2024. április 25., csütörtök
SZÓRVÁNYLÉTBEN (15.)

Cservenka

A török hódítás következtében elpusztult falut 1785-től németekkel telepítették újra, akik kiváló szőlőművelők voltak. 1910-ben Cservenka (Crvenka, Tsherwenka, Rotweil) 7674 lakosából 6861 német és 708 magyar volt. Területén 1912-ben cukorgyár, szeszgyár, kekszgyár és téglagyár is működött. Az evangélikus és református német lakosság a központban egymással szemben épült templomai már csak a régi képeslapokon láthatók, a német lakosság kitelepítése után lebontották őket. A második világháború végén a németek helyére szerbeket és montenegróiakat telepítettek. A 2002-es népszámlálás szerint Cservenkának 10 163 lakosa volt, ebből 71,47 százalék szerbnek, 12,91 százalék montenegróinak, 4,85 százalék magyarnak vallotta magát, de horvát, ruszin, macedón, német, cseh, cigány, ukrán nemzetiségű lakosai is vannak a nyugat-bácskai kisvárosnak.

A templom értékes vitrázsai felújításra szorulnának (Fotó: Herceg Elizabetta)

A templom értékes vitrázsai felújításra szorulnának (Fotó: Herceg Elizabetta)

A cservenkai magyarok római katolikus vallásúak, 1898-ban, neogótikus stílusban épült templomuk előtt találkozunk, majd a parókia irodájában beszélgetünk a 2012-ben újraalakult József Attila Magyar Művelődési Egyesület lelkes, nyugdíjas tagjaival és a VMSZ helyi szervezetének jelenlegi elnökével a Kúlától 8 kilométerre fekvő kisváros, és az itt élő magyarok múltjáról, jelenéről.

– Az idő úgy hozta, hogy nagyon kevés tiszta magyar család van ma már Cservenkán, leginkább vegyes házasságban élnek az emberek. A gyerekeink családjában a szerb nyelv került előtérbe. Mi, a művelődési egyesületben igyekszünk valamit tenni ez ellen. Sajnos, nincs saját helyiségünk, így Károly atya beengedett bennünket a parókiára. – Először Pecnik Tóth Aranka, a művelődési egyesület szóvivője vázolta a helyzetet, és jelezte az egyik legfontosabb problémát, melyet orvosolni lehetne, a helyiséghiányt. A művelődési egyesület nagyon szeretne saját temet, de sajnos ebben a kérdésben évek óta nem történt előrelépés. A másik, ma már nehezen orvosolható probléma, amely a mai állapotokhoz vezetett, hogy négyosztályos, magyar tannyelvű általános iskoláját az 1950-es évek végén felszámolták.

Neves cservenkaiak

Károli (Karl) János (1842–1882) ichtilológus és herpetológus, gimnáziumi tanár, muzeológus, sebészorvos.

Beregfy (Berger) Károly (1888–1946) sváb származású magyar vezérezredes, a Szálasi-kormány honvédelmi minisztere.

KECK Zsigmond (1861–1944) református lelkész

KEK Zsigmond (1907–1980), a Magyar Szó első főszerkesztője

Beszélgetőtársaim felváltva mesélik, ők még az általános iskola alsó osztályait magyar nyelven fejezték be, ötödiktől szerbül tanultak, de az 1960-as évek elejétől nincs magyar oktatás Cservenkán. Az ötvenes évei közepén járó, legfiatalabb beszélgetőtársam pedig már szerb nyelven tanult alsó tagozaton is, bár otthon, míg éltek a szülők, mindig magyarul beszéltek.

Vajda Károly veprődi plébánostól megtudtuk, hogy vasárnaponként 15–25 felnőtt jár rendszeresen templomba, a csütörtöki hitoktatáson 5–10 gyermek jelenik meg, de ők már horvát nyelven hallgatják a hittant Nagy Anna hitoktatótól. Felmérésük szerint 15 katolikus gyerek jár jelenleg általános iskolába, nagy előrelépés lenne, ha az iskolában magyar nyelven sikerülne elindítani a hitoktatást, eddigi próbálkozásaik azonban nem jártak sikerrel.

Cservenka felújítás előtt álló központja (Fotó: Herceg Elizabetta)

Cservenka felújítás előtt álló központja (Fotó: Herceg Elizabetta)

Az utóbbi évtizedekben a cservenkai magyarok katolikus ünnepek alkalmával találkoznak a templomban, ötvennél is többen összejönnek ilyenkor. 200–300 magyar család lehet még a városban, mondják, de ennek több mint fele vegyes házasság.

– Én már első elemitől az egyetemig mindent szerb nyelven végeztem, a szüleimmel magyarul beszéltünk, a feleségem nem magyar, ért magyarul, a gyerekek is csak egy keveset. 68-ban, amikor én elsőbe indultam, 7-8 magyar gyerek lehetett, de akkor már nem volt magyar osztály – meséli Róka István, a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének jelenlegi elnöke, a kúlai községi szervezet alelnöke. Az okleveles építészmérnök a kisváros egykor virágzó gazdaságáról is szólt.

– Nagyon erős iparunk volt: cukorgyár, alkoholgyár, kekszgyár, téglagyár, csirkefarm működött. A cukorgyár volt a legerősebb, régen 6–700 állandó munkás mellett több száz idénymunkást foglalkoztatott, de még többet is, tudjuk, görög tulajdonba került, ma 200 munkása van. A Jaffa kekszgyár is jelentős, bár az utóbbi években az is hanyatlóban van. Cservenkán jelenleg nincs helyi járulék, tehát nincs pénz a fejlesztésekre. A városközpont felújítás előtt áll. A sport, a kézilabda nagyon erős volt, sok válogatott játékost adott a városunk. Tízezer lakos, több mint tíz nemzet él együtt, és a sokféleség ellenére békességben élnek. Ez egy multikulturális környezet, nem történik incidens nemzetiségi alapon. A magyarokról elmondható, hogy visszahúzódtak, alkalmazkodók voltak mindig és most is azok.

- Én Szivácról kerültem ide, a férjem a cukorgyárban dolgozott, a régi Cservenka nagyon szép emlékként él az emlékezetemben, mozi, tánc, korzó minden-minden volt itt – mondja legidősebb beszélgetőtársam, Varga Mária. Kovács István nyugdíjas asztalos, kereskedő, szintén szívesen emlékezik a régi kisvárosi hangulatra:

Jézus Szentséges Szíve katolikus templom (Fotó: Herceg Elizabetta)

Jézus Szentséges Szíve katolikus templom (Fotó: Herceg Elizabetta)

A magyarok egy időben mint munkások jöttek Vajdaság más vidékeiről is dolgozni a csevenkai cukorgyárba, akkor több magyar élt a városban. A központtól a cukorgyárig kettes sorban mentek váltáskor az emberek, de azután, mikor hanyatlani kezdett a gazdaság, sokan elköltöztek oda, ahol volt cukorgyár.

A József Attila Kultúregyesületben az énekcsoport a legaktívabb, kézimunkacsoportot szeretnénk még szervezni, néhány asszony aktívan kézimunkázik, az idei, kúlai MIRK-en már kiállítottunk. Nagyon nehéz megindítani valamit, passzívak az emberek. Pásti Zsuzsanna, a művelődési egyesület alelnöke azt is elmondta, hogy a vegyes kórusban nyolcan vannak, a dalkört Kúláról Vendel Gyöngyi irányítja, minden évben fellépnek a Durindón és a községi szemlén is. A fellépő ruhát támogatásból vásárolták, nem népviselet, hanem polgári viselet.

Kanyó Györgytől, az egyesület elnökétől megtudjuk, a kúlai és a veprődi magyarokkal, illetve művelődési egyesületekkel tartják a kapcsolatot. Szeretnék elérni, hogy a 2012-es szeptemberi újraalakulást megünnepeljék minden évben. Támogatást a községtől nem kapnak, az idén talán rákerülnek a listára, önerőből nehéz a szervezkedés.

– Van-e valaki, akinek a gyerekei használják a magyar nyelvet, magyar a család? – kérdezem félve, és lehangoló a válasz, ingatják fejüket, nincs, mondják, illetve egyikőjük lánya évekkel ezelőtt Magyarországra költözött, de onnan továbbállt Angliába.

A hírhedt cservenkai vérengzés és Radnóti

Radnóti Miklós csoportja 1944. szeptember 17-én hagyta el a bori tábort és Žagubica, Požaverac, Smederevo, Belgrád, Zemun, Pančevo, Jabuka, Titel, Újvidék, Szenttamás, Kúla, Cservenka útvonalon haladtak. A csoport őrzését Cservenkán a német SS vette át a magyar kerettől. Október 7-éről 8-ára virradó éjszakán 700 munkaszolgálatost végzett ki az SS a cservenkai téglagyárban. Radnóti a második Razglednicáját Cservenkán írta, 1944. október 6-án.

– Ha volna egy saját helyiségünk, akkor talán többen jönnének a köreinkbe. Hely lenne, csak el van hanyagolva, rendbe kellene hozni – nyomatékosítja Pecnik Tóth Aranka.

A Kúlai Rádió napi egyórás magyar műsora és a központi trafikban megvásárolható Magyar Szó is segít, hogy ne kopjon a nyelv, mondják, de nekik a dalkör összejövetelei jelentenek legtöbbet.

– Jó hangulatban telnek a próbák, szeretünk énekelni, megbeszéljük, hogy mikor főzünk közösen egy paprikást, olyankor 15-en is összejövünk – mondja Mária néni.

Darabos Mihály nyugdíjas kőműves, a kórus tagja a feleségével, Katicával és tizenéves unokájával érkezik, a lányka érdeklődéssel figyeli az asztal körüli beszélgetést, megérti, miről folyik a szó, de nem beszél magyarul:

A település egyik különlegessége egykor a 630 lösztalajba vájt borospince volt, ma már legtöbbjük elhanyagolt, veszélyes állapotban van... az egyikben azonban hangulatos virágüzletet nyitottak (Fotó: Herceg Elizabetta)

A település egyik különlegessége egykor a 630 lösztalajba vájt borospince volt, ma már legtöbbjük elhanyagolt, veszélyes állapotban van... az egyikben azonban hangulatos virágüzletet nyitottak (Fotó: Herceg Elizabetta)

– 1987-ben a parókián még 500 bejegyezett magyar ember volt, ma 250 körül lehetünk, a plébános csütörtökön tartózkodik Cservenkán, összegyűjti a gyerekeket.

A legnagyobb baj a vegyes házasság, és hogy otthon nem beszélnek magyarul a gyerekekkel, unokákkal. Mi otthon ragaszkodunk a magyar szóhoz. Ha a hit erősebb lenne, akkor talán jobban menne.

– Húsvétkor, karácsonykor nagyon szép a templom, a kórusunk fenn énekel a karzaton – fűzi hozzá Kanyó György, és mutatja a művelődési egyesület egyéves újraalakulása alkalmából szervezett ünnepségen készült fotóalbumot, amelyről 2013-ban a Magyar Szó is tudósított: „Az ünneplés a katolikus templomban kezdődött ünnepi hálaadó szentmisével, majd a József Attila MME vegyes kórusa alkalomhoz illő dalokat adott elő. Darabos Mihály előadásában pedig József Attila Mama című versét hallgathatta meg az ünneplő közösség. A jubiláló rendezvényt megtisztelte jelenlétével Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke is, aki a következőket mondta:

– Az ilyen jellegű példák mindenki számára megerősödést tudnak jelenteni, és egészen biztos, hogy a magyar közösségnek akkor van igazán esélye, ha az olyan szórvány is, mint amilyen Cservenka, talpon áll és erős marad.”

A VMSZ helyi szervezete 2004-ben alakult, napilapunk akkori tudósítása szerint a legfontosabb feladatának az anyanyelvi pótoktatás megszervezését jelölte meg a fiatalok számára, valamint, hogy lépéseket tesznek a művelődési tevékenység fellendítése érdekében, a községi szervekkel együtt pedig utánanéznek, vissza lehet-e kapni az egykori magyar kultúregyesület székházát, vagy ha nem, akkor valamelyik másik épületben próbálnak helyiséghez jutni.