2024. március 29., péntek

Dánia: a jobboldal kerekedett felül

A (volt) szociáldemokrata kormányfőnő pártelnöki tisztségéről is lemond

Az ellenzék győzött a csütörtöki dániai parlamenti választásokon, a Lars Løkke Rasmussen (a képen) vezette jobboldali koalíció 90 mandátumot kapott a 179 képviselői helyből, az eddigi kormányfő, Helle Thorning-Schmidt mögött álló baloldali erők pedig 85 helyre számíthatnak. Annak a négy mandátumnak a sorsáról, amelyről Grönland, illetve a Feröer-szigetek lakosai döntöttek, még nincsenek hírek. A választás nagy nyertese a bevándorlásellenes, jobboldali, populista Dán Néppárt (Dansk Folkeparti), amely 15-tel növelte eddigi képviselői helyei számát. Dánia történetének első miniszterelnöknője, Helle Thorning-Schmidt közölte: nemcsak a kormányfői tisztségről, hanem a szociáldemokrata párt elnöki tisztségéről is lemond.

A jobboldali tábort vezető Rasmussennek ugyanakkor nem lesz könnyű dolga a kormányalakításkor: az általa vezetett liberális párt, a Venstre ugyanis kevesebb szavazatot szerzett, mint a Dán Néppárt. (A Venstre 34, a Dán Néppárt 37 mandátumot kaphat.)

Az elmúlt években mindkét párt a szociáldemokrata kormány ellenzékéhez tartozott, s amikor Rasmussen 2009 és 2011 között Dánia kormányfője volt, számíthatott a Dán Néppárt, a DF külső támogatására. Most viszont nagy kérdés, hogy a DF be akar-e lépni a kormányba, illetve hogy mit kér a támogatása fejében. A Dán Néppárt a szigorúbb határellenőrzés bevezetéséért, az Európai Unió hatalmának csökkentéséért és a Dániába igyekvő menekültek feltartóztatásáért száll síkra.