2024. április 20., szombat

Megoldódott az étkeztetés kérdése az óvodákban

Két hónapig könyörögtünk, mégis az utolsó utáni pillanatban kaptunk segítséget – mondja a szabadkai Naša Radost igazgatóhelyettese

Kedden már egy, szerdán pedig már mindkét uzsonnát és levest is kaptak a szabadkai gyerekek a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézményben. Miután szerdán Szabadka polgármestere arról számolt be, hogy véleménye szerint a gyerekek egy politikai játszma áldozatai, a többi között ezért csökkentették le az étkezések számát és az étel minőségét is, tegnap lapunknak az intézmény igazgatóhelyettese, Snežana Flego cáfolta, hogy a gyerekek éheznének, s azt is, hogy a szülőket ne értesítették volna a kialakult helyzetről.

– Egyáltalán nem értem, hogyan juthattunk idáig. Én több mint harminc éve dolgozom ebben az intézményben, még soha nem fordult elő, hogy efféle félreértésünk lett volna a város vezetőségével. A Naša Radost igazgatója már két hónappal ezelőtt felkereste az illetékeseket az önkormányzatban, hogy felhívja a figyelmet arra, júniusra elfogy a pénz, nem lesz miből étkeztetni a gyerekeket. Senki sem reagált a segélykiáltásunkra. A múlt héten, úgymond 12 óra után 5 perccel kellett menni, könyörögni a pénzért, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe. Volt ugyanis 4,5 millió dinárunk, ami elég lett volna a havi étkeztetésre, viszont nem mertük elkölteni, mert nem tudtuk, hogy mikor és mennyi pénz érkezik az önkormányzattól – nyilatkozta Flego.

A megígért 9 millió dinár hétfőn valamivel 12 óra után érkezett meg, így mi addig semmilyen közbeszerzést, versenypályázatot nem írhattunk ki, hiszen ahhoz, hogy beszerezzük a szükséges élelmiszert, nem egyszerűen a boltig kell elsétálni és bevásárolni. Így tényleg arra kényszerültünk hétfőn, hogy lecsökkentsük az uzsonnák számát, és az ebéd is gyengébb volt a megszokottnál. Ki kell azonban emelnem, hogy minden óvoda épületébe pénteken kikerül a következő heti menü. Vagyis minden szülő értesülhetett arról, hogy ezen a héten a pénzhiány miatt milyen helyzetbe kényszerültünk, és azok, akik megértik a kialakult helyzetet, szó nélkül hoztak kekszet, vagy amit tudtak, a gyermekeiknek uzsonnára. A helyzet megoldódott, ma már teljes menüt esznek a gyerekek. Viszont azt is hozzá kell tennem, hogy nekünk a gyermekek havi étkeztetése 4,5 millió dinárunkba kerül. Nem kell magyaráznom, hogy akkor a most átutalt 9 millió mire lesz elég. Amennyiben nem kerül sor a költségvetés módosítására, és nem jutunk elegendő pénzhez, akkor augusztusban ismét azzal kell majd szembesülnünk, hogy nincs elég pénz a megfelelő és minőségi étkeztetésre. Senkinek sem kell ezért felelnie, senki sem hibás, egyszerűen előfordult, hogy megfeledkeztek rólunk. Minden fontosabb, a sport, a vízvezeték, az aszfaltozás, valahogy csak a gyerekeinkről feledkezett el mindenki. Nagyon bízom abban, hogy megoldódik a helyzet, és rendeződik a kommunikáció az intézmény és a város vezetősége között – mondta lapunknak az igazgatóhelyettes.