2024. április 19., péntek

Költségvetést módosítottak Óbecsén (is)

Tartományi támogatással javulhat a péterrévei és a bácsföldvári vízellátás helyzete

Második alkalommal módosították tegnap Óbecsén az idei költségvetést, ebben a legnagyobb új tételek tartományi forrásból érkeztek: a vízgazdaság fejlesztésére 46,7 millió dinárt kapott az önkormányzat a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságtól, ebből Péterréve vízellátási gondjain szeretnének enyhíteni, 16,7 millió dináros tartományi támogatást pedig a bácsföldvári ivóvíz minőségének a javítására szánnak majd a szakemberek. Új kiadásként jelent meg egy tízmilliós, a leendő gyógyfürdő területén tervezett ingatlanvásárlás is. A képviselők elfogadták többek között a költségvetés tavalyi végrehajtásáról szóló beszámolót, a tavalyi költségvetés zárszámadásáról szóló határozatot, a közintézmények és -vállalatok tavalyi ügyviteli, illetve munka- és pénzügyi beszámolóit és a mezőgazdasági földterületek védelmének, rendezésének és használatának idei tervét is.

(Fotó: Fehér Rózsa)

(Fotó: Fehér Rózsa)

Tegnap már megírtuk: Óbecse a község napja alkalmából 2010-ben adományozott először díszpolgári címet, akkor Skrabány Viktor festőművész, nyugalmazott rajztanár érdemesült erre az elismerésre. Most, öt évvel később a kkt ismét döntött a kitüntető cím felől, eszerint az idén Mihajlo Ševićet avatják Óbecse díszpolgárává, aki az indoklás szerint kiemelkedő tagja volt a népfelszabadító mozgalomnak, önfeláldozóan gondoskodott az elesett harcosok családjairól, kulcsfontosságú szerepet töltött be a Fadip vállalat sikereiben, és 89 évesen egy a múltat megörökítő monográfián dolgozik.

A képviselők megszavazták, hogy az idei községi díjakat a következők kapják meg: Gálik László, a Közigazgatási Hivatal dolgozója, aki április 16-án újraélesztéssel megmentette egy, az épületben rosszul lett ember életét, Dragan Knežević, a 200 embert foglalkoztató óbecsei KNOTT AUTOFLEX JUG Kft. tulajdonosa, aki a sikeres exporttevékenység mellett támogatja az iskolákat és munkát ad a megfelelő szakmát végzett diákoknak, az MGM Plamen Company Kft., amely társadalmilag is felelős vállalatként segíti a gazdaságot, a tudományt és a sportot, Szilágyi Csaba olimpikon úszó kivételes sport- és tanulmányi eredményeiért, Slobodan Preradović a kultúrélet, az amatőr színjátszás, a versmondás és a Májusi játékok megszervezése területén végzett munkájáért, a péterrévei Dr. Kiss Imre Művelődési Kör művelődési tevékenységért, a péterrévei kultúra ápolásáért és a népi örökség megóvásáért, a gyermekekkel való foglalkozásért, valamint a versenyeken elért kiváló eredményekért, és Lovas Đijanta, a Petar Konjović Zeneiskola zongoratanárnője, a Katicabogár gyermekkórus alapítója, zeneszerzője és karmestere pedagógusi munkájáért, diákjainak versenyeken elért kiváló eredményeiért. A testület arról is döntött, hogy 2020-tól a díszpolgári címet két kategóriában, azaz élő személynek és posztumusz díjként is lehessen adományozni.

Még a delet sem harangozták el, a képviselők máris kiszavaztak 35 napirendi pontot – a magyarázat pedig igen egyszerű: a Demokrata Párt hat ellenzéki képviselője közül mindössze egy jelent meg az ülésen, ahol azt is bejelentették: Slobodan Zlokolica DP-s frakcióvezető (az üléseken a legaktívabban felszólaló képviselő) lemondott erről a tisztségéről. A szavazáscunami monotóniáját így csupán az immár ellenzéki sorokba kényszerült Knézi Péter (Óbecse Községért Polgári Csoport) egy-egy felszólalása törte meg. Ő az alábbi kérdésekre szeretett volna választ kapni: a harmadik és a negyedik gyerekek óvodai tartózkodása után járó költségek önkormányzati visszatérítése az ígéretek ellenére miért nem került bele a módosított költségvetésbe, a népkonyha felére csökkentett támogatását miért nem emelték meg, a helyi közösségek költségeinek (elsősorban a takarításnak) a fedezésére miért nem jutott pénz és mi lesz a mezőőrszolgálatot ellátó LINK FTO sorsa, amely nem kap elég pénzt a fizetésekre? Knézit az is érdekelte: mi volt az oka az (Óbecse Községért Polgári Csoporthoz tartozó) igazgatóbizottsági és felügyelő bizottsági tagok megbízatási idejének a letelte előtt történő felmentésének? Vuk Radojević polgármester nem volt jelen az ülésen, távollétében senki nem adott választ ezekre a kérdésekre.