2024. április 20., szombat

Több mint ezer ember halt meg a hőség miatt Pakisztánban

Több mint ezer ember vesztette életét a Pakisztán déli részét egy hétig sújtó forróság miatt, és tízezreket ápoltak a leginkább érintett dél-pakisztáni Karacsi város kórházaiban – közölte a helyi katasztrófavédelem vezetője szombaton.

A tisztviselő elmondta, az egy hétig tartó hőség miatt 1233 ember halt meg, és mintegy 65 ezer ember került kórházba napszúrással. Hozzátette, 1923 embert még mindig ápolnak hő okozta betegségekkel.

Jelenleg már elviselhetőbb a város időjárása, szombaton 34 Celsius-fokra esett vissza a hőmérséklet.

A hőhullám és az átlag 45 Celcius-fokos meleg június 20-én érte az ország déli Szindh tartományát és annak fővárosát, Karacsit. A helyzetet súlyosbították a gyakori áramkimaradások, továbbá az, hogy a muzulmán böjti hónap, a ramadán június 18-án vette kezdetét. A böjti hónap alatt a hívőknek napközben tartózkodniuk kell az evéstől és az ivástól. A halál oka sok esetben kiszáradás volt.