2024. március 29., péntek

Ismét gazdára várva

Pár héten belül kiderül, lesz-e vevője a Szabadkai Rádiónak

Négy hónappal kitolták a médiumok magánosítási határidejét, s Szabadka város képviselő-testülete pénteken rendkívüli ülés keretében hozott rendeletet a Szabadkai Rádió privatizációjának előkészítési és tehermentesítési modelljéről, mely a nyilvános árverés meghirdetésének egyik feltétele. Mint elhangzott, a magánosítás tőkeeladási modell szerint lesz lebonyolítva nyilvános árveréssel, feltételes adósságcsökkentéssel előkészítve és tehermentesítve. Mivel május 28-án módosították a privatizációs törvényt, ennek kapcsán a Privatizációs Ügynökség minden magánosítás alatt álló médiaházat felkért, hogy készítsenek új leltárt és értékbecslést az utolsó üzleti év december 31-ei állapotával, melynek alapján megszabják a kikiáltási árat. A Szabadkai Rádió június 24-én be is nyújtotta az új értékbecslést, így az első körben a Szabadkai Rádió kikiáltási ára 2014. december 31-ei becsült érték alapján 4 842 000 dinár (40 030 euró) lesz, mely a tőke száz százalékát teszi ki, ha pedig az árverés sikertelen lesz, a második körben a kikiáltási ár a tőke hetven százaléka lesz. A köztájékoztatásról és médiumokról szóló törvény alapján a kormány hozhat olyan döntést, hogy az állami hitelezők törölhetik az utolsó üzleti év december 31-én fennálló adósságát, melyet a Szabadkai Rádióra is alkalmazni lehet. A rendelet meghozását a képviselő-testület egyhangúlag megszavazta, habár a Demokrata Párt két képviselője is nehezményezte, hogy a Privatizációs Ügynökség által megszabott határidőt túllépve került sor a képviselő-testületi ülésre, mellyel a jelenlegi városvezetés ismételten bizonyította komolytalanságát. Az ülésen felszólalt Mirko Bajić, a városi képviselő-testület alelnöke is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szabadkai Rádió megőrzése az egész város érdeke, s a köztájékoztatásról szóló törvény kimondja, hogy a kisebbségeknek joguk van a saját anyanyelvükön történő tájékoztatáshoz, melyet köztársasági, tartományi vagy önkormányzati szinten kötelesek finanszírozni, ugyanakkor kimondja azt is, hogy amelyiket július elsejétől nem magánosítják, nincs joga pénzeszközökre pályázni.

– Javasolni fogjuk, hogy azokat a médiumokat, amelyek kisebbségi nyelven tájékoztatnak, s amelyeket nem privatizálnak, a nemzeti tanácsok javaslata alapján továbbra is közpénzekből finanszírozzanak, mindaddig, amíg a törvény meg nem szabja a támogatásuk egyéb módját és forrását – mondta Bajić.

Ljubiša Stepanović, a Szabadkai Rádió igazgatója elmondta, a következő hetekben kiderül, van-e érdeklődő a rádió megvásárlására, s amennyiben módosítják a köztájékoztatási törvényt, lehetőség lesz arra is, hogy október 31-ig az önkormányzat pénzelje a rádió működését.

– Ha senki sem veszi meg a rádiót, akkor az egyik lehetőség, hogy részvénytársasággá alakuljunk és a dolgozók ingyenrészvényt kapjanak, csakhogy csupán két olyan dolgozónk van, akik korábban nem igényeltek ingyenrészvényeket; a másik verzió, hogy novemberben csődeljárás induljon a Szabadkai Rádió ellen. A kormány ugyanakkor január végén meghozta a határozatot a munkaerő-feleslegre vonatkozóan, vagyis a dolgozók egy részétől végkielégítés kifizetése mellett megválhatnánk. Ha ebben a pillanatban tudnánk, hogy van perspektívánk a megmaradásra, tudnunk kellene azt is, hány embernek kellene maradnia, hogy fenntartható műsort tudjunk csinálni, illetve azt is, megmarad-e a két frekvenciánk vagy sem, s ezek a lehetőségek újabb kérdéseket vetnek fel, melyről már a nemzeti tanácsoknak kellene nyilatkozniuk – jelentette ki az igazgató.

Maglai Jenő polgármester az ülés után elmondta, a rendelet meghozásával négy hónap haladékot nyertek, azonban ezzel csupán kitolták a határidőt, a rádió helyzete nem oldódott meg és senki sem tudja, hogyan fog végződni ez a történet. Ezzel párhuzamosan az önkormányzat a következő hónapok alatt is pénzelni fogja a Szabadkai Rádió működését és a dolgozók bérezését, így a következő lépés a költségvetés átütemezése lesz.

A Szabadkai Rádió dolgozóinak fizetése június folyamán már késett valamennyit, azonban a polgármester kijelentette, hogy a bérek prioritást élveznek, s ígéretet tett arra, hogy a hónap végéig a teljes júniusi bérüket is kézhez kapják, s a továbbiakban is számíthatnak a kifizetésekre.

A költségvetés módosítására a polgármester szerint várhatóan július 10-e körül kerül sor.