2024. március 29., péntek

Háromnapos Tiszavirág Fesztivál

A hétvégén tartják meg Zentán a rendezvényt

Három évvel ezelőtt Zenta kulturális és turisztikai palettáját új színnel gazdagította a Tiszavirág Fesztivál, s gyorsan belopta magát a város lakóinak a szívébe. A hangulatos népünnepélyt természetesen az idén is megrendezik. A szervezők ezúttal három nap önfeledt kikapcsolódást ígérnek mindazok számára, akik végigkísérik a programokat.

– Minden évben hatalmas erőfeszítéseket teszünk a rendezvény területének a kialakításáért, ezért az idén igyekeztünk a program időtartamát is megnövelni – nyilatkozta lapunknak Laskovity Kornél, a fesztivált szervező községi turisztikai iroda igazgatója, és elmondta, hogy a fesztiválra nemcsak a környező településekről, hanem Magyarországról is mind többen ellátogatnak. Megemlítette például, hogy egy magyarországi, országos jelentőségű idegenforgalmi iroda is a kínálata között népszerűsíti a rendezvényt.

A június 19-e és 21-e között (péntektől vasárnapig) megrendezésre kerülő népünnepélyen ezúttal is borutcában népszerűsítik a helyi és környékbeli termelők borait, több koncertet is szerveznek, lesz retró horgászverseny, újdonságként pedig egy környezetvédelmi akcióval is előrukkolnak, amelynek során a helybéli Tisza Mentőcsapat búvárai feltakarítják a folyópartot és a Tisza fenekét, és a község környezetvédelmi szervezetei is bemutatják tevékenységüket.

A fesztivál pénteken este 7 órakor kezdődik. Közvetlenül a megnyitó előtt a borutcában a Sarkantyú tamburazenekar lép föl, a fesztivált a hagyományokhoz híven a Zentai Fúvószenekar nyitja meg, este 9 órától pedig az adai Baraparty zenekar koncertezik. A késő esti órákban DJ FF és Trombonista Pista szolgáltatja a zenét.

Szombaton délelőtt retró horgászatot szerveznek, s ekkor veszi kezdetét az idei Tiszavirág regatta kajakverseny is. Délután 4 órától az alsó rakparton ökonapot rendeznek, ennek keretében pedig a Merülés a Tiszáért elnevezésű akciót, este Dér Zsolt csantavéri hegedűművész és az Uprize reggae-zenekar lép föl. Ezt követi a hagyományos polgármesteri köszöntő, a hajós felvonulás, majd az ABBA Real Tribute Band emlékzenekar koncertje. Az este retró zenei partival zárul, amelynek zenefelelősei TT & ShowTee lesznek.

Vasárnap délután fél 6-tól a Dárika bábjátszó csoport előadását tekinthetik meg a legkisebbek, 6 órától salsapartira invitálják a latin táncok kedvelőit. Ezután a Mayfly Band koncertjével, illetve a Szt. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület tűzzsonglőrjeinek az igencsak látványos bemutatójával ér véget a fesztivál.

Az előző évekhez hasonlóan a szervezők ezúttal is odafigyelnek a fesztivál külcsínére, s a hagyományos díszkivilágítás mellett két hőlégballon fényével is „megfestik” a Tisza-parti éjszakát.