2024. április 18., csütörtök

Választások, bojkott, erőfitogtatás, felkészületlenség

Július 19-én helyi közösségi választások Szabadkán – Összesen 104 szavazóhely nyílik – A választások összevonására nem adott jóváhagyást a minisztérium

Három hét múlva, július 19-én tartják Szabadkán a helyi közösségi választásokat. A jelenlegi vezetőségnek június 5-én lejárt a mandátuma, többek között ezért is döntött úgy a Demokrata Párt, a Liberális Demokrata Párt, a Szerbiai Demokrata Párt és az Új Párt szabadkai szervezete, hogy nem vesznek részt a választásokon, szerintük ugyanis törvényt sért az önkormányzat, feleslegesen költi a pénzt, amiben egyébként sem dúskálunk.

A városi költségvetésben nem irányoztak elő pénzt a helyi közösségi választások lebonyolítására. A költségek az ellenzék szerint elérik majd a 12 millió dinárt.

NINCS LEHETŐSÉG A HALASZTÁSRA

Ilija Maravić, a városi képviselő-testület elnöke cáfolta a fenn felsoroltakat, s lapunknak elmondta, nem volt lehetőség a választások elhalasztására.

– Folyó év április 7-én levélben fordultam az illetékes, önkormányzati minisztériumhoz, amelyben jóváhagyást kértem arra, hogy a helyi közösségi választásokat ne írjam ki most, hanem azt az önkormányzati és tartományi választásokkal egy időben tarthassuk meg. Erre jóváhagyást nem kaptam, s válasz is csak május 28-án érkezett. Amikor azt megkaptam, rögtön kiírtam a választásokat, mert nem volt más lehetőségem. 2011-ben a helyi közösségi választások 8 millió 600 ezer dinárba kerültek. A jelen állás szerint, ugyan erről még csak gondolkodunk, hivatalos döntés nem született, de ez a szándékunk, a választási bizottság tagjai nem minden ülést követően részesülnének juttatásban, hanem egy havi összeg járna a munkájukért. Ez persze nekik nem tetszik, hiszen ezt megelőzően egy bizottsági tag havi 1500 euróba is belekerült az önkormányzatnak. Ha ülésenként háromezer dinárral számolunk, s az idei választások kiírása óta harminc ülést tartott a bizottság, megállapíthatjuk, hogy mennyibe került egy-egy tag a költségvetésből. Ezentúl havi fix összegért dolgoznak majd. Emellett a választásokat felügyelő bizottságok tagjainak a számát tízről hatra csökkentettük, ami szintén nagy megtakarítást jelent. Mindez azt jelenti, hogy a választások legfeljebb 4,5 millió dinárba kerülnek majd, ami szintén sok pénz, és szerettük volna, ha nem kerül sor a megtartására, de kénytelenek vagyunk végigvinni a folyamatot. Ami a részvételi arányt illeti, tudjuk, hogy a helyi közösségi választásokon legfeljebb 25 százalék körül mozog a szavazóurnák elé járulók száma, most sem számítunk sem többre, sem kevesebbre – magyarázta Maravić.

Kérdésünkre, hogyan látja az ellenzéki pártok javaslatát, amely a kiírt választások megsemmisítésére vonatkozik, a vkt elnöke elmondta, véleménye szerint egyetlen oka van annak, hogy az ellenzék bojkottálja a választásokat, az pedig nem más, mint a felkészületlenségük.

– Ezek a pártok egyszerűen azért nem akarnak részt venni a versengésben, mert nem akarnak szembesülni a saját sikertelenségükkel, ez az egyetlen oka a távolmaradásnak – mondta Maravić.

EDDIG 87 LISTÁT ADTAK ÁT

Kovács Károlytól, a választási bizottság elnökétől megtudtuk, jelenleg a legfontosabb dátum július 3-a, eddig lehet ugyanis átadni a listákat.

– Eddig 87 listát fogadtunk el. Tudni kell, hogy minden helyi közösség egy külön egységet képez, vagyis minden párt külön listával indul mind a 37 helyi közösségben. Egyelőre egytől négyig terjednek a számok, amelyek bekarikázhatók. A Szerb Haladó Párt adta át a legtöbb listát, ők mind a 37 helyi közösségben indulnak. A Vajdasági Magyar Szövetség 25, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga 12, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége 8, a Szerbiai Szocialista Párt 3 listát adott át eddig, illetve egy polgári csoportosulás is indul a választásokon Dusanovóban – mondta Kovács, majd hozzátette, minden választói joggal rendelkező polgár, akinek állandó lakcíme van az adott helyi közösségben, részt vehet a helyi közösségi választásokon július 19-én.
– Összesen 104 szavazóhely lesz, a választási bizottságok pedig hattagúak lesznek, s azok tagjait a pártok delegálják – mondta a választási bizottság elnöke.

NÉGY PÁRT NEM INDUL A VÁLASZTÁSOKON

Slavko Parać, a Demokrata Párt helyi szervezetének elnöke lapunknak elmondta, a bojkottal azt szeretnék üzenni, hogy a hatalom éppenséggel nem tehet meg mindent, amihez kedve támad. A választópolgároknak arra hívják fel a figyelmét a tiltakozással, hogy a hatalom felelőtlen.

– Ha már kicsúsztunk a határidőből, ésszerű lenne a helyi közösségi választásokat az önkormányzati és tartományi választásokkal egy időben tartani. A választások kiírását megelőzően semmilyen konzultáció nem történt a releváns személyekkel. Azt is ki szeretném emelni, hogy sehol Szerbiában nem zajlik már így a helyi közösségi választás, mint Szabadkán. Mindenhol közvetlenül választják meg a helyi közösségek tanácsait és annak vezetőit, hiszen egy ilyen választáson nem a párthovatartozás, hanem a közvetlen szomszédságban élők személye, eredményei, tekintélye a fontos. Nekünk kész javaslatunk van a folyamat megváltoztatására – mondta Parać, aki kérdésünkre, hogy miért nem változtattak a módszeren az alatt a csaknem hatéves mandátum ideje alatt, amíg a Demokrata Párt hatalmon volt, azt mondta, meg kell vizsgálni a jelenlegi állapotot és a hatásokat, egyébként pedig épp mire elkészültek volna a javaslattal, megtörtént a hatalomváltás az önkormányzatban – tette hozzá.

Parać szerint a hatalomnak erőfitogtatás céljából fontosak a helyi közösségi választások, s azt azért tették nyár közepére, hogy a részvételi arány csekély legyen, s ezáltal az ő eredményeik győzelemként tüntethetőek majd fel.

A Demokrata Párt, a Liberális Demokrata Párt és az Új Párt szabadkai szervezeteinek képviselői múlt héten közös sajtótájékoztató keretében elmondták, azon az egységes véleményen vannak, hogy a július 19-ei helyi közösségi választás elhibázott lépés, és levélben fordultak Ilija Maravićhoz, a városi képviselő-testület elnökéhez, hogy helyezze hatályon kívül az erről szóló határozatot, és halassza el a választást, illetve azt az önkormányzati és tartományi választásokkal egy időben tartsák meg. Erre a levélre azóta sem érkezett válasz.

Azt kifogásolják, hogy a törvényes határidő lejárt, négy évvel ezelőtt ugyanis június 5-én zajlott le a helyi közösségi választás, ehhez a dátumhoz képest pedig késésben vagyunk, és a helyi közösségek közgyűlésének tagjai máris megbízott funkcióban vannak. Véleményük szerint július 19-e olyan dátum, mely nem alkalmas a választások megtartására, az emberek ugyanis dolgoznak a földeken, vagy szabadságon vannak, s emiatt nagyon alacsony lesz a részvételi arány.

A három párt képviselői bejelentették, nem hajlandóak indulni a helyi közösségi választásokon, azaz nem állítanak listát, és arra kérték a polgárokat, hogy akik egyetértenek az általuk felsoroltakkal, bojkottálják a választást, és ne vegyenek részt rajta, ily módon is megmutatva a városi hatalomnak, hogy nem cselekedhetnek kedvükre, s nekik is tiszteletben kell tartaniuk a törvényeket.

A minap a Szerbiai Demokrata Párt közleményben fordult a közvéleményhez, amelyben kiemelik, ők sem vesznek részt a helyi közösségi választásokon, mert nem látják értelmét, ha már mindenképp túllépték a határidőt, miért nem lehet még néhány hónapot várni. A kiírás határideje lejárt, s a választások utólagos kiírása nem hozza helyre a hibát. Közleményükben kiemelik, az erre szánt pénzt inkább az óvodás gyermekek uzsonnáztatására fordítsa az önkormányzat.

A HALADÓK ÉS A VMSZ INDUL A LEGTÖBB HELYEN

Bunford Tivadar, a VMSZ szabadkai szervezetének elnöke lapunknak múlt héten adott interjújában azt mondta (tegnap elfoglaltsága miatt nem tudtuk elérni – a szerk. megj.), még a választások kiírása előtt mintegy két hónappal megkezdték az előkészületeket, számítva arra, hogy lesznek helyi közösségi választások, hiszen a törvénytelenséget nem lehet fenntartani és takarékosságra hivatkozva egészen az év végéig kitolni a választás kiírását.

Dragi Vučković, a Szerb Haladó Párt szabadkai szervezete választási törzskarának vezetője lapunknak ígéretet tett arra, hogy ma bővebben nyilatkozik a helyi közösségi választások, a bojkott és a párt kampánya kapcsán is.