Tegnap a Zsinagógában emlékeztek meg a szabadkai zsidók deportálásának 71. évfordulójáról, melyet az ünnepi műsor és a beszédek után az udvarban álló emlékmű megkoszorúzása követett. Maglai Jenő polgármester az egybegyűltekhez szólva elmondta, a koszorúzással ismét emlékkel adóznak a zsidó közösség ártatlan áldozatai előtt, akiket évszázadokon át üldözött a sors, és teljes egészében átérezték a kisebbségi lét minden gyötrelmét.
– A zsidó hitközség tagjai szétforgácsolódtak, asszimilálódtak, de veszve nincsenek. Bácskában az első világháború után csaknem húszezerre volt tehető a számuk, nagyvárosainkban a monumentális zsinagógák jelzik az egykori közösségek nagyságát, de mára oda jutottunk, hogy a jelenlegi szegény kis közösségeket kell megőrizni, ápolni, elmélyítve a kapcsolatokat és az együttműködést, nagy hangsúlyt fektetve a mai fiatalok nevelésére, hogy a múlt sose ismétlődjön meg. A zsidó hitközség tagjai már a múltban is többször tanúbizonyságot tettek arról, hogyan kell a legnagyobb toleranciával fenntartani az évszázados hagyományokat és a közösségeket. Több mint hét évtized múlt el a szörnyű események óta, amikor is az ellenség keresése, a szélsőséges ideológiák térnyerése és az elképzelteknek az állami apparátus általi végrehajtása történt meg 1944 júniusában. Szabadkáról eltüntettek egy olyan közösséget, amely a város szerves része volt, amely a város és környéke kulturális és gazdasági életének egyik húzóerejét képezte. Emlékezzünk arra, mivé tud válni az ember, ha kivetkőzik önmagából, és sajátjává teszi a szélsőséges ideológiai nézeteket, a másságot ellenségként kezeli, a saját bajainak okozóját másban látja. Mindannyiunk közös feladata, hogy emlékezzünk a tragikus eseményekre, és lehetőségeink szerint kihassunk azokra a társadalmi folyamatokra, amelyek a szélsőségek erősödését meg tudják állítani – mondta Maglai.
Danijel Kovač, a Szabadkai Zsidó Hitközség végrehajtó bizottságának tagja úgy fogalmazott, a 20. századról azt mondják, az volt a civilizáció bölcsője, mégis megtörtént a deportálás, a gyilkolás, amikor milliók veszítették el életüket, gyerekek, felnőttek, idősek.
– Az a kérdés, melyre választ kell találnunk, hogy mit lehet mondani, amit eddig még nem mondtunk el, s mit lehet tenni, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát ilyen formában senkivel szemben sem. Ez az, amivel az áldozatoknak tartozunk, s a tolerancia, az utódok az együttélés szellemében való nevelése, valamint a tudatlanság, előítéletek és sztereotípiák eloszlatása az, ami felé tartanunk kell. Ma, amikor itt állunk, emlékezünk, és lerójuk kegyeletünket, magunkra kell vállalni a felelősséget, hogy mindent megteszünk azért, hogy megőrizzük a civilizáció legértékesebbjét, az emberi életet – mondta.
Szabados Róbert, a Szabadkai Zsidó Hitközség elnöke elmondta, az emlékezés kapcsán kettős érzésük van, hiszen olyan dolgokat elevenítenek fel, amelyek nem kellemesek, s hogy azok a szörnyű dolgok bármikor újra megtörténhetnek, ugyanakkor igenis emlékezni és emlékeztetni kell a polgárokat, hogy ami ma egyikükkel megtörténik, másnap másikukkal is megtörténhet, más lesz a célpont, csak az a kérdés, kire mutatnak rá.
Újságírói kérdésre még elmondta, Szabadkán 1944-ben mintegy négyezer zsidó élt, és egy évvel később alig ezren tértek vissza Szabadkára. Közülük sokan nagyon legyengült állapotban érkeztek, s nemsokára meg is haltak. Amikor pedig megalakult Izrael, az itteni zsidók mintegy fele kivándorolt, és alig 400-500-an maradtak. Ez a szám azóta tovább fogyatkozott, és az egykori négyezer fős szabadkai zsidóság mára alig kétszázötven tagot számlál.
– Itt ez a monumentális épület, a Zsinagóga, mely hirdeti a jelenlétünket, de inkább emlékeztet, s ez az épület nemcsak a zsidó hitközség temploma, hanem a város szimbólumává is vált, melyet minden szabadkai egy kicsit magáénak érez – tette hozzá.
