2024. március 28., csütörtök

Kényszerszabadságon a kragujevaci autógyár dolgozói

Csökkent a kereslet a Fiat gépkocsik iránt

Egészen június végéig szünetel a munka a kragujevaci Fiat Chrysler Automobili Serbia (FCAS) autógyárban, mivel kevés a kereslet az itteni modellekre az európai és az amerikai piacokon – tette közzé a belgrádi sajtó.

A gyár futószalagait a következő hónap 1-jétől indítják újra az üzemben, de júliusban is várható egy tíz napig tartó kiesés, amit csupán egy nagyobb rendelés esetén lehetne elkerülni. Sőt, augusztus első három hetében is leáll a termelés, akkor azonban nem üzleti okokból, hanem a hagyományos, háromhetes évi szabadság miatt, amelyet a cég minden kirendeltségében egyidejüleg használnak ki.

Az eddigi hírek szerint a gyár munkásai nem igazán aggódnak a kényszerpihenő miatt, hiszen január közepétől idáig összesen 65 ezer gépkocsi hagyta el a futószalagot, az előirányzottal összhangban lévő mennyiség.

Az viszont már nagyobb problémát okoz a dolgozóknak és a szakszervezetnek is, hogy a cégvezetés még mindig nem közölt semmiféle információt sem arról az új kocsi-modellről, amely – a bejelentettek szerint – felfrissítené a kragujevaci gyár piaci kínálatát, és megerősítené pozícióját. A kiszivárgott információk szerint ebből az új típusból összesen 300 ezer darab készülne évente.
Ezzel az új elképzeléssel egyébként a gyárnak az a célja, hogy új leányvállalatok nyíljanak az országban, további munkahelyeket teremtve.

A késés miatt a szakszervezet már a kormányhoz fordult, hogy kérje a gyártól az új modellel kapcsolatos információkat, és követelje a gyártás megkezdését is, már csak azért is, mert az új típus piacra dobáshoz szerződés is köti a Fiatot. Az üzem szakszervezeti képviselői arra is kitértek, hogy az államvezetés sem következetes a közlekedésügy terén, hiszen a 10-es közúti folyosó kiépítése és több más idevágó projektum sem készült el az előre meghatározott időpontban.