2024. március 29., péntek

Nyugtalanítóan ketyeg a határzáróra

Nincs az a fal, amely örökké tartana. Angela Merkel így summázta az 1989-ben leomlott berlini fal egyik legfőbb tanulságát. A német kancellár optimizmusa ellenére azóta mégis épültek, sőt épülnek akadályok Európában és másutt. Néhol kerítés, másutt fal, bürokratáéknál (műszaki, fizikai, biztonsági) határzár a nevük.

(Léphaft Pál karikatúrája)

(Léphaft Pál karikatúrája)

Az uniós és NATO-szabványokhoz igazított – szögesdróttal befuttatott – állami, nemzeti karámok rendeltetése az ókontinensen az immár modern kori népvándorlásra hasonlító illegális migráció és menekültáradat megfékezése, feltartóztatása.

A módszer régóta ismeretes, lényege pedig a nemkívánatos tömeg távoltartása vagy elterelése a sajátnak vélt területtől. A történelmi tapasztalatok azonban Merkel üzenetét erősítik, mely szerint a falak, kerítések nem örök életűek, és szinte sosem jelentettek megoldást.

Európa keleti részében ráadásul ezek a létesítmények sok emberben a hidegháborús időket, sőt a volt kommunista országokat a demokratikus (kapitalista) Nyugattól elválasztó vasfüggöny, illetve a berlini fal emlékeit idézik.

ILLÚZIÓT KERGETNEK

A legújabb elkerítési javaslat Budapestről származik. Az Orbán-kormány arra készül, hogy a schengeni övezet pereméhez tartozó Magyarország minden határszakaszán, ahol a törvénysértő bevándorlás megakadályozására nincs egyéb hatékony módszer, ideiglenes akadályt („biztonsági határzárat”), azaz kerítést telepít.

A Szerbia felé eső zöldhatárra tervezett 175 kilométer hosszú és négy méter magas – szögesdrótspirállal megkoronázandó – kerítés építési szándékának június 17-ei bejelentése sokkolta Belgrádot. A kezdeményezésnek alighanem Zágráb sem örül, mivel a Dél-Balkán felől érkezőket a leendő akadály Horvátország irányába kényszerítheti. Mindazonáltal a horvátok nem szándékoznak acéldrótokkal fogadni a menekülteket a szerb határon. Legalábbis Kolinda Grabar-Kitarović államfő ezt ígéri, és néhány politikustársához hasonlóan azt az illuzórikus megoldást javasolja, hogy a problémákat a válságzónákban kellene megoldani, vagyis ott, ahonnan özönlenek az emberek.

Bukarest is attól tart, hogy az érkezők megkerülik a kerítést, akár Romána felé. Fal építését azonban nem tervezi, sőt elítéli azt.

MINDENT SZABAD

A falak miatt bosszankodó Brüsszel és jogvédő csoportok nem sokat tehetnek, mivel a schengeni előírások nem szabályozzák, hogy a tagországok miként védjék a területüket, azaz az EU külső határait.

A menekültkérdés, vagy az illegális migráció, illetve bevándorlás kezelése lényegében szintén a tagországokra hárul, hiszen az EU-nak még mindig nincs egységes menekültpolitikája. Annak ellenére sem, hogy a probléma mára globális méreteket öltött, ráadásul Európa kiemelt stratégiai kérdésévé és egyik legsúlyosabb kihívásává vált.

Az uniós struccpolitika miatt a válságnak leginkább kitett kormányok különböző intézkedésekre kényszerülnek, hogy megnehezítsék a menekültek belépését az országba. Néhol a bedrótozás politikáját támogatják, bár a bírálók szerint inkább azért kellett volna lobbizniuk Brüsszelben, hogy egy közös (uniós szintű), hatékony és civilizált megoldás szülessen, s ne térjen vissza a kerítésépítés időszaka.

A súlyos válsággal küszködő Görögország három éve szintén elkerítette a Törökország felé eső határának egy rövidke, 12,5 kilométeres szakaszát (az Evrosz folyónál). Az akadály azonban csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket; a bevándorlók többségét elriasztotta ugyan, de a török partokhoz közeli görög szigetek felé terelte őket, akik onnan – a balkáni útvonalon át – érkeznek az európai kontinensre. A közel- és közép-keleti menekültek tízezreinek felbukkanása a szerb–magyar határon arra utal, hogy nem feltétlenül hatékony egy-egy ilyen drótlétesítmény.

A DEMOKRÁCIA SZÉGYENE

A kormányzó radikális baloldali Sziriza nem is kedveli az akadályrendszert. Jeórjiosz Kondrosz, a pártcsoport vezető politikusa szerint „igazi szégyen egy demokratikus ország számára egy ilyen kerítés”.

Véleményével nem mindenütt értenek egyet. Bulgáriában például maradt az illegális migránsok és menekültek elleni – szögesdrótokkal megerősített – kerítésrendszer, ahogyan az észak-marokkói spanyol exklávékban, vagy az Egyesült Államokban is, amely a mexikói határának egy részét „drótozta be”. Ezek az országok szinte kizárólag a nemkívánatos személyek távoltartása végett létesítették (méregdrágán) a határzárat, amelyet saját oldalon biztonsági személyzet is véd. A menekültáradatot azonban még így sem sikerül teljesen feltartóztatni.

A csaknem 3200 kilométeres amerikai–mexikói határszakasz egyharmadán kígyózó – fémoszlopokból emelt, hat méternél is magasabb – kerítés továbbépítését Barack Obama elnök 2010-ben leállította.

Bulgária sokkal szerényebb akadállyal dicsekedhet a 160 kilométer hosszú török határán. Az egyelőre 82 kilométeres és három méter magas elhárító rendszer tavaly mégis a felére csökkentette a zöldhatáron – keleti irányából – bejutni próbálkozók számát. Spanyolország szintén bízik a marokkói exklávéit, a Földközi-tenger partján fekvő Ceuta és Melilla városokat, oltalmazó (összesen) 12 kilométeres kerítésrendszerben. Magasságukat már korábban hat méterre növelte, mert az Afrikából érkező – s az EU-ba vágyó – tömegek többször megrohamozták, olykor át is jutottak rajta.

Ankara szintén falról álmodik, sőt a 900 kilométer hosszú török–szír határ egyes szakaszain tavaly ősszel már hozzá is fogtak az építéshez. A hatóság azzal érvel, hogy így lehetne megakadályozni az embercsempészetet és az illegális bevándorlást a háború dúlta Szíriából.

Másutt is akadályrendszerrel várják a határokon a nem szívesen látott külföldieket, vagy próbálnak védekezni a kábítószer-csempészek, terroristák, esetleg idegen népek ellen.

Izrael és Ciszjordánia között szintén megkezdődött egy válaszfal építése, amelynek jó része szögesdrót kerítés, de néhol magas betonelemek is tartoznak hozzá. Az intézkedés célja, hogy távol tartsa Izraeltől a terrorista merénylőket.

ÖTVEN HATÁRZÁR VILÁGSZERTE

Élisabeth Vallet, a Montréali Egyetem földrajzprofesszora úgy tudja, hogy jelenleg mintegy ötven fal és kerítés található a világon, de a szaporodó konfliktusok miatt a számuk csak nőni fog.

A leghosszabb határkerítés 2500 kilométeren fut India és Banglades között. Újdelhi szintén a csempészet és az illegális bevándorlók visszaszorítására hivatkozva kezdte építeni 1993-ban. Eddig csaknem 29 milliárd dollárt költött a három méter magas – szögesdrótból és betonelemekből álló – választóvonalra, amelynél gyakoriak a véres incidensek. A teljes (3400 kilométeres) határszakasz lezárása azonban még eltarthat egy ideig.

De még ez a rendszer is eltörpül amellett, amire Szaúd-Arábia készül. A Közel-Kelet egyik főhatalma az 1800 kilométeres jemeni határán már fenntart egy drótakadályt. Az Irak felé eső, mintegy 900 kilométer hosszú mezsgyéjének – folyamatban levő – megerősítésével pedig a drog, a fegyver és egyéb tiltott áru, illetve a csempészek bejutását akarja meggátolni. No, meg a hírhedt Iszlám Állam csapatainak behatolását. Erre a – szögesdróttal is felszerelt, többsoros – kerítésrendszert tartja a legalkalmasabbnak, amelyet megfigyelőtornyokkal, mozgásérzékelőkkel, biztonsági kamerák százaival, riasztóberendezésekkel és radarokkal egészítene ki. Az egészet katonai és határőr-alakulatok felügyelnék, a levegőből pedig drónokkal figyelnék.

Még nem tudni, mikor fejeződnek be a munkálatok, amelyek idővel másutt folytatódhatnak. Rijád ugyanis arra készül, hogy az egész országot körbekeríti. A terv megvalósítása esetén (összesen) kilencezer kilométer hosszúságban húzódna a korszerű megfigyelő eszközökkel is felszerelt kerítés.

Elkészülte után a kerítő nemzetek okkal irigykedhetnek majd a sivatagi királyság többsoros „drótöltönyére”. Akár le is másolhatják, sőt nagyobbat is szabhatnak, elvégre milyen ország az, amely eltűri, hogy a (távoli) vetélytárs zöldhatárzáró rendszere szebb és nagyobb, mint az övé.