2024. április 18., csütörtök

„Székelyföldön még a szél is magyarul fúj”

Tekla és Blanka szerint Erdélyben jó magyarnak lenni – Nem akarnak kivándorolni, azt mondják szerintük jó helyre születtek

Székely Blanka kolozsvári újságíró-szerkesztő. Másfél évet Kaliforniában élt, mint mondja, jó nagy fizetése volt, de visszajött Erdélybe. Azért, mert minden hiányzott neki. Úgy érezte, hogy az élet elmúlik és ő mindenről lemarad. Szereti Kolozsvárt, szereti Erdélyt. Magyari Tekla székelyudvarhelyi újságíró-szerkesztő. Ő úgy fogalmaz, hogy a lehető legjobb helyre született, mert „Székelyföldön még a szél is magyarul fúj”. Szerinte a Székelyföld gazdasági peremre szorultsága a legnagyobb gond, meg persze a népességfogyás.

Az kérdeztem tőlük, jó-e magyarnak lenni Erdélyben. Blanka szerint jó. Nagyon jó. Nagyon sok lehetőség van magyarságuk megélésére.

Székely Blanka (Fotó: Diósi Árpád)

Székely Blanka (Fotó: Diósi Árpád)

– Én például Marosvásárhelyről költöztem Kolozsvárra és azt hittem, ott sok lehetőség van arra, hogy magyarként éljek, de tévedtem. Itt Kolozsváron még több van. A minőségi színházi előadások, a minőségi filmek, filmfesztiválok, itt van például Európa egyik legnagyobb filmfesztiválja. Szerintem, aki a kultúrát szereti, annak Bukarest és Kolozsvár az a hely, ahol jól érezheti magát. Bukarestben nincs annyi magyar esemény, viszont Kolozsváron van országos szinten a legtöbb magyar rendezvény, esemény. S nem csak az események száma határozza azt meg, hogy ez a magyar művelődési élet központja, hanem a helyi magyar közösség is nagyon erős. Az idén augusztus 16. és 23. között szervezik meg a Kolozsvári Magyar Napok nevet viselő nyolcnapos fesztivált, amely az elmúlt öt év alatt nemcsak Románia, hanem az egész Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb kulturális fesztiváljává izmosodott. A forradalom után itt, a kincses városban szervezték meg első alkalommal a magyar kultúra tömeges ünnepét, amely a város terein, utcáin, intézményeiben zajlik. Ebből nőttek ki azután a többi erdélyi városban is a magyar napok. A Kolozsvári Magyar Napokon egyetlen nap alatt 50 ezer ember fordul meg. Most már ott tartunk, hogy az emberek az évi szabadságukat igazítják a fesztiválhoz – meséli Blanka lelkesen.

Kolozsvár Erdély történelmi központja. Bukarest után Románia második legnagyobb városa. Két színháza, két operája, tizenegy felsőfokú oktatási intézménye és számos középiskolája van. A 2011-es népszámlálási adatok szerint 309 136 lakosa van, ebből 16 százalék (49 283) magyar. Ottjártamkor önkéntelenül is Szabadka jutott eszembe. Szabadka a vajdasági magyarság politikai, szellemi és kulturális központja. Szabadkán a lakosság 34 százaléka magyar. Kétszer annyi mint Kolozsvárott, mégis, az utcán sétálva, nekem az volt a benyomásom, hogy a kincses város magyarabb, mint Szabadka.

– Ha betérsz egy boltba és magyarul köszönsz, vagy visszaköszönnek magyarul vagy nem. Engem ez nem zavar, egy székelyföldi diákot lehet, hogy zavar, mert ők homogén magyar közegben nőttek fel. De magad is tapasztaltad, hogy az utcán az emberek egymás között magyarul beszélnek. Engem az sem zavar, hogy az adminisztráció nyelve román. Vannak magyar barátaim, akikkel eljárok szórakozni, eljárhatok magyar eseményekre és ettől úgy élhetem meg a magyarságomat, mintha nem is lenne itt más nemzet. Erre megvan a lehetőség. Ez szerintem döntés kérdése. Beolvadni nagyon könnyű. De, ha valaki magyar akar maradni, megteheti, és nem úgy, hogy erre külön erőfeszítéseket tesz. Itt van például a színházunk, ami egy nagyon fontos kulturális központ és ez mindig összetartotta a magyarságot. Ezen kívül rengeteg magyar egyetemi hallgató van a városban, s az ő jelenlétük jelentős magyar tömegnek számít.

Kolozsvár Erdély történelmi központja. Bukarest után Románia második legnagyobb városa.  (Fotó: Diósi Árpád)

Kolozsvár Erdély történelmi központja. Bukarest után Románia második legnagyobb városa. (Fotó: Diósi Árpád)

Szabadkáról az elmúlt két évben 5000-en vándoroltak ki. Zömmel fiatalok. Blanka szerint Kolozsvárra ez nem jellemző. Sok multi cég kínál munkalehetőséget, ezenkívül a számítógépes területen is el tudnak a fiatalok helyezkedni. Kolozsvárra inkább jönnek a fiatalok, semmint, hogy elvándorolnának, mondja. Itt több lehetőség van az elhelyezkedésre, mint más városokban. Románként is meg magyarként is.

Akárcsak nálunk, Erdélyben is gond a többségi nyelv ismerete. Blanka szerint az, aki nem tanul meg olyan szinten románul, hogy el tudjon helyezkedni, hogy teljes életet tudjon élni, az önmagát zárja ki az élet vérkeringéséből, legyen ez gazdasági, politikai vagy kulturális, és akkor nem csoda, ha kisebbséginek érzi magát.

– Én nem hallottam még arról, hogy valakit Kolozsváron azért szorítottak volna háttérbe, mert magyar. Mindenkinek a saját döntése és jól felfogott érdeke, hogy érvényesüljön a munkaerőpiacon. Az én tapasztalatom szerint a kolozsváriak tudnak románul, a székelyföldiek nem. Van, aki egyetemista évei alatt itt nálunk meg akar tanulni románul és van, aki nem.

Szabadkán azt tapasztalom, hogy vannak magyar szórakozóhelyek és vannak olyanok, ahová nema járnak magyar fiatalok. Persze ez a határ nem húzható meg élesen, de mindenki tudja, hogy ez egy jelenség. Több évtizedes. Blanka szerint Kolozsváron is vannak magyar bárok, vendéglők, ahová kizárólag csak magyarok járnak, de az utóbbi időben ez is nagyon sokat változott. A mostani 20 éveseknek már nem fontos, hogy magyar tulajdonos legyen, magyar vendégek legyenek körülöttük, azt nézik, hogy milyen a hely. A román kocsmák már európai színvonalúak, dizájnban például, meg az is fontos, hogy milyen zene szól.

– Mi, a 30–35 évesek ragaszkodunk ahhoz, hogy magyar helyre menjünk. Kolozsváron most is van 4-5 magyar kocsma – meséli Blanka.

Románia a végletek országa: vannak nagyon szegények és vannak nagyon gazdagok. A luxus márkáknak köztudottan itt van a legnagyobb váráslóközönsége. Az a fajta butaság, hogy megmutatjuk, mit tudunk megvásárolni, az nagyon jó táptalajra talált ebben az országban. Meg vannak, akik éhbérből élnek, magyarázza Tekla, s hozzáteszi: nem ennyire végletes Kolozsvár meg Székelyudvarhely, de azért jókora különbség van életszínvonalban és életmódban egyaránt a két város, illetve annak környezete között.

Magyari Tekla Székelyudvarhelyen él. Színésznőnek készült, diplomás színművész, de elcsábította a média. Az MTVA tudósítója, és az erdélyi női magazin, a Nőileg szerkesztő- újságírójaként dolgozik.

Magyari Tekla (Fotó: Diósi Árpád)

Magyari Tekla (Fotó: Diósi Árpád)

– Érdeklődéssel hallgattam a beszélgetéseteket. Székelyföld az teljesen más. Például a bérek. Kovászna és Hargita megyében sokkal, de sokkal szerényebbek a jövedelmek, mint például Kolozsváron vagy Brassóban, vagy más nagyobb városokban. Nálunk egyelőre nem fenyegeti a beolvadás a székelyföldieket. A 36 978 lakosú Székelyudvarhelyen 35 357 magyar él, ez a lakosság 95,62 százaléka. Sokkal inkább a gazdasági problémák jelentik a gondot ezen a területen. Igaz ugyan, hogy Székelyudvarhely valamikor a Székelyföld társadalmi, gazdasági és művelődési központja volt, a többség számára a megélhetés nagyon nehéz. Harmadát keresik az emberek ugyanazzal a munkával a székelyföldi kisvárosban, mint mondjuk Kolozsváron. Nincs nagy szegénység, nem kell ezt eltúlozni, de a fizetések országos viszonylatban a rangsor alján vannak. Ahonnan én jövök, ott a megye lakosságának a 65–70 százaléka mezőgazdaságból és állattenyésztésből él. Ott a hegyvidéki magaslatokon a megművelhető területek hiányában inkább állattenyésztéssel foglalkoznak. Mostanában kezdtek rájönni az emberek, hogy sajtokat kell gyártani, erdei gyümölcsöket lehet feldolgozni. Nagyobb vállalatok, multik nálunk nincsenek. Csak mikrovállalkozások. Éppen ezért ellentétben Kolozsvárral, nálunk elég nagy méretű a kivándorlás. Az operatőröm harmincéves. A falujában az ő korosztályából rajta kívül szinte senki sem maradt otthon. Munkalehetőség híján vagy a könnyebb megélhetés reményében már mind elmentek vagy Németországba, Ausztriába vagy Dániába, legrosszabb esetben Magyarországra dolgozni. Nem tudnám megmondani, hogy ez a folyamat mikor kezdődött. Elég rég óta ez a tendencia. A kilencvenes években zömmel Magyarországra mentek. Most már nyugatabbra keresnek munkát. Van például egy olyan bányaváros a megyében, ahol 5000 bányász dolgozott, s azoknak a nagy része kivándorolt Spanyolországba, Olaszországba. A gyerekeiket itthon hagyták és a nagyszülők nevelik őket. Van olyan tagozat az iskolában, ahol szülői értekezleten egyetlen fiatal szülő sincs, csak a nagymamák. Sokan természetesen hazajárnak ünnepekre, van, hogy a házukat is itt építik, de külföldön élnek, dolgoznak. Én azt látom, most érkeztünk el ahhoz, hogy a fiatal falusiak kezdenek rájönni, hogy meg lehet élni, ha mondjuk nem 1-2, hanem húsznál több tehenet tartanak, ha a tejet feldolgozzák, vagy elkezdenek komolyabban foglalkozni bármi más tenyésztésével, termesztésével, feldolgozásával – mondja Tekla.

A népességfogyás Romániában is az egyik legégetőbb gond. A több mint 20 milliós lakosával az Európai Unió hetedik legnépesebb országa. A két népszámlálás között (2002–2011) egymillióval lettek kevesebben. Ezek az adatok azonban nem megbízhatóak, mert gyakran a népszámláláskor a tartósan távollévőket is összeírták. A magyarság is rohamosan fogy, Temesvár magyar lakossága ugyanebben az időszakban 36 százalékkal lett kevesebb. A leglassúbb a fogyás a Székelyföldön.

– Nem mondanám, hogy divat a nagy család. Vannak térségek, főleg falvak, ahol az értelmiségi fiatalok népszerűsítik a több gyermek vállalását, de lassan nálunk is begyűrűzik a nyugati divat, miszerint egyre később vállalnak az értelmiségi nők gyermeket és emiatt kifutnak az időből. Nálunk régiónként különböző a fogyás mértéke. Székelyföldön az a szerencsénk, hogy van egy erős közösség, ám nálunk is tapasztalható a falvak kiöregedése. Van olyan falu Székelyudvarhely mellett, Ábránfalva, ahol megkétszereződött a lakosok száma. Ez azt jelenti, hogy eddig hárman éltek ott, most meg hatan vannak. Ezzel azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nagyon nagy gond a falvak elnéptelenedése, de meglátásom szerint már most érzékelhető valamilyen trend, hogy a fiatalok kiköltöznek a falvakba, még akkor is, ha bejárnak a városba dolgozni. Ezeket a falvakat kis gyöngyszemeknek kell elképzelni, gyakran történelmi nevezetességű templomokkal, építményekkel. Például ilyen Siklód, ahol az átlagéletkor 75–80 év között van. Valamikor 1000 felett volt lakosainak száma, most 200 körül van. Ez egy élő skanzen, igazi „hegyre szúrt falu a világ végén”—magyarázza Tekla.

A kötődés a szülőföldhöz látszik az ember arcán, amikor róla beszél. Tekla időnként aggódva, máskor vehemensen próbálta velem megértetni a székelyföldiek életét. A székelység tömbben él. Ott a románok vannak kisebbségben.

– Ezért történhet meg, hogy amikor például román egyetemi hallgatók érkeznek hozzájuk egy kirándulásra, akkor szinte külföldön érzik magukat, mintha nem is a saját országukban lennének. Székelyföldön más kultúrával találkoznak, más ételekkel, még azt is megkockáztatom, hogy más életvitellel, tisztasággal, kulturáltsággal, s ez meghatározza városaink, falvaink hangulatát. Arról nem is beszélve, hogy a román nagyvárosokhoz képest apró pénzért ebédelhetnek, vagy vásárolhatnak. Azt tapasztaltam, hogy rendkívül tetszik nekik a székelyek vendégszeretete. Teljesen más a képük a magyarokról, ha testközelből látják a magyar életteret, mint mikor a politikusok valamilyen baj kapcsán előhúzzák a magyar kártyát, mert ilyen is van – magyarázza Tekla.

A legkevésbé a székelyföldiek beszélik a román nyelvet. De ugyan kivel is beszélnének, mondja Tekla, hiszen ő nem is találkozik románokkal ott, ahol él. Ha románul akar beszélni, elutazik Kolozsvárra vagy lemegy a román tengerpartra. Otthon a munkáját is anyanyelvén végezheti, meg a mindennapi életben is a magyar nyelv a meghatározó.  

Veres Valér szociológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem oktatója 2007 és 2010 között több kutatást is végzett az anyaországi és a külhoni magyarság körében. Az egyik kutatási eredménye, hogy: „Minden régióban nagyjából azonos, azaz 60–70 százalékban mondták azt, hogy (a kisebbségben élők) eltérő jellegzetességgel bírnak, tehát mind a többségi csoport, mind a magyarországi magyarok irányába lehatárolják magukat a kisebbségi magyarok. Amikor arra kell válaszolni, hogy kit éreznek magukhoz a legközelebb, a többi kisebbségi magyart választják”. Tekla szerint természetes, hogy a kisebbségben élők egymást közelebb érzik magukhoz mint az anyaországiakat. Úgy fogalmaz, két emberfajtáról beszélünk.

– Egyszerűen ugyanazokkal a gondokkal és sikerekkel találkozunk. Van valami sorsközösség, amit viselünk, s ettől leszünk mások. Nyitottabbak, befogadóbbak. Én büszke vagyok arra, hogy székelyföldi vagyok –mondja a székelyudvarhelyi újságírónő.

Szabadka és Székelyudvarhely testvérvárosok.