karöltve eredményesebbé tudják tenni ezt a munkát, amelynek keretében az áldozatok védelme a legfontosabb, illetve az, hogy zéró toleranciát hirdessenek a családon belüli erőszakkal szemben.

– Mindig abból indulunk ki, hogy az áldozat igazat mond, s így teljes körű védelemben részesül – hangsúlyozta a szociális központ igazgatója, és hozzáfűzte, hogy ez korántsem jelenti azt, hogy amennyiben eljárásra kerül sor, akkor annak során nem kell kideríteni az igazságot, vagyis az elkövetőt is megilleti az ártatlanság vélelme.

Kecskés Dezső megemlítette, hogy tavaly a községi szociális védelmi központ 24 családon belüli erőszakos esetet vett nyilvántartásba, az utóbbi hónapokban viszont többszörösére megnövekedett az esetek száma, ugyanakkor a társadalom érzékenysége is sokkal nagyobb, amikor erről a jelenségről esik szó.

– Amit mi családi erőszakként érzékelünk és látunk, csupán a jéghegy csúcsa – nyilatkozta dr. Surján Gusztáv, a Zentai Egészségház igazgatója, s elmondta, hogy csak nagyon kis számú személy jelentkezik orvosi ellátásra vagy kér segítséget az igazságszolgáltató szervektől. Dr. Surján is megerősítette, hogy a családon belüli erőszakot is igen összetett csapatmunkával lehet megelőzni, ezért a megállapodásból látszik, hogy az intézmények is ez irányba igyekeznek lépéseket tenni. A Zentai Egészségház mentőszolgálatához egyébként kisebb-nagyon sérülésekkel gyakran jelentkeznek személyek a családon belüli erőszak következményei miatt, de ezeket a sérüléseket gyakran másképpen tolmácsolják a mentősök előtt, véletlen balesetként próbálják magyarázni, s félnek bevallani, hogy valójában családon belüli erőszak áldozataivá váltak – ecsetelte dr. Surján.