2024. április 19., péntek

Tizenkét országból harminchat fiatal

Az Ifix Ifjúsági Szervezet egyhetes képzést tartott ifjúsági szakemberek számára Adán
Az ifjúsági képzés résztvevői

Az ifjúsági képzés résztvevői

Az anyaországi Leveleki Ifjúságért Egyesület főpályázóként, az adai Ifix Ifjúsági Szervezet pedig házigazdaként vett részt az E + YOUTH = Successful development elnevezésű, ifjúsági szakemberek képzésére szolgáló pályázat megvalósításában, amely június 21-én kezdődött és vasárnap fejeződött be Adán. Mikusák István, a pályázat koordinátora közölte, hogy a pályázat az Európai Bizottság Erasmus + programjának keretében valósul meg. Elmondta, hogy a képzést ifjúsági szakemberek, aktív fiatalok és pályázatíró koordinátorok számára szervezték. A témája az Erasmus + és egyéb pályázatok megismertetése, az eredmények terjesztése, valamint pályázatírási praktikák elsajátítása. A képzésre 12 országból 3-3 résztvevő érkezett, vagyis 36-an vettek részt rajta. A résztvevők Magyarországról, Szerbiából, Romániából, Macedóniából, Lettországból, Örményországból, Grúziából, Horvátországból, Spanyolországból, Olaszországból, Törökországból és Görögországból jöttek. A képzést három tréner tartotta: a szabadkai Nina Mamuzić Lazić és Nataša Marić, valamint a magyarországi Fedor Mózes Péter. A pályázat 22 700 euróból valósult meg.

– A képzés eredményként különböző projektötletek születettek, valamint új pályázatok, amelyek az elkövetkező 2-3 évre vonatkoznak. Ezek között a legnagyobb pályázat négy középiskola együttműködését foglalja magában. Ebben részt veszt az adai Műszaki Iskola, a horvátországi Mladi za Novi Marof nevezetű egyesület, amely majd a Novi Marof-i műszaki középiskolát képviseli, valamint Görögországból a krétai oktatási központ képviseletében szintén egy műszaki iskola, illetve a magyarországi Központ Ifjúsági Egyesület képviseletében egy debreceni vagy nyíregyházi iskola. Ez egy programcsomag, amely négy pályázatból, azon belül négy projektumból áll, amelyek mind a négy országban külön lesznek megpályázva azonos témakörrel. Ez a középiskolás fiatalok kompetenciáinak a fejlesztése, ezen keresztül az oktatás színvonalának a javítása. Ez a legnagyobb pályázat, amely ezen a programon keresztül fog megvalósulni – magyarázta Mikusák István. Hozzátette, hogy a képzés az Ifix és az adai ifjúság eddig legnagyobb sikere: – A pályázat a vártnál is jobb eredményeket hozott, nagyszerű együttműködések születtek. A tervezett eredményeket elértük. A szervezők elvárásai teljes mértékben teljesültek, sőt még túl is teljesítettük azokat. Az elvárásaink azok voltak, hogy fejlesszük a résztvevők tudását az említett témakörökben. A résztvevők, akiknek még nincs, mielőbb jegyeztessék be az ifjúsági szervezetüket, és pályázzanak az Erasmus + programban. Új együttműködések jöttek létre, és új projektumokat fognak beadni. Továbbá az is a célunk volt, hogy ezek a programok ismertek legyenek a fiatalok körében, és minél többen vegyenek részt bennük. Ez lehetőséget nyújt számukra a könnyebb elhelyezkedésre és a képzésre. Ha az Erasmus + programba tömegesen bekapcsolódnak a fiatalok, akkor nemcsak az ifjúsági szervezeteket lehet fejleszteni, hanem a sportegyesületeket, az oktatást és az iskolákat is. Az Erasmus + program csak egy éve indult, és az elkövetkező hat évben rengeteg lehetőséget kínál. A program ugródeszkát jelent az Ifixnek, az adai fiataloknak és akár a Műszaki Iskolának is – nyilatkozta a pályázat koordinátora.