2024. március 29., péntek

Kádár Sándor orgonahangversenye Szabadkán

Az avilai Szent Teréz születésének 500. évfordulója alkalmából még márciusban elindított hangversenysorozat legújabb rendezvényére vasárnap, június 21-én került sor a szent nevét viselő katedrálisban Szabadkán. Kádár Sándor adott orgonaestet.

Kádár Sándor neve sokak előtt ismert Szabadkán, hiszen innen indult el a világhírnév felé. A helybeli középfokú zeneiskola elvégzése után Grazban folytatta tanulmányait, ahol egyházzenét, karvezetést és orgonát tanult. Néhány évig Ausztriában kamatoztatta és gyarapította zenei tudását, majd Amerikába került, ahol két éve a philadelphiai érsekség legnagyobb plébániájának, a newtowni Szent András-templomnak orgonistája és helyettes zeneigazgatója. Érthető tehát, hogy nagy érdeklődés előzte meg szabadkai fellépését. A következő művek szerepeltek műsorán: Bach: Dór toccata és fúga, Bach: Ich ruf zu dir, Herr Jesu Christ – korálelőjáték, Froberger: d-moll toccata, Albinoni: Adagio, Hopson: Processional in C, Hancock: Schönster Herr Jesu!, Improvizáció magyar, horvát és amerikai egyházi népénekekre.

Az első négy mű a barokk kor terméke, többé-kevésbé ismertek a nagyközönség előtt is, a többi kompozíció a huszadik században íródott, szerzőik nevével most találkoztunk először.

Hal H. Hopson 1933-ban született és jelenleg Texas államban él. Karnagy és zeneszerző, egyike a legtermékenyebb egyházzenei komponistáknak. Több mint ezer műve jelent meg nyomtatásban. Sokoldalú zenei munkásságáért számos elismerésben részesült. Kádár Sándor ujjai alatt felcsendülő műve ünnepélyes hangulatot árasztott.

Gerre Hancock 1934-ben született, ugyancsak Texasban, ott is élt 2012-ben bekövetkezett haláláig. Zeneszerző és orgonaművész volt. Sokan őt tartották Amerika legjobb improvizátorának. A vasárnap este bemutatott szerzeménye tele van merész harmóniai fordulatokkal.

A hangverseny zárószáma egy hét részből álló improvizáció-sorozat volt. Gazdagon színezett, változatos hangulatú feldolgozásokat hallottunk – amelyek alapjául szerintem nem is mindig egyházi népénekek szolgáltak.

A közönség tapsait Kádár Sándor Bach népszerű d-moll toccatájának eljátszásával köszönte meg.

A jó előre meghirdetett műsor szerint ezen az esten egy énekesnőnek is fel kellett volna lépnie, de ő egyéb elfoglaltsága miatt nem jöhetett Szabadkára. (Mert hogy Kádár Sándorhoz hasonlóan ő is már évek óta külföldön él.)

Mi jut az embernek ilyenkor az eszébe? Az, hogy íme, két fiatal művész, akik Vajdaságban születtek, itt nőttek fel, itt szerezték meg zenei alapképzésüket – s elveszítettük őket. Vagy legyünk inkább boldogak, hogy elviszik a nagyvilágba a szabadkai zeneiskola jó hírét? Ám legyünk! Különben is haza-hazajárnak olykor, s olyankor bennünket is megajándékoznak művészetükkel.

Egyébként, mint köztudott, június 21-e a zene világnapja, tehát a vasárnapi hangverseny hódolat volt nemcsak avilai Szent Teréz, hanem a zene múzsája előtt is.

Az avilai Szent Teréz születésének 500. évfordulója alkalmából még márciusban elindított hangversenysorozat legújabb rendezvényére vasárnap, június 21-én került sor a szent nevét viselő katedrálisban Szabadkán. Kádár Sándor adott orgonaestet.