2024. április 19., péntek

Pénteken és szombaton a kívánságlisták kitöltése

A miniszter szerint túlságosan könnyűek voltak a nyolcadikosok záróvizsgáján a tesztek
(Molnár Edvárd archív felvétele)

(Molnár Edvárd archív felvétele)

Srđan Verbić oktatási miniszter szerint túlságosan könnyű feladatokat kaptak a nyolcadikosok az anyanyelvi és az öt tantárgyat felölelő kombinált teszten. A matematikateszt volt a legnehezebb, míg a másik két megmérettetésen lényegesen könnyebb feladványokkal kellett megbirkózniuk a végzős általános iskolásoknak. A miniszter bejelentette, jövőre egyes középiskolák esetében bevezetik a tudásküszöböt, mert megengedhetetlen az, hogy bármely középiskolába nulla pontos teszteredménnyel is be lehet jutni. Vannak olyan középiskolák, amelyek színvonalát meg kell őrizni, védeni, jelentette ki Verbić, aki – mint fogalmazott – a beiratkozás feltételeinek szigorításáért száll síkra.

A nyolcadikosok pénteken és szombaton töltik ki a kívánságlistát, amelyen 20 kiválasztott középiskolát és szakot tüntethet fel minden tanuló. A lista élén azok a szakok állnak, amelyek iránt a tanuló a leginkább érdeklődik. Tavaly az akkori nyolcadikosok 88 százaléka jutott be az első három helyen feltüntetett középiskolák és szakok valamelyikére. Srđan Verbić arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy a kívánságlistán olyan középiskolákat, szakokat tüntessenek fel, amelyek tényleg érdeklik őket, ahol el tudják magukat képzelni, hogy ezt tanulják, ezzel foglalkoznak majd. Az is fontos, hogy zárják ki az olyan szakokat, amelyekre nincs jóváhagyásuk az orvosi bizonylat alapján.

A diákok beosztását a minisztérium július 5-én végzi, mégpedig a kívánságlistákon feltüntetett szakokat és az egyes tanulók pontszámait figyelembe véve (ez utóbbi a 3 teszten elért eredmény és az általános iskolai tanulmányi átlageredmény összege). Július 6-án és 7-én kerül sor a beiratkozás első körére.